Építőipari termelés: 25,8 százalékos emelkedés szeptemberben

2018. 11. 12., 09:42

2018 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 25,8 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2018 szeptemberében az előző év azonos hónapjához képest:

  • Mindkét építményfőcsoport termelésének volumene bővült: az épületeké 22,2, az egyéb építményeké 30,5 százalékkal. Az épületeknél ipari, kereskedelmi és lakóépületek építése, az egyéb építményeknél pedig továbbra is út-, vasút- és közműépítések eredményezték a növekedést.
  • Az építőipar ágazatai közül a termelés volumene az épületek építésében 21,6, az egyéb építmények építésében 45,4, a speciális szaképítésben 17,3 százalékkal nőtt.
  • A megkötött új szerződések volumene 34,0 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződéseké 9,3, az egyéb építmények építésére vonatkozóké 46,1 százalékkal volt kisebb az egy évvel korábbinál.
  • Az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállományának volumene 42,5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit. Az épületek építésére vonatkozó szerződések volumene 4,7 százalékkal kisebb, az egyéb építményeké 58,4 százalékkal nagyobb volt, mint 2017 szeptemberében.

2018. január–szeptemberben az előző év azonos időszakához képest az építőipari termelés 22,8 százalékkal emelkedett.

Építőipari termelői árak

2018 III. negyedévében az építőipar ágazatai közül az épületek építésében 12,3, az egyéb építmények építése vonatkozásában 7,3, a legnagyobb súlyú speciális szaképítésben 10,0 százalékkal nőttek az árak az előző év azonos időszakához viszonyítva.

Fennmaradhat a lendület

Koji László, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) elnöke az MTI-nek elmondta, hogy az építőipar szeptemberben érte el eddigi legmagasabb (375,3 milliárd forint) teljesítési értékét az idén, miközben az ágazat továbbra is hónapról-hónapra folyó áron számolva egyre többet teljesít. Emiatt a szakszövetség felfelé módosította idei prognózisát, így a korábban várt 18 százalékos termelés növekedés helyett már az építőipar 20-22 százalékos növekedésével számolnak, ami értékét tekintve meghaladhatja a 3000 milliárd forintot.

Az ÉVOSZ úgy véli, hogy az építőipar lendülete 2020-ig fenn marad, ezért még 2019-ben is kétszámjegyű termelési növekedésre számítanak.

Koji László arról is beszámolt, hogy nagyon magas az építőipar rendelésállománya – a KSH közlése szerint az építőipari vállalkozások szeptember végi szerződésállománya 42,5 százalékkal meghaladta az egy évvel azelőttit – az építőipari cégek 80 százalékának jövő év végéig csaknem teljesen le vannak kötve a kapacitásai.

A szakszövetség elnöke az újlakás vásárlására vonatkozó 5 százalékos áfakulcs hatályának meghosszabbításával kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány azzal, hogy nem 2019 december 31-ig, hanem 2023-ig hagyta érvényben ezt a fajta ösztönzőt, megszüntette az építőipari cégekre nehezedő időnyomást, hiszen ez a kedvezmény 20 ezer lakást érint, amelyeknek a kivitelezése ugyan már folyamatban van, azonban jövő év végéig nem fejeződik be.

Kiemelte, gyorsított ütemű beruházást kényszerít ki a piaci kereslet, emiatt most az ágazat további bővülése előtt álló legnagyobb kihívás a hatékonyságot javító eszközök, gépek beszerzése, technológiai beruházások megvalósítása, valamint stabil alvállalkozói rendszerek kialakítása.

Horváth András, a Takarékbank elemzője kommentárjában közölte a szeptemberi adatok tükrében 2018-ban 22 százalék körüli éves építőipari növekedésre számít, míg 2019-ben az ágazat növekedési üteme meghaladhatja a 15 százalékot. 

Az építőipar a harmadik negyedévben elért átlagos 29,2 százalékos növekedésével a július-szeptemberi időszak GDP- növekedéséhez is érdemben hozzá tudott járulni.

Az építőipari szereplők jelentős hányadát lefedő Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) adatai szerint már több mint 1,5 millió négyzetméternyi ingatlan van kivitelezési fázisban, a beruházások értéke meghaladja a 680 milliárd forintot. Ez abszolút rekordot jelent, ezzel a volumennel Magyarország átveheti a régió legnagyobb ingatlanfejlesztési piaca címet. A fejlesztés alatt álló ingatlanok funkció szerint 41 százalékuk iroda, 34 százalékuk lakás, 16 százalékuk kereskedelmi, 8 százalékuk logisztika, 1 százalékuk pedig szállodafejlesztés.

Az elemző nagy mértékű béremelkedésre és fehéredésre számít a következő években a munkaerőhiány és a hatékonyság fokozódásával párhuzamosan, így az elemző szerint folytatódhat a már megkezdődött trend, hogy a szakképzett munkaerő fokozatosan visszaáramlik a magyar gazdaságba és enyhül a kivitelezői kapacitáskorlát.

KSH/MTI

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS