A román közlekedésügyi minisztérium illetékesei által az év elején beígért 180 kilométer új autópályából várhatóan csak 43 kilométert vehetnek birtokukba 2019-ben az autózók.
A Lugost Dévával összekötő sztráda 3-as és 4-es szakaszáról van szó, amelyek megvalósulása nyomán – egy 13 kilométeres szünetet leszámítva – autópályán juthatunk el Nagyszebentől Nagylakig, a magyar határig – írja a Krónika.
A Holgya és Marzsina közötti 13 kilométerre viszont – akárcsak a többi építés alatt álló romániai autópályára – még várni kell. Egy bonyolultabb, dombok között futó, alagutakat is tartalmazó sztrádaszakaszról van szó, amelynek megtervezésére és megépítésére hosszas huzavona után alig júniusban írták ki a versenytárgyalást.
Július elején Răzvan Cuc közlekedési miniszter arról biztosított, hogy ha az időjárás lehetővé teszi, a hónap végén meg lehet nyitni a forgalom előtt a Lugos–Déva-sztráda 3-as és 4-es szakaszát.
A miniszter közölte, hogy bemutatott Viorica Dăncilă kormányfőnek három projektet, és a miniszterelnök dönti majd el, hogy melyik autópálya épül meg állami finanszírozásból.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.