Új-Zélandról kapott segítséget a patinás óbudai vendéglő

2021. 02. 22., 19:45

Deli János és Kerekes Sándor óbudai vendéglője is bezárni kényszerült a vírushelyzet miatt, de most újra dolgoznak: az óbudai anyaotthon lakóinak szállítanak ételt.

A Gléda Vendéglő szinte az utolsó pillanatban nem várt helyről, Új-Zélandról kapott segítséget – írja a Gusto.

László András, az új-zélandi Anzil Hungarian Restaurant tulajdonosa mindenképpen segíteni akart a lehetetlen helyzetbe került magyar barátainak. Ők viszont adományok helyett dolgozni szeretnének: így született meg az anyákat segítő együttműködés.

Az Anzil hetente egyszer jótékonysági vacsorákat tart Új-Zélandon, a bevételből pedig Óbudán, a Glédában főznek heti rendszerességgel 80-100 adag ételt az anyaotthon számára – így pedig pár napnyi plusz jövedelmet tudnak biztosítani a vendéglőben dolgozó kollégáiknak.

A világ másik végén az első jótékonysági, természetesen magyar témájú vacsora éppen Valentin-napra esett és kirobbanó sikert aratott.

Ennek köszönhetően három nappal később már újra sürgés-forgás és jó illatok töltötték be a Gléda Vendéglő konyháját: ebédidőben pedig Deli János és Kerekes Sándor saját maguk szállították ki a menüt az anyaotthon lakóinak.

A világot szó szerint átívelő magyar összefogás minimum két hónapig tart majd – a további folytatás pedig az Anzil étterem új-zélandi vendégeinek adakozó kedvétől is függ.

Amiben valószínűleg nem lesz hiba, hiszen az évek alatt komoly vendégköre alakult ki a magyar ízeknek és boroknak a földteke másik oldalán, László András pedig folyamatosan bővíti a magyar termékek kínálatát Új-Zélandon.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS