A gyerekeiről is nevezett már el borokat Váli Péter

2018. 12. 28., 16:00

Váli Péter badacsonyörsi borász a gyerekeiről is nevezett már el borokat. A Balatoni Körnek az alapítástól a tagja.

A család a borok névválasztásában is fontos szerepet játszik Váli Péter badacsonyörsi borásznál – írja a likeBalaton. A gyermekeiről is nevezett már el borokat, van Luca bora, Márton bora, Vince bora és Peti bora.

Teljesen tudatos, hogy milyen fajta szőlőket telepít. Mint mondja: „A tanulmányaim sokat segítettek, minden új telepítésnél ez alapján döntöttem a szőlőfajtákról. Ez még ma is hiányosság Magyarországon, volt olyan időszak a szőlőtelepítések idején, amikor hasra ütésre telepítették a szőlőket, és nem a megfelelő termőterületre.”

A vendéglátást, borkóstolást az első pillanatoktól a birtokra tervezték, bár messze vannak Badacsony központjától. Az volt a célja, hogy a vendégek megismerjék a szőlőt, a termőhelyet. Fontos a hitelesség, Franciaországban és Olaszországban is a szőlőben vannak a kóstolók, nem külön kóstolóutcák vannak a falvakban. Így lehet megélni az igazi pincehangulatot.

A vendéglátásban felhasznált alapanyagokat maguk termelik meg vagy a környékről szerzik be. A sajtok, felvágottak, húsok a környék termelőitől származnak. A paradicsom, paprika, gyümölcsök pedig a kertjükben teremnek.

A Reneszánsz Pálinkaházzal közösen készítenek pálinkát, a gyümölcsökből szörp és lekvár is készül, a paradicsomból paradicsomlét és lecsót tesznek el télire.

A Balatoni kör munkájában az indulástól részt vesznek, annak filozófiáját közösen álmodták meg Kardos Gáborral, Laposa Bencével, Istvándy Gergővel és Szeremley Lászlóval. 8-10 taggal indultak, ma már több mint 30-an dolgoznak a „négy évszakos Balatonért”.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-05-29 14:35:00
Több hatóság egyszerre tartott revíziót a nagybani piac kereskedőinél. A NAV alapos ellenőrzését a rendőrség és a NÉBIH is segítette. A nagyszabású akcióban az árusokat, a termékek eredetét és a forgalmat is kontrollálták.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS