Nagydíjjal ismerték el a Dubicz Borászat Olaszrizlingjét

2019. 07. 05., 18:45

Hatvan fős szakmai zsűri előtt szép sikerrel vizsgáztak a Dubicz-borok. Ugyanakkor a fesztiválok több tízezres közönség szintén koccinthat a boraikkal.

Kiválóan szerepeltek a Dubicz borok a 40. Országos Borversenyen, melyre 262 borászat összesen 908 tétellel nevezett. A rekord nevezési szám mellett az ország legnagyobb szakmai vetélkedésének rangját emelte az is, hogy ebben az évben a nevezett tételeket 60 fős hazai és nemzetközi bírálókból álló testület minősítette.

A június 25-én, közel 200 résztvevő − elsősorban bortermelők, valamint az agrárium számos szakmai szervezete és a kormányzati szervek képviselői − jelenlétében, ünnepélyes keretek között megrendezett díjátadón a Dubicz Borászat és Szőlőbirtok munkáját egy Nagydíjjal (Mátra Superior Olaszrizling 2017), két Aranyéremmel (1014 Irsai Olivér 2018 és Mátra Superior Olaszrizling 2017) és egy ezüstéremmel (1014 Cabernet Sauvignon Rosé 2018) jutalmazta a zsűri.

A 2019-es fesztiválszezon is igazán sikeresen indult, a 27. Telekom VOLT Fesztiválra 143 ezren látogattak el. A fesztiválok hivatalos boraként a Borháló és a Dubicz „Sziget válogatása” – a White, Red és Rosé - Sopronban is elnyerte a fesztiválozók tetszését, fogyasztották tisztán és fröccsként is. A borok és a fesztiválozók azóta Zamárdiba költöztek, hogy a július 7-ig a Balaton Sound-on is lehetőség legyen koccintani.

(A fotó a tavalyi Balaton Sound-on készült)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-11 10:30:00
46 milliós forintos forgalmat tárt fel a NAV egy privát Facebook-csoportban, amelynek adminisztrátora márkás (Calvin Klein, Gucci, Nike stb.) ruhákat, kiegészítőket árult, csak éppen az adózásról „feledkezett meg” (adószáma sem volt).
2026-09-10 11:40:00
Szeptember 10-től „Pénztárgép Portál” néven érhető el a NAV korábbi KOBAK-portálja. Az új név egyértelműbben jelzi a felület szerepét: itt intézhetők az online és az e-pénztárgépekhez kapcsolódó ügyek és itt lehet kézzel teljesíteni a szeptember 1-jén elindult nyugtaadat-szolgáltatást is.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS