Ráuntak a francia vendéglátósok a későn érkező vendégekre

2019. 04. 18., 09:00

Párizs kávézóinak és éttermeinek vezetői úgy döntöttek, követik a szállodák és panziók gyakorlatát, és megbírságolják azokat a vendégeket, akik nem mondták le időben a lefoglalt asztalukat.

A több órára nyúló ínyenc francia étkezési stílus az egyik oka annak, hogy sokszor egymásba ér két család vagy csoport étkezése, és emiatt csúszik a következő csapat vacsora-, vagy ebédidejének kezdete – írja a turizmus.com.

Sok helyen ma már az a biztosíték az asztalfoglaláskor, hogy megadjuk a hitelkártyánk adatait. Ha az étteremben nem jelenünk meg a megbeszélt időben, bánatpénzt kell fizetnünk, hiszen a menedzsment elesik a tervezhető bevételtől.

„A vendégeknek a legcsekélyebb elképzelésük sincs eme cselekvésük gazdasági kihatásairól” – jegyezte meg a téma kapcsán a Les Grandes Tables du Monde ügyvezető igazgatója. Egy átlagos Michelin-csillagos étterem ebből fakadó éves vesztesége akár 150 ezer euró is lehet.

Xavier Zeitoun, a Zenchef nevű étterem alapítója szerint az éttermek teljes bevételének legalább 30 százaléka elvész a nem időben lemondott asztalfoglalások miatt. Eddig 245 étterem fogadta el az új rendszert, főleg a felkapott, nevesebb helyek.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.
2023-06-03 11:48:28
Melyik beszállító ne ismerné a végeláthatatlannak tűnő procedúrát, amíg egy multi céghez bekerül? Sok esetben protekció vagy ismeretség nélkül szinte lehetetlen eljutni az illetékesig. Ezen próbál segíteni egy újonnan indult ingyenes online platform.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS