Visszamenőlegesen csökkenti ökológiai lábnyomát a Wolt

2020. 01. 27., 12:15

Karbonsemlegesnek lenni kötelező, de ma már nem feltétlenül elég. Ezért dolgozik a gasztrotech Wolt azon, hogy alapításának évéig visszamenőleg is eltüntesse ételkiszállítási tevékenységéből a széndioxidot. Ennek érdekében védelmez 215 futballpályányi trópusi esőerdőt és támogatja 42 ezer fa elültetését, miközben arra is törekszik, hogy partnerei között minél többen legyenek azok az éttermek, amelyek környezettudatos megoldásokat alkalmaznak az ételek csomagolásakor.

Fiatal és a környezetvédelemre kiemelt figyelmet fordító cégként a Wolt egyik legfontosabb célja, hogy az ételek házhozszállításából fakadó károsanyagkibocsátást minél lejjebb szorítsa. Egyfelől nagyon akkurátusan meghatározta autókból, kerékpárokból, robogókból és motorkerékpárokból álló flottájának emissziós paramétereit: ezek metán- és dinitrogén-oxid-kibocsátása például elhanyagolható, így célirányosan a széndioxid eliminálásával foglalkozhat.

Másrészt a vállalat elismert és tanúsított emisszió-kompenzációs projektekben veszt részt az Európai Unió legfőbb éghajlatváltozással kapcsolatos innovációs kezdeményezése, az EIT Climate-KIC-ben is igen aktív South Pole Grouppal közösen. A működését a fenntartható fejlődésnek szentelő társaság 2006-os alapítása óta működik együtt magán- és állami szervezetekkel, kormányokkal a széndioxid-mentesítés érdekében.

A Wolt minden hónapban kiszámolja a kiszállításokkal okozott összes CO2-kibocsátását, majd ezeket úgy kompenzálja, hogy úgynevezett széndioxidemissziós egységeket vásárol a South Pole-tól. Ezeket a krediteket jelenleg egy brazil és egy kolumbiai projektbe fekteti be. Brazíliában az Envira projekt támogatásával a Wolt 150 hektár trópusi esőerdőt védelmez: a körülbelül 215 futballpálya méretű terepen mintegy 25 000 fa található. A kolumbiai Vichada pedig az újraerdősítésről szól, ennek a projektnek a támogatásával a cég 42 000 fa elültetését finanszírozza.

Azzal, hogy részt vesz a két minősített fenntarthatósági projektben, a Wolt minden házhozszállítása karbonsemlegessé válik – visszamenőlegesen, azaz a cég 2015-ös alapításáig visszanyúlóan. Ráadásul nem is éri be a házhozszállítás karbonsemlegessé tételével: ételkészítő partnereit nagyobb hatékonysággal újrahasznosítható csomagolás bevezetésére ösztönzi – tekintettel arra, hogy ezek kisebb hatást gyakorolnak a környezetre.

Eleve már kizárólag újrahasznosított papírtáskában szállítja ki partnerei ételeit, emellett törekszik egyre több olyan partnerrel együttműködni, akik keresik az újszerű megoldásokat, mint az elmosható ételtárolók használata az eldobhatók helyett, vagy gyorsabban, esetleg maradék nélkül lebomló, természetes alapanyagokból készült eszközök, csomagolóanyagok preferálása.

„Az, hogy igyekszünk minimalizálni ökológiai lábnyomunkat, alapvetően az éghajlatváltozás szempontjaiból fontos, ugyanakkor nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a fenntarthatóság az üzleti oldalon is megtérül” – fogalmazott Tajta Ákos, a Wolt Magyarország ügyvezető igazgatója, elsődlegesen az Y- és Z-generáció tagjaira utalva, akik számára a környezettudatosság már minimumelvárás a szolgáltatókkal szemben. Ennek megfelelően a klímatudatosság üzleti értelemben is kifizetődővé válik.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 16., 22:10
Hét évnyi szünet után, 2026. július 1-jétől újra életbe lép a reklámadó Magyarországon. A Grant Thornton legfrissebb elemzése szerint a szabályozás visszatérése kritikus adminisztrációs feladatokat ró a hirdetőkre és a közzétevőkre egyaránt. Mivel az adóév közben tér vissza, a vállalatoknak már most tavasszal fel kell készíteniük belső folyamataikat és szerződéses rendszereiket, hogy elkerüljék a súlyos mulasztási bírságokat és a kettős adózás kockázatát.
2026-04-16 23:40:00
Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.
2026-04-16 15:05:00
A Duna House 2026 márciusi vévői érdeklődési adatai szerint a XIII. kerület változatlanul az összes budapesti kerület közül a legkeresettebb ingatlanpiaci célpont, miközben a budai oldalon a II. és XII. kerület erősödött. Az érdeklődési trendek elemzése ugyanakkor több pesti kerület – köztük a korábban Top 3-ban szereplő VII. kerület – mérsékelt, de tartós visszaesését jelzi.

  Rovathírek: HIPA

Ezernél is több új lakást kell építeni a következő években Kecskeméten, hogy a település lépést tarthasson a Mercedes-Benz üzemének bővítésével – derült ki a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség fórumán, amelyen az alföldi nagyváros lakhatási helyzetét tekintették át a német autógyártó társaság képviselői ingatlanpiaci szakértőkkel.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.