A DNB Budapest legfőbb törekvése, hogy minőségi hazai alapanyagokból készült magyar ízeket és neves magyarországi borokat kínáljon.
A Budapest Marriott Hotel január-februárban újragondolta és átépítette éttermét: most már a DNB (a Danube mássalhangzói) Budapest fogadja a vendégeket – írja a turizmus.com.
Az étterem a „farm to table” koncepciót követi, melyet a Marriott Hotel csapatához 2019 év elején csatlakozó Varga Roland éttermi séf és Konstantinos Kranakis executive séf valósít meg. A kínálatban szerepelnek majd olyan különlegességek, mint például a hazai, folyami rák.
A 210 fő befogadására alkalmas étterem évente négy alkalommal jelentkezik majd új menüsorral. „A felújítással két fő célunk, hogy növeljük a nem a hotelből érkező vendégek számát, illetve, hogy kellemes időtöltést biztosítsunk a hotel vendégeinek is” – mondta Arne Klehn, a Budapest Marriott Hotel vezérigazgatója.
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.
Ajánlásokat fogalmazott meg a Fenntartható Atomenergiáért Tanácsadó Testület a hazai áramellátás biztonságának megőrzése érdekében – jelentette be Lantos Csaba energiaügyi miniszter a tárca május 19-i sajtótájékoztatóján.