Nemcsak borban, a kibertérben is menők

2021. 04. 19., 11:30

Sauska, Tóth Ferenc, Heimann – nemcsak borban, a kibertérben is jók.

„Ez a honlap egyértelműen kiemelkedik a mezőnyből, valami más, laza és szórakoztató. Tetszik a ragyogó színek használata a vízkéktől a korallvörösig – az egész honlapnak modern jelleget ad. A borok modern külleme szinergiában van a honlappal. És persze szakmai információ is van bőven azoknak, akik mélyebbre akarnak ásni – a talajról, a terroirról például” – ezek Lucy Shaw, a brit Drinks Business szerkesztőjének megjegyzései az első Interwine Díj-győztes Sauska birtok honlapjáról – írja a Gusto.

52 hazai boros honlap indult a kétfordulós versenyen, ebből a legtöbb (11) villányi borászat honlapja, illetve két webshop és két felvidéki borászat is nevezett. A nevezők messzemenően pozitívan fogadták a versenyt, ahogy többen is jelezték, már nevezni is megérte, ugyanis olyan értékes és tanulságos visszajelzéseket kaptak a zsűritagoktól.

A második helyezést az egri Tóth Ferenc Pincészet, a harmadik helyet pedig a szekszárdi Heimann Családi Birtok nyerte el. A Hungarianwines.eu szervezte versenyen még jónéhány különdíj is gazdára talált.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023. 05. 23., 15:23
Nagy Ferenc Gábor, az NFG Badboys Kft. tulajdonosa reméli, hogy a VOSZ-on belül is sok céghez eljuthatnak, egyre többen ismerik majd meg programjukat és filozófiájukat. A VOSZ Sportvállalkozási Szekciójának új tagjával eddigi eredményeiről és terveiről is beszélgettünk.
2023. 05. 25., 16:55
Hosszú ideje a vállalkozás világában élők is sokat tanulhattak a VOSZ Páholy első három rendezvényén, ahol a résztvevőknek lehetősége van a tanulás mellett egymás és a másik vállalkozás tevékenységének megismerésére. Nagyon készülünk az év további rendezvényeire is – mondta Micski Marianna, a VOSZ Heves vármegyei elnöke a vosz.hu-nak.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.
2023. 04. 18., 19:10
epizód: 2023 / 5   |   hossz: 19:07
Kőkút községben egy EU-s projekt mintegy 60, szegregált településrészre szorult lakó életét változtatta meg. Alulképzett szülők nehéz körülmények közé született gyermekinek sorsát helyezték új alapokra egy építőipari cég és az önkormányzat összefogásával, hiszen egyszerre változtak meg a lakhatás és a továbbtanulás lehetőségei. Hogyan valósította meg a nehézségek ellenére is sikeresen zárult projektet a kivitelező vállalkozás, amely nem is keresett a programon, és milyen szociális hatást vár az egésztől az önkormányzat? Horváth Lászlót, a kivitelező Melio-Start Kft. ügyvezetőjét, a baranyai VOSZ elnökét, illetve Dr. Barka Tamás kőkúti jegyzőt kérdeztük.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS