Bízik a minél előbbi újranyitásban a Gusto13 üzletvezetője

2020. 12. 01., 13:00

A vírushelyzet egyik legnagyobb vesztese a vendéglátás. A Gusto.hu villáminterjú-sorozatában éttermeseket kérdez arról, milyen túlélési stratégiában gondolkodnak. Elsőként a veszprémi Gusto13 üzletvezetőjét, Szakál Bálintot faggatták.

Hogyan éltétek túl a tavaszi vírushelyzetet?

A tavaszra nagyon készültünk. Szerencsére sikerült az összes kollégát megtartani. Így az újranyitáskor könnyű dolgunk volt. Május 4-én jelent meg a közlönyben, hogy újra kinyithatnak a teraszok, mi 6-án már fogadtuk a vendégeket. Minden biztonsági intézkedést betartva működtünk. Az egész nyár nagyon erős volt, de még az ősz is rávert az előző évre. Pörgött úgy, hogy nem volt céges asztal és szinte a nullával volt egyenlő a külföldi turizmus. Az emberek szó szerint ki voltak éhezve a vendéglátásra. 

Ehhez képest hogyan élitek meg az újbóli bezárást?

Az utolsó nyitvatartási napunk a legerősebb nyári napunkra emlékeztetett.

Mi a stratégia az elkövetkező bő egy hónapra?

Elvileg ugyanaz, mint tavasszal. Megtartunk mindenkit és várjuk, mikor indul újra az élet.

Házhoz szállításban nem gondolkodtok?

A mi ételeink szerintem nem olyanok, amiket házhoz lehet szállítani.

És a pizzátok? Az is abszolút versenyképes.

Hiszek abban, hogy a mi fogásaink, beleértve a tényleg remek pizzáinkat is a maguk frissességében itt és most élvezhetők maximálisan. A kiszállítással járó macera mindenképpen a minőség rovására megy, ezért ebbe nem szeretnénk belemenni. Másrészt meg az úgynevezett torta nem lett nagyobb, maximum több, egyre vékonyabb szeletre vágjuk. Veszprém kis város, és mivel most mindenki kiszállításban gondolkodik, szerintem ennyit nem tud eltartani.

Reménykedsz abban, hogy esetleg karácsony előtt kinyithattok?

Igen, mert alapvetően optimista vagyok. Lehet, hogy karácsonykor és a két ünnep között dolgozhatunk egy kicsit, de a realista énem mégis azt mondja, erre nem számíthatunk. Mivel stabil személyzetünk, összeszokott, jó csapatunk van, bármikor ki tudunk nyitni és magas minőségben dolgozni, ha arra a lehetőség adódik. Ez tavasszal már bebizonyosodott.

És ha csak jövő tavasszal indulhat újra az élet, addig ki tudtok tartani?

Reményeim szerint igen, de akkor azért egyéb forgatókönyvön is dolgozunk kell. Addig meg bízunk abban, hogy a kormány sem hagy magunkra bennünket. A járulékcsökkentés és egyéb intézkedése most is óriási segítség.

Azért ha megnézed, az osztrák kormány például sokkal nagyvonalúbban segíti ezt a szegmenst is.

Ebben nem gondolkodom, szerintem nálunk sosem lesz olyan, mint Ausztriában, se jó, se rossz értelemben.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...
Az egészségpénztári befizetések ugyan nem a legelsők a fontossági sorrendben, amire félre akarunk tenni, de előkelő helyre kúsztak fel az utóbbi években Magyarországon. Annak ellenére, hogy milyen kedvező – és a közhiedelemmel ellentétben elérhető – megoldásokat nyújtanak a magáncélú megtakarítások, a magyar társadalom iszonyatos összeget fizet ki zsebből a magánegészségügyben. Dr. Kravalik Gábor, az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetségének elnöke az ÖPOSZ legutóbbi közvélemény-kutatási eredményei nyomán vázolja honfitársaink hozzáállását a kérdéshez és egyértelmű választ ad rá, hogy hogyan járhatnánk jobban, ha tudatosabban tennénk félre. Fontos: akár havi párezer forintnak is van értelme, sőt!
A digitális technológiák kapcsán jelenleg két uniós rendelet is fontos: az egyik a digitális szolgáltatásokról, a másik a mesterséges intelligencia felhasználásának korlátozásáról szól. Sokáig azt hittük, az óriási tech vállalatok túl nagyra nőttek ahhoz, hogy meg lehessen regulázni a működésüket, Európában azonban – úgy tűnik – mégis sikerül rendeleti keretek közé szorítani, hogy mit tehet vagy épp' nem tehet meg a Facebook, a Snapchat, a TikTok és például a Google kereső. Dr. Baracsi Katalin internetjogász ebben az epizódban átfogó képed ad mind a digitális piacokat, mind pedig a mesterséges intelligencia felhasználását szabályozó uniós rendeletről.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS