Július 1-jétől nemcsak a legalább 100 ezer forintot felszámított áfát tartalmazó számláról kell adatot szolgáltatnia vendéglátóhelyeknek az adóhatóságnak, hanem a belföldön nyilvántartásba vett adóalany részére kiállított számláról is.
A számlán a vevő adószámát kötelezően fel kell tüntetni. További változás, hogy a jelenlegi 15 nap helyett a teljesítéstől számított 8 napon belül kell majd kibocsátani a számlát – írja a turizmus.com.
Az adatszolgáltatás a számlázóprogrammal előállított számlák esetében automatikus, kézi számlázás esetén 1, illetve 4 napon belül kell feltölteni az adatokat.
A felszolgálási díjjal kapcsolatos fontos változás, hogy az új, egységes társadalombiztosítási járulék bevezetésével ebből a jövedelemből is 18,5 százalék járulékot kell majd levonnia a foglalkoztatónak július 1-jétől. A felszolgálási díj után jelenleg 15 százalék nyugdíjjárulékot kell fizetni, így a nettó összeg 3,5 százalékkal csökken az idei második félévtől.
A sörrajongók kérései alapján összerakott receptből született meg.
Az Európai Bizottság jóváhagyta a projekt kivitelezési és finanszírozási szerződését.