Az előző évtizedben a Master of Wine cím sokkal nagyobb hangsúlyt kapott Magyarországon, míg a Master Sommelier titulusról kevesebbet tudunk.
A pohárnokok legmagasabb fokú elismerését nehezebb megszerezni, mint az MW diplomát. Bizonyítja ezt az is, hogy míg az MW-k száma dinamikusan nő (10 éve nem volt 300 sem, ma 409 van), addig a Master Sommelier címet ritkábban ítélik oda, akadt olyan év is, hogy senki nem kapott diplomát – olvasható a Gusto-n.
Összesen 269 MS van, idén viszont a 3 új diplomásból az egyik magyar: Czinki Tamás!
A 2013 óta az Egyesült Királyságban élő sommelier minden idejét a szakmának szenteli.
Évek óta a Northcote hotel Michelin-csillagos éttermének vezető sommelier-je, többször kapott meghívást a Decanter World Wine Awards-ra bírálni, 2014-ben a Sud de France versenyen Sommelier of the Year címet szerzett, tavaly októberben pedig a Riedel a hónap sommelier-jének választotta.
Kapacitásbővítés, kutatás-fejlesztés, valamint munkavállalói képzés is szerepel abban a közel 200 millió euró értékű beruházássorozatban, amelyet gyöngyösi és csömöri telephelyein indít a fogyasztási cikkeket gyártó amerikai vállalat.
Minden feltétel adott ahhoz, hogy februárban a földbe kerülhessen az első beton a paksi atomerőmű-beruházáson, elkészült a vasbeton szerkezet, és működésbe állt a betonkeverő üzem is – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.