Vasárnaptól átjárhatóak a Szép-kártya alszámlái

2021. 04. 25., 09:00

Az év végéig szabad az átjárás a Szép-kártya egyes alszámlái között, így mintegy egymillió munkavállaló bármelyik Szép-kártya zsebből fizethet a szálláshelyért, a vendéglátásért vagy a szabadidős-szolgáltatásért vasárnaptól – tájékoztatta az MTI-t Tállai András.

Szép-kártyát érintő javaslatokról tárgyalt legutóbbi, április 19-i ülésén a Nemzeti Versenyképességi Tanács is – jegyezte meg a Pénzügyminisztérium parlamenti ügyekért felelős államtitkára, utalva arra, hogy a tanács a Szép-kártya adókedvezményének meghosszabbítását javasolta a kormánynak.

Felidézte, hogy a 2020. április 22-től 2021. június 30-ig tartó több mint egy éves időszakban a kormány megfelezte a Szép-kártya adóterhét, ami tavaly április 21-én még 32,5 százalék volt, azóta már csak 15 százalék. Amennyiben a kormány elfogadja a tanács javaslatát, akkor az adómérték nem változna július 1-jétől az év végéig.

Az adókönnyítés fél évvel történő meghosszabbítása idén, az év elejétől számítva 41 milliárd forintot hagyhat az érintetteknél.

Míg az adó a felére csökkent, addig a kedvezményes adókulccsal adható összeg csaknem megduplázódott – hangsúlyozta Tállai András.

A turizmusra költhető rekreációs keretösszeg 450 ezer forintról a koronavírus-válság időszakában (2021. június 30-ig) 800 ezer forintra nőtt, amelyből Szép-kártya szálláshely alszámlájára 400 ezer forint, a vendéglátásra 265 ezer forint, szabadidős felhasználásra 135 ezer forint utalható. A Nemzeti Versenyképességi Tanács javaslata alapján ez az időszak is meghosszabbodna az év végéig.

A vasárnap hatályba lépő változás nagy könnyebbséget jelent a felhasználóknak, hiszen a Széchenyi Pihenő Kártya egyes alszámláira utalt béren kívüli juttatás bármelyik másik alszámlánál meghatározott szolgáltatás kiegyenlítésére is felhasználható. A járványhelyzet alatt eddig nem használt szálláshely, vagy a szabadidő zsebből mától már lehet vendéglátásra is költeni.

A fokozatos újranyitás következő állomásánál, amint négymillióan lesznek beoltva, a védettségi igazolvánnyal számos turisztikai szolgáltatás válik elérhetővé, így a vendéglátás alszámlán összegyűlt összegből akár fürdő-, uszodabérlet is vásárolható, vagy a szállásdíj is kiegyenlíthető lesz - sorolta a lehetőségeket az államtitkár.

A Szép-kártya zsebei közti átjárhatóság gyakorlatilag egy kettő az egyben intézkedés: nemcsak a mintegy egymillió foglalkoztatottat támogatja, hanem a turizmust is – mondta, hozzátéve: a turizmusban tevékenykedő vállalkozásoknak nagy szükségük van az állami segítségre, hiszen ez a koronavírus-járványnak leginkább kitett ágazat. A vendéglátással foglalkozó cégek forgalma például 2020 márciusa és 2021 februárja között – a pénztárgép adatok alapján – több mint 30 százalékkal csökkent. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 12. 05., 23:30
epizód: 2023 / 19   |   hossz: 20:00
Ebben az epizódban azt a nagy horderejű és rendkívül összetett munkát mutatjuk be, amit Magyarország legmagasabb irodaháza, a MOL Campus építése során végeztek a kivitelezők. A csúcsidőszakban 1800 dolgozó munkáját összefogó Wolf András meg is kapta érte az Év Projektmenedzsere díjat, amit a Projektmenedzsment Kiválóság Tábla tagjaiból álló zsűri ítélt meg számára. A Market Építő Zrt. műszaki vezérigazgató-helyettese szerint amellett, hogy nagy elismerés kollégáktól kapni egy ekkora díjat, meg is erősítette abban a tudatban, hogy érdemes példamutatóan, kitartóan dolgozni a sikerért. A szakember persze a MOL Campus innovatív kivitelezését és fenntartható megoldásait is örömmel bemutatta a BizniszPlusznak adott interjúban.
Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS