Tavaly is aktív volt a GVH

Tavaly is aktív volt a GVH
2024. 06. 12., 14:10

Az Országgyűlés részére készített jelentésben a GVH részletesen beszámol 2023-as tevékenységéről: az indított és lezárult versenyhatósági eljárásokról, a lefolytatott átfogó ágazati vizsgálatokról, illetve a kiszabott bírságok alakulásáról. A vállalkozások számára legfontosabb megállapításokat dr. László-Bölcskei Kinga ügyvéd, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners szakértője foglalta össze.

A fogyasztók védelmében

A GVH 2023-ban 41 versenyfelügyeleti eljárást zárt le és 34 új versenyfelügyeleti eljárást indított, amelynek több, mint fele fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok vizsgálata miatt indult. Az alábbi ábra mutatja a lezárt és az újonnan indított versenyfelügyeleti eljárások megoszlását ügytípus szerint.

A megindított eljárásokhoz hasonlóan a versenyhatóság által lezárt ügyek és a kiszabott bírságok aránya tekintetében is a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal kapcsolatos jogsértések voltak túlnyomó többségben. A versenytanács 2023-ban 41 ügyben, 97 vállalkozással szemben hozott döntést versenyfelügyeleti eljárások keretei között, ebből 27 ügyben tisztességtelen kereskedelmi gyakorlattal, 8 ügyben összefonodással, míg 5 ügyben versenykorlátozó megállapodással kapcsolatos eljárásokban.

Kartellek elleni küzdelem

A tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat elleni fellépés mellett a versenyhatóság 2023-ban is fontos stratégiai céljának tekintette a kartellek elleni küzdelmet. „A kartellek felderítésében a GVH-nak továbbra is a következő három kulcsfontosságú eszköz áll a rendelkezésére: a rajtaütések, az engedékenységi politika, illetve az anonim kapcsolatfelvételt lehetővé tevő kartell chat, amely 2016-os indulása óta egyre jelentősebb információszerző eszközzé bált a versenyhatóság kezében” – sorolta dr. László-Bölcskei Kinga, a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners ügyvédje.

A GVH vizsgálói 2023-ban 26 vállalkozásnál végeztek helyszíni kutatást versenyfelügyeleti eljárásban. Tekintettel arra, hogy a vállalkozások közti kommunikáció döntően elektronikus formában történik, így a rajtaütések során a hatóság elsősorban az elektronikus adathordozókról történő, digitális másolatok készítésére helyezte a hangsúlyt. A GVH 2023-ban összesen 5TB mennyiségű adatot vizsgált meg és dolgozott fel. Mindezek mellett vagy ellenére a GVH a tavalyi évben csupán három ügyben marasztalt el vállalkozásokat versenykorlátozó megállapodás miatt, melyek közül két esetben közbeszerzési eljárásokban játszottak össze az eljárás alá vont cégek.

A bírságok

Ami az ügyek lezárását és bírságkiszabást illeti, a versenytanács 2023-as döntéseinek háromnegyedében állapított meg jogsértést, és ezek döntő többségében, 87 százalékában bírságot is kiszabott. Számokban ez azt jelenti, hogy a GVH összesen 27 döntésében 57 vállalkozással szemben szabott ki bírságot, 2 219 839 200 forint összegben. Az egy ügyre jutó átlagos bírságösszeget a különböző ügytípusokra lebontva a következő ábra mutatja be:

„A GVH a jelentésében ugyanakkor kifejezetten kiemelte, hogy a vállalkozások a hatósággal való együttműködésének jelentős bírságcsökkentő eredménye lehet. A vállalatok megfelelési program kidolgozásával, a jogsértés elismerésével, jogorvoslatról való lemondással, a károsultak kompenzációjával, engedékenységi nyilatkozattal, valamint egyezségi eljárásban való részvétellel is csökkenteni tudták a kilátásba helyezett bírságot. Ezzel a vállalkozások 2023-ban összesen 825,2 millió forint bírságkedvezményt tudtak elérni a GVH-nál” – hívja fel a figyelmet dr. László-Bölcskei Kinga.

Fúziós ügyek

A GVH a beszámolójában kiemeli, hogy az összefonódásokkal kapcsolatos eljárások is hatékonyabbá váltak 2023-ban. Amellett, hogy a bejelentési határértékek emelése miatt csökkent az ügyszám, a GVH jelentése szerint a tavalyi évben fordult elő először, hogy a fúziós bejelentések kapcsán 100 %-os volt prenotifikációk aránya, jelentősen gyorsítva az eljárás lefolytatását. Tovább növelte a hatékonyságot, hogy 2023. júliusától az összefonódások egyszerűsített űrlapon is bejelenthetők, ezzel az érintett vállalkozások adminisztrációs terhei is csökkentek.

Új eszköz a GVH kezében

Fentiek mellett a GVH eszköztára is bővült tavaly, 2023 év elejétől ugyanis bevezették a „felszólító levél” intézményét is, amely hasznos eszközzé válhat a vállalkozások számára is. A GVH elnökének lehetősége van a felszólító levél útján közvetlenül jelezni aggályait a vállalkozások felé, amennyiben olyan piaci folyamatokat észlel, amelyek jogsértés gyanúját vetik fel. Amellett, hogy a vállalkozások válaszként kifejthetik saját álláspontjukat az adott folyamatról, a figyelmeztető levél lehetőséget ad a versenyproblémák önkéntes megszüntetésére, anélkül, hogy versenyfelügyeleti eljárás indulna a céggel szemben. Ez mind a hatóság, mind a vállalkozás számára előnyökkel járhat. A GVH jelentése szerint a versenyhatóság már a bevezetés első évében alkalmazta az új eszközt és három felszólító levelet küldött ki a gépjármű kereskedelem, az élelmiszer-kiskereskedelem és a személyszállítás piacát érintően.

Végezetül érdekes adat, hogy bár 2023-ban a vállalkozások perlési hajlandósága némileg emelkedett a korábbi évekhez képest, a megtámadott döntések aránya még mindig elég alacsony: a versenyfelügyeleti bírságok csupán 26 százalékával szemben éltek jogorvoslattal a felek. Ennek egyik oka lehet, hogy a bíróságok többnyire a GVH-nak adnak igazat a perekben, az ügyek 75 százalékban megerősítik a GVH álláspontját a jogsértésekről. Ez az arány szintén nem változott a korábbi évekhez képest.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-07-25 15:40:00
Néhány kisebb terület kivételével július 24-ig véget ért a nyári aratás, amelyet érdemben hátráltató körülmény idén nem befolyásolt. A termények tárolásához elegendő a raktárkapacitás, az idei termés nagy része már a tárolókban van – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A szeptemberben induló qvik elektronikus fizetési alternatíva szolgáltatási díjtól és tranzakciós illetéktől mentesen, egyfajta átutalási formaként nyújthat kedvezőbb feltételeket a vevőknek, míg a boltok, webáruházak is jobban járnak vele – állítja ebben az epizódban Luspay Miklós. A Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrák és pénzforgalom igazgatóságának vezetője egyértelművé tette: az új rendszernek fontos célja a banki verseny élénkítése, amit kiválóan szolgálhat a bankkártyától független, számlák közötti, azonnali, biztonságos és olcsó fizetési megoldást kínáló qvik infrastruktúra. Hogyan teheti ez könnyebbé mindenki életét?
2024. 07. 03., 08:25
epizód: 2024 / 13   |   hossz: 20:51
Az OFA Nonprofit Kft. „Az év felelős foglalkoztatója” pályázat keretében évről évre összegyűjti és díjazza azokat a hazai munkáltatókat, akik kiemelkedő tevékenységet folytatnak a foglalkoztatás területén. A cég közzé is teszi azokat a jó gyakorlatokat, amelyek hozzájárulnak a terület fejlődéséhez. A díjakat, amelyekre 2024-ben július 19-ig lehet pályázni, öt kategóriában osztják ki: kisvállalkozások, középvállalkozások, nagyvállalatok I-II., illetve egyéb gazdálkodó szervezetek. Kiosztanak különdíjakat is, amelyek különösen érdekesek, hiszen gyakran olyan innovatív ötleteket takarnak, amelyeket nem feltétlenül a pénz motivált – mondta el Endrész Alexandra programvezető.
2024. 06. 17., 22:50
epizód: 2024 / 12   |   hossz: 24:28
Minden nyári szünetben diákok tízezrei jelennek meg a munkaerőpiacon, hogy pénzt gyűjtsenek és szakmai tapasztalatokat szerezzenek. A 25 év alattiak számára elérhető szja-kedvezmény révén sokan mentesülnek az adófizetés alól, ám a foglalkoztatás jogviszonya eltérő adózási kötelezettségeket róhat rájuk, amiből baj lehet, ha nem figyelnek rá. Horváthné Szabó Beáta, a Moore Hungary adótanácsadó szakértője nemcsak ezeket a szabályokat veszi sorra, de bemutatja az iskolaszövetkezeten keresztüli foglalkoztatás, valamint a külföldön tanuló vagy külföldi diákok hazai munkavégzésének kritériumait is.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS