„Napi ötöt simán megihatsz” – Eljárást indított a GVH a Magyar Energiaital Szövetséggel szemben

2024. 10. 08., 09:08

Versenyfelügyeleti eljárást indított a Gazdasági Versenyhivatal a Magyar Energiaital Szövetséggel (MESZ) szemben, mert az vélhetően megtévesztette a fogyasztókat a közösségi médiafelületein, a weboldalán, illetve televíziós megjelenéseiben is.

A vizsgált, energiaitalokat népszerűsítő kommunikáció elsősorban a fiatalabb korosztálynak szólt, így vélhetően sérülékeny fogyasztói csoportot is érinthetett, illetve befolyásolhatott – hangsúlyozza a GVH közleménye.

A Magyar Energiaital Szövetség 2023 októberétől az energiaitalok felelősségteljes fogyasztását népszerűsítő kampányaiban valószínűsíthetően megalapozatlan állításokat tett közzé – „észlelte” a GVH. A MESZ Instagram és TikTok oldalain, illetve a szövetség hivatalos weboldalán, továbbá országos televíziós műsorokban az energiaitalok egészségre gyakorolt hatásaira vonatkozó, olyan állításokat tettek, mint: „Ahelyett, hogy megennél ennyi zöldséget, inkább megihatnál egy energiaitalt.”„(…) egészséges az energiaital. Egy doboz energiaitalban annyi B-vitamin van, mint 3,6 kg sárgarépában, 1,7 kg brokkoliban, vagy 2 kg spenótban.”, „Azt tudtad, hogy egészséges az energiaital?”, „A koffein (…) jót tesz a bőrnek, a hajnak, még akár a fogyásban is segíthet vagy a súlyod megtartásában. Te mikor ittál utoljára energiaitalt?”„Napi ötöt simán megihatsz.”

Mindemellett a MESZ valószínűsíthetően valótlanul tulajdonít az energiaitaloknak emberi betegségek megelőzésére vonatkozó tulajdonságot, illetve utalt ilyen tulajdonságra, amikor a weboldalán azt állította, hogy „A koffein erőteljesen serkenti az agyat, ezért az energiaital fogyasztása nagymértékben csökkentheti az Alzheimer-kór kialakulásának kockázatát.”

A GVH gyanúja szerint a MESZ ezekkel az állításokkal megtévesztette a fogyasztókat. A versenyhatóság az eljárás során azt vizsgálja, hogy a szövetség rendelkezik-e a fenti állításokat alátámasztó, tényszerű bizonyítékkal, tehát a GVH nem az energiaitalok élettani-, illetve egészségre gyakorolt hatását értékeli, hanem a reklámkommunikáció, így a fenti üzenetek megalapozottságát.

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a MESZ a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható – emlékeztet a versenyhivatal.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS