Meddig számít frissen gyártottnak egy gumiabroncs?

2024. 11. 06., 19:06

A téli autós szezon beköszöntével a gumiabroncsok cseréjének is eljött az ideje. Ebben az időszakban sok autósban vetődik fel a kérdés, miszerint a 3, esetleg 5 éve gyártott abroncsok hasonló teljesítményre képesek-e, mint a pár éve gyártott társaik. A válasz igen, hiszen a gyártástól számított 3 éves abroncsok frissen gyártottnak minősülnek, a 3–5 éves abroncsok pedig az új gumiabroncs kategóriába esnek, amennyiben most először kerülnek felszerelésre és megfelelő körülmények között tárolták őket. De mire érdemes figyelni abroncsvásárláskor, hogyan őrizhetjük meg az abroncsok teljesítményét évekig, és milyen idős gumiabroncsot érdemes vásárolni?

Megfelelő tárolás mellett az ötéves abroncs is lehet új

A Continental álláspontja szerint az az abroncs, amely akár három-öt éve készült, újként értékesíthető és megfelel minden előírásnak, amennyiben megfelelően tárolták és nem állnak fent olyan külső tényezők, amelyek gyorsíthatják az öregedést. Ez azt jelenti, hogy az abroncsokat száraz, hűvös és sötét helyen tartják, nem éri őket káros UV-fény vagy nedvesség, nincsenek nagy hőhatásnak kitéve. „A vásárlóknak nem kell aggódniuk a tárolás időtartama miatt, hiszen a kereskedésekben használt modern tárolási technikák segítségével az abroncsok hosszú ideig megőrzik rugalmasságukat és biztonságos teljesítményüket” – magyarázza Menkó Illés, a Continental műszaki szakértője.

A megfelelő tárolásra nem csak a kereskedőknek érdemes figyelniük: amennyiben otthon, felnire szerelve tároljuk az abroncsot, érdemes a levegőnyomást csökkenteni, hogy elkerüljük a feszültséget. Míg leszerelve, vízszintesen vagy állítva, de mindenképpen feszültségmentesen kell tárolni a gumikat. „A tíz évnél régebbi abroncsokat azonban mindenképp érdemes lecserélni, még akkor is, ha azok külsőleg nem is mutatják az öregedés jeleit” – hangsúlyozza a szakértő.

Az abroncsok esetében fontos, hogy ne csak a futófelület kopását, hanem az abroncs teljes állapotát is figyelemmel kövessük, ugyanis az anyag keménysége is változik az idő múlásával, ami növelheti a fékutat és csökkentheti a tapadást. Az otthon tárolt abroncsok esetében a DOT kód segíthet meghatározni, mikor érdemes új garnitúrára váltani.

Jelölések az abroncsokon: hogyan olvassuk le a fontos információkat?

Az abroncs oldalfalán található DOT kód fontos információkat nyújt a gyártás dátumáról. A kód utolsó négy számjegye a gyártás évét és hetét jelzi, így könnyen ellenőrizhető, hogy mikor készült az abroncs (például a „2122" kód azt jelenti, hogy az abroncsot 2022 huszonegyedik hetében gyártották). A vásárlóknak érdemes figyelmet fordítani erre az információra, különösen, ha régebben vásárolt abroncsok felhasználását tervezik.

Az abroncsokon található egyéb jelölések is fontos útmutatást adnak a felhasználóknak. A téli és négyévszakos gumiabroncsokon például a három hegycsúcs és hópehely (3PMSF) szimbólumok garantálják, hogy az abroncs alkalmas a téli körülmények közötti használatra.

Karbantartás: miként növelhető abroncsaink élettartama?

Az abroncsok karbantartása kritikus szerepet játszik az autó biztonságában és a gumiabroncsok élettartamának meghosszabbításában. A futófelület mélysége az egyik legfontosabb tényező, amelyet figyelemmel kell kísérni.

A megfelelő abroncsnyomás szintén kulcsfontosságú. Az alacsony nyomás fokozza a futófelület kopását, míg a túl magas nyomás csökkentheti a tapadást, és a futófelület is gyorsabban kopik. „A járművezetőknek havonta egyszer ellenőrizniük kell az abroncsnyomást, hogy biztosítsák a gumiabroncsok optimális teljesítményét” – tanácsolja a szakértő. Emellett arra is érdemes figyelni, hogy a pótkerék nyomása megfelelő legyen, hiszen defekt esetén ez nélkülözhetetlen lehet.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 17., 09:10
A szerződéskötés általános szerződési feltételekkel nem csak formaság, hanem fontos feltételeket tartalmaz. Ezért nem mindegy, hogy miként történik az ÁSZF-fel való szerződéskötés. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2026. 02. 16., 13:25
A munkáltatók idei évre vonatkozó bérfejlesztési tervei óvatosabbak a tavalyinál. Míg 2025-re a cégek átlagosan közel kétharmada tervezett előzetesen bérfejlesztést, addig az idei évre a vállalatoknak mindössze 55 százaléka számol(t) ezzel. A munkavállalók döntő többsége (82 százalék) ugyanakkor arra számít, hogy emelkedni fog a fizetése vagy nőni fog a béren kívüli juttatásainak mértéke 2026-ban – derül ki a Profession.hu friss, 449 cég bevonásával, illetve 1000 fős minta alapján készített felméréseiből.
2026-02-16 09:20:00
Márciusban már harmadik alkalommal indul el a lakásbiztosítási kampány, amelynek során az ügyfelek a szerződés évfordulójától függetlenül válthatnak biztosítást. Az ezzel kapcsolatos tájékoztató levelet február közepéig kellett kiküldeniük a biztosítóknak. A Bank360 szakportál összefoglalta, hogyan érdemes felkészülni a kampány előtt az ügyfeleknek, ha váltani szeretnének.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS