Közel 100 milliárd forint volt a szálláshelyek bevétele szeptemberben

2024. 10. 29., 08:39

2024. szeptemberben a turisztikai szálláshelyeken a vendégéjszakák száma 1,1, a vendégeké 2,0 százalékkal, az árbevétel – folyó áron – 20 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

2024. szeptemberben összesen 27 851 turisztikai szálláshely, ezen belül 2764 kereskedelmi, illetve 25 087 magán- és egyéb szálláshely fogadott vendégeket. A kereskedelmi szálláshelyek közül 998 szálloda és 1121 panzió volt nyitva szeptember egy részében vagy egészében.

A turisztikai szálláshelyeken az összes bruttó árbevétel 97 milliárd forint volt, folyó áron 20 százalékkal több az egy évvel korábbinál. (Széchenyi Pihenőkártyával folyó áron 11 százalékkal többet, 2,7 milliárd forintot költöttek a kártyatulajdonosok a turisztikai szálláshelyeken az előző év azonos hónapjához viszonyítva.)

A vendégek száma összességében 2,0, a vendégéjszakáké 1,1 százalékkal emelkedett a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken. A vendégéjszakák 71 százaléka kötődött a kereskedelmi szálláshelyekhez, ahol a forgalom 1,5 százalékkal elmaradt az előző évitől. A magán- és egyéb szálláshelyeken 7,7 százalékkal több vendégéjszakát regisztráltak, mint egy évvel korábban.

A belföldi vendégek száma 5,0, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 4,2 százalékkal alacsonyabb volt az előző év azonos havinál. A 737 ezer belföldi vendég 1,6 millió vendégéjszakát töltött el a turisztikai szálláshelyeken, ezen belül a kereskedelmi szálláshelyeken 541 ezer vendéget és közel 1,2 millió vendégéjszakát regisztráltak. Utóbbiak 71 százalékát szállodákban töltötték el, ahol a vendégéjszakák száma 0,5 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma 1,8 százalékkal elmaradt a 2023. szeptemberitől. A belföldivendég-éjszakák száma az előző év azonos időszakához képest a Győr–Pannonhalma turisztikai térségben2 nőtt a legnagyobb mértékben (8,8 százalékkal), és a Pécs–Villány térségben csökkent a leginkább (13 százalékkal). Budapesten 3,8 százalékkal nagyobb, a Balatonnál 5,8 százalékkal kisebb volt a turisztikai szálláshelyeken eltöltött belföldivendég-éjszakák száma.

A külföldi vendégek száma 9,7, az általuk eltöltött vendégéjszakáké 5,8 százalékkal nőtt az előző év azonos hónapjához viszonyítva. A turisztikai szálláshelyekre érkezett 767 ezer külföldi vendég közel 2,0 millió vendégéjszakát töltött el, közülük 539 ezer vendéget és csaknem 1,4 millió vendégéjszakát a kereskedelmi szálláshelyeken regisztráltak. Utóbbiak 82 százaléka szállodákhoz kötődött, ahol a külföldi vendégek által eltöltött éjszakák száma 6,6 százalékkal nagyobb volt az egy évvel korábbinál. A magán- és egyéb szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma 16 százalékkal nőtt 2023 szeptemberéhez mérten. A külföldivendég-éjszakák száma az előző év azonos időszakához viszonyítva a legerőteljesebben Gyulán és térségében emelkedett (17 százalékkal), a leginkább pedig a Bük–Sárvár turisztikai térségben esett vissza (több mint 17 százalékkal). Budapesten 15 százalékkal nőtt, a Balatonnál 9,8 százalékkal csökkent a turisztikai szálláshelyeken eltöltött külföldivendég-éjszakák száma, amelyre negatív hatással lehetett az árvízhelyzet is. (KSH)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 30., 18:05
A tervek szerint július 1-jén életbe lépő törvényjavaslat már most változásokat indított el a hazai ingatlanpiacon. A szabályozás különösen az agglomerációs településeken, valamint a kiemelt nyaralóövezetekben, a Balaton és a Velencei-tó környékén okozott árakban és keresletben is fordulatot. A Duna House ezért a helyi viszonyokat jól ismerő ingatlanszakértőket is megkérdezte.
2025-05-29 18:40:00
Több beszámoló, kevesebb működő cég – ez az ellentmondásos tendencia jellemezte az elmúlt évek májusi zárását. A kata-változás utórezgései még érződtek 2024-ben, de jövőre már inkább a cégszámfogyás nyomai lesznek hangsúlyosak. Az OPTEN összefoglalója.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Már minden tízedik magyar dolgozott külföldön, főleg Németországban, az Egyesült Királyságban, Ausztriában vagy Franciaországban, és a legfőbb motiváció a pénzkereseti lehetőség, de közben sokakat vonz a nyelvi, kulturális tapasztalat és a szakmai fejlődés is – mondta el a Profession.hu felmérésének eredményei alapján Dencső Blanka. Az állásportál piackutatási és üzletfejlesztési szakértője ebben az epizódban bemutatja, milyen érdekes trendek alakultak ki a magyarok külföldi munkavállalási kedve kapcsán, illetve mennyien és hogyan küzdöttek meg a honvággyal és a nyelvi nehézségekkel, vagy milyen módon kamatoztatják itthon a külföldön szerzett tapasztalatokat.
2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS