Még az idén elindulhat „a turisztikai bank”

2025. 05. 27., 09:05

Még az idén megkezdi működését a turisztikai szektor hiteligényét kiszolgáló pénzügyi szolgáltató – jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium, társadalmi egyeztetésre bocsátva a turisztikai ágazatot érintő jogszabály-módosítást.

Kirobbanó teljesítményével a turisztikai ágazat már 2024-ben is meghatározó szerepet játszott a gazdaságban: hozzávetőleg 3,8 milliárd euró értékben a folyó fizetési mérleg aktívumának 80 százalékát biztosította. Emellett a központi költségvetés bevételeinek is több mint 10 százalékát a turizmushoz kapcsolódó fogyasztás és foglalkoztatás eredményezte. Az ágazat növekedése a társadalom jelentős részének mindennapi életét érinti, hiszen több mint 400 ezer család megélhetéséhez járul hozzá – érzékelteti az iparág súlyát a minisztérium közleménye.

Már most is jelentős fejlesztések zajlanak országszerte, azonban a további bővüléséhez jelentős igény mutatkozik egy új finanszírozási formára, melyet egy új, a szektor sajátos igényeire szabott pénzügyi intézmény képes biztosítani. A rugalmas és kiszámítható finanszírozási konstrukciók az egész szektor pénzügyi stabilitását növelhetik és hosszabb távon utat nyithat a nagyobb szektorális befektetések előtt is – vázolja a várható pozitív hatásokat a közlemény.

A turisztikai ágazatot érintő jogszabály-módosítás társadalmi egyeztetése már elkezdődött, a véleményezhető dokumentumok itt érhetők el.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-07-14 18:50:00
A július 15-től augusztus 30-ig tartó ellenőrzés-sorozaton a Nébih és a kormányhivatalok szakemberei a nyári lovas táborokat, a fröccsteraszokat, a grillezésre szánt húskészítmény előállítókat, az ásványvíz palackozókat és szikvíz előállítókat, valamint a helyi termelői piacokat vizsgálják.

  Rovathírek: HIPA

A következő két évben több üzemegységet is épít, illetve bővít a Gyermelyi Zrt. A beruházási program egy új, teljesen automatizált magasraktárt, tésztagyári kapacitásbővítést és csomagolásfejlesztést foglal magában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Donald Trump kriptoüzlete – és a piachoz kötődő szabályozó tevékenysége – miatt világszerte egyre nagyobb figyelem irányul a digitális valutákra. Mivel a téma egy 2025. július 1-jével érvénybe lépett kriptopiaci törvény miatt itthon is forró, megkértük Kalocsai Kornélt, a Blockchain Magyarország Egyesület alapító-elnökét, hogy segítsen tisztán látni, egyrészt az amerikai elnök által előidézett változásokkal, másrészt azzal kapcsolatban, hogy a kriptopiacot hogyan kellene mindenki javára megtisztítani. A blockchain és kripto szakértő-tanácsadó a leggyakrabban előforduló buktatókra és csalásokra is felhívta a figyelmet.
Érdekes ingatlanpiaci helyzetet teremt a helyi önazonosság védelméről szóló törvény, amely júliustól már hatályba is lép. Sokan gondolják, hogy önmagában a létezése befolyásolhatja az árakat, de ez szinte kizárólag az önkormányzatokon múlik. Bár Szegő Péterrel még a parlamenti szavazás előtt beszélgettünk a témáról, a Duna House PR és elemzési szakértőjeként átfogó képet tudott adni róla, hogy mi történik lokálisan és országosan a jogszabály bevezetése után.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség (OKSZ) közölte: sajnálattal veszi tudomásul, hogy a kormány szakmai egyeztetés nélkül hosszabbította meg a hatósági árak rendszerét, hiszen ezzel a szőnyeg alá söpörték a gazdaságban lappangó feszültségeket, amelyek így csak tovább gyűlnek és mindenképpen felszínre kerülnek. Az árrésstop legnagyobb vesztesei éppen a kisboltok lesznek, hiszen lemaradnak az árversenyben a multikkal szemben – vezeti le ebben az epizódban Kozák Tamás. Az OKSZ főtitkára azt is elmagyarázza, miért nincs rendjén az elmaradt egyeztetés és felvázolja a szövetség szakpolitikai javaslatait, amelyek viszont gyógyírt jelentenének – árrésstop helyett.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS