A jó ötletek nem tűntek el a hazai startup piacról – a befektetők aktivitása viszont csökkent és a saját források is egyértelműen beszűkültek. A forráshiányos időszakban ezért az inkubátorok szerepe még inkább felértékelődhet az izgalmas és innovatív vállalkozói ötletek felkarolásában. A start it @K&H vezető nagyvállalati inkubátorként ezért idén is megnyitotta kapuit az innovátorok előtt: 8 csapat került be a programba és nyert féléves fejlesztést.
Féléves szakmai fejlesztést és értékes kapcsolatépítési lehetőséget nyert az a 8 csapat, akik a most zárult tavaszi kiválasztás győzteseiként bekerültek a start it @K&H programba, Magyarország vezető nagyvállalati inkubátorjába.
„Azt látjuk, hogy globálisan és itthon is erősen forráshiányos a startup ökoszisztéma – akár a befektetők aktivitását, akár a csapatok saját tőkéjét nézzük. Míg Nyugat-Európában és az Amerikai Egyesült Államokban az alapítóknak 6-12 havi megélhetési tartalékuk van, hogy kizárólag a startupjuk üzleti megvalósítására fókuszáljanak, addig ez itthon sokkal kevésbé jellemző. Ebben közrejátszik a bizonytalan gazdasági környezet és a magas infláció is, a befektetők ugyanis ilyen magas kamatkörnyezetben a kisebb kockázatú lehetőségekkel is jó megtérülést tudnak realizálni. Ilyenkor különösen fontos, hogy az igazán jó, innovatív ötletek ne vesszenek el, továbbra is lehetőséget kapjanak a startupperek arra, hogy üzletileg sikeres vállalkozást fejlesszenek” – tájékoztatott Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője.
A startupok kiválasztásánál a három fő szempont az ötlet, a csapat és az üzleti megvalósíthatóság volt. Vagyis, hogy az ötlet mennyire eredeti és valós problémára ad megoldást, az üzleti modellt pénzügyileg is sikeressé lehet-e tenni, illetve a csapattagokban megvan-e a potenciál arra, hogy valóra váltsák ötletüket. Mindezek mellett a mostani kiválasztás fókuszában minden eddiginél nagyobb szerepet kaptak a technikai újítások, a 38 jelentkezőből kiválasztott 8 csapat mindegyike digitális innovációval került be.
„Ma már minden probléma megoldásánál az egyszerű, digitális utat keressük és alkalmazzuk, a lakossági felhasználók is könnyen és aktívan használják akár az olyan komplex technológiákat is, mint a mesterséges intelligencia. Így a startupok számára nem lehet kérdés, hogy élen járjanak a digitális megoldások terén” – hangsúlyozta Németh Balázs.
A csapatok Budapesten és Győrben vehetik igénybe a szakmai mentorok, a digitális technológiai szolgáltatások és a közösségi iroda nyújtotta lehetőségeket. Emellett a programban korábban részt vevők tapasztalatai, a K&H felső- és középvezetői közül kikerülő kulcsmentorok és kapcsolatépítést szolgáló események is segítik őket a tudásbővítésben és gyorsabb fejlődésben.
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.