Sanghaji CCPIT-delegációt fogadott a VOSZ

Sanghaji CCPIT-delegációt fogadott a VOSZ
2024. 05. 25., 09:10

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) és a Fiatal Vállalkozók Országos Szövetségének (FIVOSZ) képviselői a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács (CCPIT) Sanghaji Irodájának delegációját fogadták csütörtökön Budapesten.

A mintegy 20 millió lakosú, szabad vállalkozói zónával is rendelkező Sanghaj a világkereskedelem fontos központja. A CCPIT már 1956-ban megnyitotta a városban első vidéki irodáját. A saját vásárszervező céggel rendelkező iroda 3 ezer aktív taggal és 400 alkalmazottal végzi kereskedelemfejlesztési tevékenységét.

Mint Ma Yi, a CCPIT Sanghaji Irodájának alelnöke elmondta, az iroda kiemelt céljai között szerepel a nemzetközi kapcsolatok építése, a kereskedelem és a beruházások támogatása, promóciós rendezvények szervezése, nemzetközi kiállítások szervezése Kínában, valamint sanghaji üzletember-delegációk utaztatása nemzetközi kiállításokra.

Ma Yi hozzátette: feladatuk a kínai vállalkozók vitás ügyeinek a rendezése, kedvező befektetési és vállalkozói partnerségi kapcsolatok támogatása, mediáció az érdekeltek között, valamint nemzetközi tanúsítványok kiadása.

„Látogatásunk célja, hogy erősítsük kapcsolatainkat a magyar üzleti körökkel, amire hosszútávon szeretnénk építeni” – mondta az alelnök. Ma Yi meghívta a VOSZ képviselőit a közép-kelet-európai országok számára megrendezendő idei kiállítására, amelyet ezúttal is Ningbóban tartanak. Tavaly a VOSZ-t dr. Kovács Patrik társelnök képviselte a rendezvényen, amiről itt írtunk.

Lőrincze Péter, a VOSZ címzetes társelnöke emlékeztetett arra, hogy a VOSZ a CCPIT-vel, így a sanghaji képviselettel is több mint 10 éve kapcsolatban van, amelyet rendszeres találkozók kísérnek.

A VOSZ-t a tárgyaláson Lőrincze Péter címzetes társelnök, Barabás Tamás társelnök, Varga Julianna nemzetközi és oktatási igazgató, míg a FIVOSZ-t Inotay Petra, a FIVOSZ Alapítvány kuratóriumi elnöke, Barta Anita, a Mobilitási Bizottság elnöke, valamint Horváth Ármin, a Közép-Dunántúli régió elnöke képviselte.

VOSZ

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025-11-12 16:05:00
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS