2024. szeptember 4. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 09. 04., 07:04

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Megalakult az ESG Szövetség

Az Alakuló Közgyűlésen a tagok elfogadták az új Alapszabályt, megválasztották az Elnökség és a Felügyelőbizottság tisztségviselőit, valamint megvitatták a 2024-es stratégiai programot.

Hogyan váltott előjelet a gazdasági „növekedés” a második negyedévben?

Az első negyedévi 0,7 százalékos növekedés után 2024. április–júniusban az előző negyedévhez képest 0,2 százalékkal csökkent a gazdaság teljesítménye – a statisztikai hivatal közzétette a második negyedévi részletes GDP-adatsort.

Elindult a qvik, az új fizetési megoldás

A qvik a fogyasztók számára ingyenes, a kereskedők számára pedig lényegesen olcsóbb, mint az eddigi lehetőségek.

Hitelkamat-változások szeptember elején

Szeptember elején csak néhány bank változtatott – csekély mértékben – a hitelfeltételeken. A Raiffeisen emelte a lakáshitelkamatait, az OTP és az Erste pedig csökkentett a személyi kölcsönöknél – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.

Új GINOP Plusz felhívás: 5 milliárd forint „KFI-ökoszisztéma építésére”

A Széchenyi Terv Plusz keretében megjelent a „KFI-ökoszisztéma építése célzott kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatások nyújtásával és a vállalkozói tényfeltárási folyamat működtetésével” című, (GINOP Plusz-2.1.2-22) felhívás.

Lezárult a nyári szezonális élelmiszerlánc-ellenőrzés

A két hónapos vizsgálatsorozat során tucatnyi célterületen mintegy 1200 egységet, valamint csaknem 1500 terméktételt vizsgáltak az élelmiszerlánc-felügyeleti szakemberek.

29 ezren dolgoztak az idei Nyári diákmunka programban

A kormány idén tizenkettedik alkalommal hirdette meg a Nyári diákmunka programot, amelyben a tervezett 20 ezer fő helyett összesen közel 29 ezren vettek részt – tájékoztatott Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Letölthető a civilszervezetek 24EGYREG-adatlapja

Már letölthető a NAV honlapjáról a 24EGYREG jelű adatlap, amit azoknak a civilszervezeteknek kell beadniuk, akik 2025-től igényt tartanak magánszemélyek 1 százalékos felajánlására, és korábban még nem regisztráltak.

Mikor állíthatja helyre a bíróság a jogellenesen megszüntetett munkaviszonyt?

Ha a munkáltató jogellenesen szünteti meg a munkaviszonyt, a sérelmet szenvedett munkavállaló többféle igénnyel élhet. A jogellenes megszüntetést azonban nem minden esetben követheti a munkaviszony helyreállítása. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Milliárdos vagyoni hátrányt okozott a repülőtéri bűnszervezet

A nemzetközi bűnszervezet tagjai három teherszállítmánnyal összesen több mint 8,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 09. 13., 20:13
Megszűnik a munkáltatók általános kötelezettsége, hogy a munkavállalókat munkaköri alkalmassági vizsgálatra küldjék, kivéve a jogszabályban előírt munkakörök esetében. Ezáltal ugyan csökkennek a felek adminisztrációs terhei, azonban a munkáltatók továbbra is felelősek a biztonságos munkavégzési körülmények biztosításáért – hívják fel a figyelmet a Réti, Várszegi és Társai Ügyvédi Iroda ügyvédei.
2024. 09. 12., 11:12
Az előző évi, rekordmértékű, 21 százalékos emelkedést követően 2023-ban a lakásépítési költségek „mindössze” 14 százalékkal emelkedtek éves összevetésben – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.
2024. 08. 16., 22:15
epizód: 2024 / 16   |   hossz: 22:09
Az Edinburgh-i Egyetem magyar docense nem csak azt mesélte el, hogyan vezetett az útja egy hazai egyetemről a tengerentúli Caltech-re, majd Skóciába, hanem azt is, hogy jelenlegi kutatási területe ígéretes jövőképet fest a szív- és érrendszeri betegek hatékonyabb gyógyítása számára. A kémiai és biomérnök tudós egy pakisztáni kollégájával együtt fejlesztett 3D nyomtatással készülő véreret, aminek még az alapanyagát is ők állítják elő, olcsó nyersanyagokból. A forradalmi megoldás véglegesítéséhez nemzetközi együttműködésre is nyitott tudósok szerint a találmányuk egy napon humán betegekbe is beültethető lesz, jelentősen csökkentve a fertőzések veszélyét és gyorsítva a felépülést.
Hosszútávon döbbenetesen kevés cég éli túl a generációváltást. A lehetséges megoldásokról kritikusan fontos beszélni ezekben az években, amikor nagyon nagy létszámú hazai vállalatvezető éri el a nyugdíjkorhatárt, és nem biztos, hogy van koncepciója a gyeplő átadására. Laczkó Péter, a Lawrence & Bennet tulajdonos-vezérigazgatója bemutatja, milyen alapvető stratégiákat kell alkalmazni, hogy megmeneküljenek az évtizedek alatt felépített családi vállalkozások és az élethosszig végzett munkával összeszedett örökségek. A szakembernek arra is van válasza, hogy milyen módon folytassa a munkát egy cég, ha a leköszönő vezetőt már biztosan nem követi családtag.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

2024. szeptember 16. és 20. között tartják Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésének 68., éves rendes ülését, amelyet követően 17–18-án tudományos fórumot is tartanak az élelmezésbiztonságról.