Elnökségi ülést és konferenciát tartott a VOSZ Nyíregyházán, amelyen együttműködési megállapodást írtak alá a vállalkozói szövetség és a Nyíregyházi Egyetem között.
„A kihívás nem csupán az, hogy diplomát adjunk a hallgatóknak, hanem hogy jövőképet és reményt is nyújtsunk nekik. Ebben tud számunkra segítséget nyújtani a VOSZ, amely révén a hallgatóink a gyakorlati tudást is elsajátíthatják. Az egyetem elméleti, diszciplináris tudása és a VOSZ piaci ismeretei, valamint vállalkozói hálózata hozzásegítik őket ahhoz, hogy a térségben magas hozzáadott értékű állást találjanak, és ezzel hozzájáruljanak a régió felemelkedéséhez és szolgálatához” – nyilatkozta dr. Szabó György, a Nyíregyházi Egyetem rektora.
„A vállalkozásoknak vannak adottságaik, a piacnak, illetve a gazdaságnak pedig megvannak a kihívásai. A kettő között gyakran komoly űr van. Mi arra szövetkeztünk, hogy összekötő szerepet töltsünk be az adottságok és a lehetőségek, valamint a kihívások között. Küldetésünk szimbolikusan is ezt jelképezi. Kézenfekvő volt, hogy a VOSZ az egyetemmel történő együttműködéssel gazdaságszervező szerepet vállaljon” – mondta Eppel János, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke.
(Fotó: Szabó Gabriella)
Október 19-én kilencedik alkalommal rendezik meg a Somlón egy különleges hazai szőlő- és borfajta nagyszabású bemutatóját.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.