A Sparnak adott igazat az Európai Bíróság a magyar állammal szemben

2024. 09. 12., 14:12

Ellentétes az uniós joggal az a magyar szabályozás, amely arra kötelezi a kereskedőt, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket meghatározott áron és előre meghatározott mennyiségben árusítson – mondta ki szeptember 12-i ítéletében az Európai Unió Bírósága.

A szabályozás ugyanis megfelelő indokolás nélkül megakadályozza a kereskedőket abban, hogy gazdasági megfontolások alapján szabadon határozzák meg e termékek eladási árát és mennyiségét – olvasható a Bíróság közleményében.

Az előzmények

2022 februárjában a Covid19-világjárvánnyal összefüggésben Magyarország kormányrendelettel szabályozta hat alaptermék (a cukor, a búzaliszt, a napraforgóolaj, a sertés- és baromfihús, valamint a tej bizonyos típusai) forgalmazását. 2022 novemberében az ukrajnai háború miatt módosították a kormányrendeletet, és két további termék, a tojás és a burgonya is felkerült a listára. A kormányrendelet 2023. július 31-ig volt hatályban. E kormányrendelet szövege szerint azok a kereskedők, akik e termékeket egy meghatározott korábbi időpontban már forgalmazták, bírság terhe mellett kötelesek voltak azokat előre meghatározott mennyiségben – kezdetben a referencia-időszakban árusított átlagos napi mennyiség, később az ilyen referencia-időszakban a szóban forgó termékekből készleten lévő mennyiség függvényében – hatósági áron árusítani.

2023 májusában a magyar hatóság bírságot szabott ki a SPAR Magyarország kiskereskedővel szemben, megállapítva, hogy e kiskereskedő az egyik kereskedelmi egységében nem tartotta tiszteletben a kormányrendeletben említett öt termék készleten lévő napi mennyiségére vonatkozó követelményt. A SPAR eljárást indított a Szegedi Törvényszék előtt e hatóság határozatának megsemmisítése iránt. E bíróság, mivel kétségei voltak azzal kapcsolatban, hogy a kormányrendelet összeegyeztethető-e a KPSZ-rendelettel és különösen a mezőgazdasági termékek értékesítési árának a szabad verseny alapján történő szabad meghatározása elvével, az Európai Unió Bírósághoz fordult.

KPSZ-rendelet
A 2021. december 2-i (EU) 2021/2117 európai parlamenti és tanácsi rendelettel módosított, a mezőgazdasági termékpiacok közös szervezésének létrehozásáról és a 922/72/EGK, a 234/79/EGK, az 1037/2001/EK és az 1234/2007/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1308/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet.

Az ítélet

Először is a Bíróság megállapítja, hogy a kormányrendelet sérti a szabad versenyt, amely a KPSZ-rendelet egyik alapvető alkotóeleme. Azon kötelezettség ugyanis, hogy bizonyos mezőgazdasági termékeket hatósági áron és meghatározott mennyiségben árusítsanak, megakadályozza a kereskedőket abban, hogy gazdasági megfontolások alapján szabadon határozzák meg eladási áraikat és az általuk értékesíteni kívánt mennyiségeket.

Ezt követően a Bíróság Magyarország arra alapított érvét vizsgálja, hogy e korlátozást az infláció elleni küzdelem és – a megfizethető árú alapvető élelmiszerekkel történő ellátás biztosítása révén – a hátrányos helyzetben lévő fogyasztók védelme indokolja. A Bíróság megállapítja, hogy még ha feltételezzük is, hogy a kormányrendelet alkalmas e célok megvalósítására, a benne foglalt intézkedések nem arányosak. A kereskedők hatékony versenyfeltételek melletti szabad piacra jutásának sérelme, valamint a hatósági árak és az e kereskedőkkel szemben előírt mennyiségek által az ellátási lánc egészében okozott zavarok ugyanis meghaladják a kormányrendelet által kitűzött célok eléréséhez szükséges mértéket.

E körülmények között a Bíróság megállapítja, hogy a magyar kormányrendelet, beleértve annak szankciórendszerét is, ellentétes a KPSZ-rendelettel.

Nagy Márton: „Brüsszel az árdrágítók oldalán áll”

A bíróság a családok helyett az árdrágító és profithajhász multik oldalára állt, amelyek profitéhségüket a magyar kormány ellen vívott folyamatos harccal próbálják elfedni – kommentálta a döntést Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter. „Brüsszel az árdrágítók oldalán áll, és ezeknek az árdrágító multiknak semmi sem szent” – olvasható a tárca közleményében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS