2024. augusztus 1-jétől a jogsértő vállalkozásokra kiszabható maximális bírságösszeg az előző évi nettó árbevétel 15 százaléka.
A GVH Versenytanácsa 2023-ban összesen 2,2 milliárd forint bírságot szabott ki összesen 97 vállalkozásra. A 2024-ben eddig kiszabott versenyfelügyeleti bírságok összege pedig már augusztusban meghaladta a 2 milliárd forintot. A konkrét bírságösszeget a GVH Versenytanácsa a versenytörvény, illetve a hatóság által kiadott bírságközlemények adta mérlegelési keretek között kalkulálja, az adott ügy valamennyi körülményére figyelemmel. A maximálisan kiszabható bírságot az érintett vállalkozás – akár cégcsoportszintű – előző évi nettó árbevétele határozza meg.
A jogsértésekkel kapcsolatos visszatartó erő növelése érdekében legutóbb 2023. szeptember 1-jén emelkedett a cégekkel szemben kiszabható maximális bírságösszeg az előző évi nettó árbevétel 10 százalékáról 13 százalékára.
A GVH Versenytanácsa azóta több ügyben is kiszabott bírságot, melyek közül három ügyben már a magasabb, 13 százalékos maximális bírságplafont alkalmazta. Az így kiszabott bírságok összege megközelítette a 700 millió forintot. Egy illegális e-cigaretta forgalmazó cégre, valamint egy online lámpakereskedő-áruházra tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok miatt szabott ki a GVH maximális bírságot. A harmadik ügyben, egy utóvizsgálatban a Booking.com globális online szálláshelyfoglalási platformot működtető vállalkozásra pedig – az utóvizsgálatokat tekintve – rekordösszegű bírságot rótt ki a GVH, mert a cég nem teljesítette maradéktalanul a hatóság által korábban előírt kötelezettségeit.
Az egyes ügyekben kiszabható maximális bírság 2024. augusztus 1-től ismét emelkedett, 13 százalékról immár 15 százalékra. Ez azt jelenti, hogy egy vállalkozás akár az előző évi nettó árbevétele 15 százalékával is felelhet egy súlyosabb jogsértés esetén.
A bírságolás nem elsődleges cél
A Gazdasági Versenyhivatalnak nem elsődleges célja a bírságolás, ezért számos együttműködési lehetőséget kínál a vállalkozások számára, aktív együttműködéssel pedig az eljárások során is mérsékelhető a bírságösszeg. Mindemellett a GVH tájékoztató anyagokkal (pl. fogyasztóvédelmi törvény változásairól, fenntarthatósági állításokkal kapcsolatban) is segíti a vállalkozásokat, hogy megelőzhető legyen egy-egy jogsértő magatartás. A GVH célja a fogyasztók hatékony védelme és a jogkövetésre törekvő vállalkozások aktív támogatása – hangsúlyozza a versenyhivatal közleménye.
A Villány-Siklósi Borút 1994-ben alakult meg európai példák alapján, hogy a dél-Baranyai térség borászait összekapcsolja, a borturizmust szervezetten fejlessze.
Szekunderköri meghibásodás miatt október 11-én és 13-án is csökkenteni kellett a teljesítményt.