Mennyibe kerül a biztonság az Adrián?

Mennyibe kerül a biztonság az Adrián?
2024. 08. 23., 18:23

Az egy évvel korábbinál több utasbiztosítást kötöttek a nyár első két hónapjában a magyarok a Netrisk adatai szerint, az átlagdíj meghaladta 13 ezer forintot.

Emelkedett az külföldre utazó magyarok által között utasbiztosítások száma az idei nyár eddig eltelt részében – tájékoztatott saját adatai alapján a Netrisk. Júniusban több mint 34 ezer, júliusban pedig közel 55 ezer utasbiztosítást kötöttek, ami 4, illetve 5 százalékos emelkedést jelent a múlt év azonos időszakához képest. Így a szóban forgó két hónapra jutó majdnem 89 ezer utasbiztosítás 5 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Növekvő utazási kedv, szerény drágulással

„Az átlagdíjak szerény mértékben emelkedtek. A 13 300 forintos összeg mindössze 4 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbi, 13 ezer forint alatti értéket, pedig számos, az utasbiztosítási kárrendezésekhez köthető tétel – autós assistance szolgáltatás, magánorvosi kiadás stb. – ára emelkedett” – értékelte az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az utasbiztosításoknál látható növekedés nem meglepetés, az egyelőre csak az idei első negyedévre vonatkozó KSH-adatok szerint az idén nőtt az utazási kedv. A külföldi célországokba 4,7 millió utazás történt, ami 7,1 százalékos emelkedést jelentett 2023 első negyedévéhez képest. „A nyári hivatalos adatokra még várni kell, de a saját adataink is arra utalnak, hogy többen utaztak külföldre Magyarországról” – tette hozzá.

Hányan, hova, meddig?

A Netrisk összeállításából kiderül, hogy akik az idei nyár első két hónapjában utasbiztosítást kötöttek, 55 százalékban tengerparti célpontokat választottak, 20 százalék pedig városlátogatás miatt utazott külföldre. Az utasbiztosítások 29 százaléka horvátországi, 23 százaléka pedig olaszországi célpontokra szólt, így az Adria főszerepet játszik az utasbiztosításos ügyfelek körében. Görögország a harmadik 11 százalékos aránnyal. Az utasbiztosítások átlagdíját nézve, a Görögországba szólóké a legmagasabb, átlagosan 15 200 forint, ide egyébként átlagosan majdnem 9 napra utaztak, és átlagosan közel 3 főre szóltak a megkötött biztosítások. Az utazók 53 százaléka autóval megy nyaralni, az autók átlagéletkora pedig 14–15 év.

Az utasbiztosításokat átlagban 7,4 napra kötötték, a szerződések pedig átlagosan 2,5 főre vonatkoztak.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.
2024. 08. 16., 22:15
epizód: 2024 / 16   |   hossz: 22:09
Az Edinburgh-i Egyetem magyar docense nem csak azt mesélte el, hogyan vezetett az útja egy hazai egyetemről a tengerentúli Caltech-re, majd Skóciába, hanem azt is, hogy jelenlegi kutatási területe ígéretes jövőképet fest a szív- és érrendszeri betegek hatékonyabb gyógyítása számára. A kémiai és biomérnök tudós egy pakisztáni kollégájával együtt fejlesztett 3D nyomtatással készülő véreret, aminek még az alapanyagát is ők állítják elő, olcsó nyersanyagokból. A forradalmi megoldás véglegesítéséhez nemzetközi együttműködésre is nyitott tudósok szerint a találmányuk egy napon humán betegekbe is beültethető lesz, jelentősen csökkentve a fertőzések veszélyét és gyorsítva a felépülést.
Hosszútávon döbbenetesen kevés cég éli túl a generációváltást. A lehetséges megoldásokról kritikusan fontos beszélni ezekben az években, amikor nagyon nagy létszámú hazai vállalatvezető éri el a nyugdíjkorhatárt, és nem biztos, hogy van koncepciója a gyeplő átadására. Laczkó Péter, a Lawrence & Bennet tulajdonos-vezérigazgatója bemutatja, milyen alapvető stratégiákat kell alkalmazni, hogy megmeneküljenek az évtizedek alatt felépített családi vállalkozások és az élethosszig végzett munkával összeszedett örökségek. A szakembernek arra is van válasza, hogy milyen módon folytassa a munkát egy cég, ha a leköszönő vezetőt már biztosan nem követi családtag.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

2024. szeptember 16. és 20. között tartják Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésének 68., éves rendes ülését, amelyet követően 17–18-án tudományos fórumot is tartanak az élelmezésbiztonságról.