„E jelentés szilárd alapot teremt számunkra ahhoz, hogy új jövőképet alakítsunk ki az európai élelmiszer-ágazatra és mezőgazdaságra vonatkozóan.”
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke átvette az uniós mezőgazdaság jövőjéről folytatott stratégiai párbeszéd zárójelentését Peter Strohschneider professzortól, a csoport elnökétől. A „Közös európai mezőgazdasági és élelmiszeripari kilátások” című jelentésben a szerzők értékelik a kihívásokat és a lehetőségeket, majd ajánlásokat fogalmaznak meg. A javaslatok iránymutatásul szolgálnak majd az Európai Bizottság számára, amikor az kialakítja a mezőgazdaságra és az élelmiszerekre vonatkozó stratégiai jövőképet, amelyet von der Leyen elnök második mandátumának első 100 napjában fog benyújtani – olvasható a Bizottság közleményében.
Az innen letölthető jelentésben részletezett ajánlások öt pillérre épülnek:
– Együttműködés a fenntartható, reziliens és versenyképes jövőért: ez a rész olyan kérdésekre összpontosít, mint a Közös Agrárpolitika (KAP) kiigazításának szükségessége, a mezőgazdasági termelők élelmiszer-értékláncon belüli helyzetének megerősítése, a finanszírozáshoz való hozzáférés, valamint a kereskedelem és a nemzetközi szabványok szerepe.
– Előrelépés a fenntartható agrár-élelmiszeripari rendszerekre való átállás terén: az e pillér keretében megfogalmazott ajánlások kiterjednek a fenntartható gazdálkodási gyakorlatok támogatására és előmozdítására – az állattenyésztés területén is –, és szorgalmazzák az állatjóléttel kapcsolatos tudatosság növelését, valamint elősegítik, hogy a fogyasztók fenntartható és kiegyensúlyozott étrendet válasszanak.
– Az átalakító erejű reziliencia előmozdítása: a növekvő környezeti, éghajlati, geopolitikai és gazdasági kockázatokra tekintettel a jelentés kiemeli, hogy meg kell erősíteni a kockázatkezelési eszközöket és a válságkezelést, előrelépéseket kell tenni a mezőgazdasági földterületek megőrzése és kezelése terén, elő kell mozdítani a vízügyi szempontból reziliens mezőgazdaságot, és innovatív növénynemesítési megközelítéseket kell kidolgozni.
– Vonzó és sokszínű ágazat kiépítése: ez a szakasz részletezi a generációs megújulás és a nemek közötti egyenlőség, valamint a dinamikus vidéki területek és agrár-élelmiszeripari rendszerek fontosságát, továbbá a munkavállalók védelmének szükségességét.
– A tudáshoz és az innovációhoz való jobb hozzáférés és azok megfelelőbb felhasználása: az ajánlások arra a következtetésre jutottak, hogy meg kell könnyíteni a tudáshoz és a készségekhez való hozzáférést, és hogy a digitalizáció nagy lehetőséget teremt ehhez.
„Mindannyian olyan virágzó élelmiszer- és mezőgazdasági ágazatot szeretnénk látni szerte kontinensünkön, amely mezőgazdasági termelőink és polgáraink javát szolgálja, emellett pedig óvja értékes természeti örökségünket. E jelentés szilárd alapot teremt számunkra ahhoz, hogy új jövőképet alakítsunk ki az európai élelmiszer-ágazatra és mezőgazdaságra vonatkozóan” – mondta Ursula von der Leyen.
„Hét hónapnyi intenzív munkát követően a stratégiai párbeszéd tagjai a kölcsönös megértés és kommunikáció új kultúrája jegyében konszenzusra jutottak az európai mezőgazdaság és élelmiszerek jövőjét illető elképzeléseik tekintetében. Ezek a közös perspektívák, amelyek tekintetében az ágazat érdekelt feleinek sokszínű és reprezentatív csoportja egyetért, holisztikus és társadalmi megközelítést alkotnak az EU környezetvédelmi, éghajlat-politikai, gazdasági és társadalmi-politikai céljainak kezelésére” – mondta Peter Strohschneider.
A Villány-Siklósi Borút 1994-ben alakult meg európai példák alapján, hogy a dél-Baranyai térség borászait összekapcsolja, a borturizmust szervezetten fejlessze.
Szekunderköri meghibásodás miatt október 11-én és 13-án is csökkenteni kellett a teljesítményt.