2024. április 22. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 04. 22., 08:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Hol bukkanhatnak fel a NAV revizorai április negyedik hetében?

Az ADÓtraffipax friss bejegyzéseiből kiderül, hogy hol és kik számíthatnak nagyobb valószínűséggel operatív ellenőrzésre az április 22-én kezdődő héten.

VOSZ Barométer: óvatosan, de tudatosan terveznek a hazai vállalkozások

„A bizonytalanság továbbra is erősen érezhető a hazai vállalkozások üzleti hangulatában” – mondta a VOSZ Barométer 2024 első negyedéves eredményeit bemutató tájékoztatón a vállalkozói érdekképviselet főtitkára. Perlusz László hozzátette, miközben a pozitív változás az infláció radikális csökkenése, a vásárlóerő növekedése továbbra sem indult el, az év eleji jelentősnek mondható reálbér-növekedés ellenére sem. A Barométer az idei első negyedévben 53 százalékon állt, a tavalyi hasonló időszak 62 százalékához képest.

Hullámok a cégtrendben

A cégbírósági eljárások száma is csökkent, de a cégalapítási kedv 30 százalékkal elmaradt márciusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Opten összesítéséből.

Hétfőig kell a negyedéves áfát bevallani, akár az új rendszeren keresztül

Az eÁFA-rendszerben a bevallás benyújtását megelőző ellenőrzés a korábbihoz képest egyszerűbb.

Korlátozó intézkedések nélkül is csökkent a gázfogyasztás a fűtési szezonban

Sem állami, sem önkormányzati szinten nem volt szükség a gázfogyasztást korlátozó intézkedésekre az elmúlt télen.

Kiderült, hogy mennyire produktívak a magyar cégek

Csupán a válaszadók 34 százalékának munkahelyén használnak valamilyen online tudástárat a szervezeten belüli információ kezelésére.

Otthonfelújítási Program: folyik az egyeztetés, részletek hamarosan

A szakmai és társadalmi egyeztetés eredményeképp beérkezett javaslatok együttes feldolgozásával készül a pályázati felhívás, amelynek részleteit várhatóan az április 22-i héten teszi közzé a Nemzetgazdasági Minisztérium.

103 ezer üzlet, köztük 5800 nemzeti dohánybolt működött 2023 közepén

2023. június 30-án 103 ezer kiskereskedelmi üzlet működött Magyarországon, a megelőző év azonos időszakához képest mintegy 7000-rel kevesebb – derül ki a statisztikai hivatal „Helyzetkép, 2023 – Kiskereskedelem” című kiadványából.

Már csak két magánnyugdíjpénztár maradt

Beolvadás beolvadást követ a megmaradt magánnyugdíjpénztáraknál, amelyek a több mint ötvenezer kitartó pénztártag csaknem 300 milliárd forintos vagyonát kezelik.

Szeptembertől kötelező átutalási korlát lesz a bankszámlákra, az OTP már májusban bevezeti

Szeptembertől az MNB ajánlása alapján várhatóan minden banknál napi limitösszeget vezetnek be az átutalásokra a csalások kivédésére.

Hat százalék alatt maradt a casco díjak átlagos emelkedése

Egy év alatt 9-ről 6 százalék alá esett a csekkes befizetések részaránya, ami a különféle kártyás fizetési formák további terjedése mellett a csekk elhagyásával járó díjkedvezményeknek is köszönhető.

Valóban többet kereshetnek ugyanazzal a munkával a 25 év alattiak a tapasztaltabbaknál?

A friss diplomások 78 százaléka az egyetem mellett vagy legalább a tanulmányai egyes szakaszaiban dolgozott.

Hétszáz főre bővült a falugazdász-hálózat

A falugazdászok 2024 áprilisától falugazdász tanácsadóként az eddigieknél is szélesebb körben támogatják majd a gazdálkodók munkáját.

Elindult az új agrártámogatási honlap

A 2023-2027. közötti időszakra vonatkozó, magyar Közös Agrárpolitika Stratégiai Tervvel összefüggő információk megújult formában új honlapon, a kap.gov.hu oldalon érhetőek el.

Megújította a partnerséget az SZTNH és a HUN-REN

A kutatás-fejlesztés nyomán létrejövő szellemi alkotások hatékony védelmének és hasznosításának elősegítése a célja a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat megújított együttműködésének.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 16:05
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.
2025-11-11 11:10:00
A munkavállaló alapvető kötelezettsége, hogy a munkáját a munkáltatói utasítások szerint végezze. Felmerülhetnek azonban olyan helyzetek, amikor kérdésessé válik, hogy az utasítást a munkavállaló köteles-e követni. Milyen esetben tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? Milyen következményekkel járhat, ha a munkavállaló megtagadja a teljesítést? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS