Hullámok a cégtrendben

2024. 04. 19., 13:10

A cégbírósági eljárások száma is csökkent, de a cégalapítási kedv 30 százalékkal elmaradt márciusban az előző hónaphoz képest – derül ki az Opten összesítéséből.

Hullámzó folyamatokat tapasztalt az OPTEN 2024 márciusában, a céginformációs szolgáltató adatai szerint tovább csökkent a gazdaságban működő társas vállalkozások száma, és ez már hét hónapja tartó folyamatnak tekinthető, több mint 1100 vállalkozás elvesztésével. Bár a februári hónap még optimizmusra adott okot a magas cégalapítások számának köszönhetően, amely meghaladta a 2600-at, ez a lendület márciusban már nem folytatódott. Csak 2001 új vállalkozás erősítette a társas vállalkozói köröket, ami 30 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakától. „Az optimizmus fenntartása mellett érdemes átgondolnunk, hogy milyen mértékben legyünk borúlátóak. Bár hurrá optimizmusra nincs okunk, ám a márciusi folyamatokban pozitív jelek is felbukkannak. Például a vállalkozások megszűnéseinek száma már három hónapja folyamatosan, bár kismértékben, de csökken, és az előző évhez képest 20 százalékkal kevesebb. Emellett az új felszámolási eljárások száma márciusban egyharmaddal csökkent februárhoz képest, és az előző év azonos időszakának mindössze a 60 százaléka volt” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az elmúlt évek hasonló időszakát vizsgálva egyértelműen kijelenthető, hogy a tavalyi és az idei év első negyedévében az alapítási kedv visszaesett, hét év távlatában 2024-ben alakult a legkevesebb új vállalkozás – 6,1 ezret meghaladóan. Ugyanakkor a megszűnések csökkenő tendenciája volt a jellemző a negyedévre, és szembeötlő, hogy a járványt megelőzően – 2019 első negyedévében – lényegesen több megszűnést regisztráltak, mint az idén.

Márciusban az új eljárások számában is jelentős csökkenés mutatkozott, meghaladva a 3,5 ezret az előző hónaphoz és az elmúlt két év azonos időszakához képest is. Ebben az időszakban a legkisebb arányt az új végelszámolási eljárások képezték (24 százalék), majd a felszámolási eljárások (33 százalék) követték. Ez egy fordulatot jelent, mivel az elmúlt hat hónapban a felszámolási eljárások voltak a leggyakoribbak, azonban jelenleg a kényszertörlési eljárások (43 százalék) állnak a dobogó legfelső fokán. „Az elmúlt negyedév ellentmondásos arcot mutatott. A folyamatok még nem fordultak pozitív irányba, érezhetőek a gazdaság kihívásai, ez leginkább a cégalapításokban mutatkozik meg, azonban úgy tűnik, hogy a kilengések, amelyek az elmúlt négy évet jellemezték kisebb fokozatra váltottak.” – mondta Alföldi Csaba, céginformációs szakértő.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) márciusi értéke átlagosan 9-10 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Békés, Veszprém és Csongrád-Csanád vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 12. 18., 09:20
A banki hitelek jóváhagyása és folyósítása kritikus szerepet játszik egy vállalkozás életében, különösen akkor, amikor a gyorsaság kulcsfontosságú a piaci lehetőségek kihasználásában. Az MBH Bank legújabb vállalati hitelbírálati folyamata, az MBH Rapid jelentős változást hoz a finanszírozási piacon: lehetővé teszi a hitelösszegek akár öt munkanapon belüli folyósítását, ami értékes előnyt biztosíthat a vállalkozások számára.
2024. 12. 19., 11:45
A 8+1 pontos Demján Sándor Program keretében a korábbi 5 százalék helyett évi 3,5 százalékra csökkent a Széchenyi Kártya Program beruházási hiteleinek kamatát. Az intézkedés „felkorbácsolta a beruházási hitelek iránti keresletet” a hazai kkv-k körében – tájékoztatott a Nemzetgazdasági Minisztérium.
2024. 12. 18., 16:30
Bár ma még nem tudni, hogy milyen forgatókönyv szerint fagy be vagy zárul le a Magyarország szomszédságában zajló háború, a közelmúlt fegyveres konfliktusaiból kiindulva a Szuverenitásvédelmi Kutatóintézet összegyűjtötte azokat a szuverenitási kockázatokat, amelyek a Kárpát-medencére veszélyt jelenthetnek.
2024. 12. 18., 16:30
A tizenhárom éve tartó szíriai polgárháború november 27-től újra a világsajtó központi témája lett, amikor a Jaysh al-Izzah lázadócsoport támadást indított a Bassár el-Aszad vezette szír hadsereg ellen, december 7-én a nemzetközi sajtó pedig már arról adott hírt, hogy Aszad elnök valószínűleg elmenekült az országból.
2024-12-19 06:30:00
A bankok azonnal ki akarják használni az állami támogatással jövőre induló új kölcsönöket: a munkáshitel már a januári nyitáskor igényelhető lesz, és falusi lakásfelújítási hitelt is több pénzintézet kínálja majd – derül ki a Bank360.hu felméréséből.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2024. 12. 17., 10:35
epizód: 2024 / 24   |   hossz: 27:58
A 2025-ös évre vonatkozó adócsomag változásai minden vállalkozást érintenek, és komoly átalakulás küszöbén állnak a NAV digitális megoldásai is, amelyekben már szerepet kap a mesterséges intelligencia. Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi tanácsadási üzletágának vezetője részletesen beszélt a BizniszPlusznak az adórendszert érintő új szabályokról, az áfabevallások digitális jövőjéről és az adótanácsadás fejlődési irányairól. Ezek a nagyvállalatok és a kkv-k mellett a könyvelői és adótanácsadói szakmára is hatással lesznek, érdemes tehát meghallgatni a szakértő értékelését és tanácsait.
2024. 12. 04., 12:30
epizód: 2024 / 23   |   hossz: 20:22
A PwC Magyarország által, a Publicis Groupe Hungary megrendelésére készült kutatás szerint a Black Friday a korábbi 1–2 napról mára hosszabb kampányidőszakká nőtte ki magát. A vásárlók jelentős részét ennek ellenére nem befolyásolja az akciókkal teli esemény, az emberek egyre jobban hajlanak a tervezett vásárlásra, ahelyett, hogy hirtelen ingerek hatására költenének. Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere részletesen bemutatja, hogy mennyire elégedettek a vásárlók a promóciókkal, mennyire népszerűek a körükben a külföldi webshopok vagy éppen maga az online vásárlás, és hogy milyen körülmények miatt maradhatnak távol az év végi akcióktól.
A nyugdíjpénztárak vagyona nem várt mértékben gyarapodott az idén – jelezte az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ), amely szerint az öngondoskodók korábban egyetlen esztendő harmadik negyedében sem tettek félre olyan magas összeget egészségügyi és nyugdíjcélra, mint 2024-ben. Dr. Kravalik Gábor, az ÖPOSZ főtitkára ebben az epizódban vezeti le a kedvező tendencia okait, azt, hogy milyen motivációs tényezők vezettek a remek eredményhez, valamint azt is, hogy milyen módon és melyik korosztály pénzügyi tudatosságát lehetne még növelni.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS