A VOSZ partner szervezetei és egyéni pályázók 2024. május 15-ig jelölhetnek az Év Vállalkozója díjra, a Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója díjra és a Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjra.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) hagyományainak megfelelően ebben az évben is meghirdeti pályázatát az Év Vállalkozója Díjakra, valamint a Vármegyei és Regionális Év Vállalkozója díjakra. A VOSZ-szervezetek, partner szervezetek és egyéni pályázók is beküldhetik ajánlásaikat.
2024. december 6-án, a Magyar Vállalkozók Napján immár huszonnegyedik alkalommal kerül majd sor az országos Év Vállalkozója Díjak átadására, amelyet ezúttal is a Művészetek Palotájában rendeznek meg.
Az Év Vállalkozója és Vármegyei (Regionális) Év Vállalkozója Díjat kizárólag olyan gazdasági szakember – vállalkozó, cégtulajdonos, vállalkozásvezető, üzletember – kaphatja meg, akinek a gazdasági és közéleti szerepvállalása, társadalmi felelősségvállalása, valamint vállalkozói és üzletemberi tevékenységének sikere és hasznossága példaképül állítható a gazdaság többi szereplője és a társadalom minden tagja számára.
A területi szervezetek Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért díjra is javasolhatnak.
A jelöléseket idén már online is be lehet küldeni az alábbi linken keresztül: https://vosz.hu/ev-vallalkozoja-dij
Beadási határidők:
Partner szervezetek és egyéni pályázók számára: 2024. május 15.
VOSZ szervezetek számára: 2024. június 30.
A jelöléseket a mellékelt jelölő lapon szintén beküldhetik e-mail útján a VOSZ titkárságának (center@vosz.hu).
VOSZ
Azon túl, hogy finomak, nyugodtan mondhatjuk, hogy hazai superfoodok, hisz összetevőik és tápértékük remek alapanyaggá teszi őket.
Az elnök-vezérigazgató szerint a városban megjelenő vásárlóerő komoly lehetőség a helyi vállalkozások számára.