Nem engedett az ügyészség a 48-ból

2024. 05. 10., 14:10

A Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat negyvennyolc elkövetővel szemben.

A vádirat szerint a bűnszervezetet irányító férfi társaival 2020–2021. évet megelőző időben létrehozott egy több gazdasági társaságból álló többszintű céghálózatot, melynek szolgálatásait a felső, harmadik szinten lévő, megrendelő cégek vették igénybe, többek között annak érdekében, hogy elkerüljék a ténylegesen a saját társaságuk munkavállalói utáni járulékfizetést. Mindezeken túlmenően a bűnszervezet tagjai a középső szinten álló társaságok nevében, a foglalkoztatottak névleges átvétele nélkül is állítottak ki a megrendelő cégek részére fiktív számlákat. A bűnszervezet tevékenysége a költségvetést károsító bűncselekmények elkövetése során közel 40, köztük több Komárom-Esztergom vármegyei székhelyű, gazdasági társaságot érintett – vázolja a tényállást a Komárom-Esztergom Vármegyei Főügyészség közleménye.

Az elkövetők 2 milliárd forintot meghaladó vagyoni hátrányt okoztak a Magyar Állam költségvetésének. A bűnszervezetet irányító férfi a bűncselekményekből több mint 400 millió forint vagyoni haszonra tett szert.

A főügyészség negyvennyolc személlyel, köztük a bűnszervezet nyolc tagjával szemben nyújtott be vádiratot a Tatabányai Törvényszékre. Az ügyészség a bűnszervezet tagjaival szemben egy kivételével végrehajtandó szabadságvesztés, közügyektől eltiltás és pénzbüntetés kiszabását indítványozta. A többi elkövetővel szemben végrehajtandó vagy felfüggesztett szabadságvesztések kiszabására tett indítványt. A főügyészség a bűnszervezet négy tagjával és további hat elkövetővel egyezséget kötött. A vádiratban összesen 600 millió forintot meghaladó mértékű vagyonelkobzást is indítványozott a főügyészség.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-10-07 18:07:00
A szakmai zsűri döntése alapján ezúttal az Audi, az IKEA, a Masterplast, a Richter, a Spar és a Tesco érdemelte ki az Effekt 2030 díjat, az Aldi és a Vodafone különdíjat nyert, a Körber pedig megszerezte a közönségdíjat. A nyertesek az Effekteam október 7-én megrendezett ESG konferenciájának keretében vehették át a szakmai elismeréseket.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS