Teljes mértékben digitálissá vált a MELÓ-DIÁK

2024. 05. 15., 22:40

2024-től a MELÓ-DIÁK teljesen digitális iskolaszövetkezet, aminek része az is, hogy a diákok már hiteles, validált elektronikus aláírással intézhetik az ügyeiket – tájékoztatott Kott Zoltán vezérigazgató.

A piacvezető iskolaszövetkezet digitális fejlesztéseit két fontos szempont vezérelte: a biztonság és a kényelem. A biztonságot mindenekelőtt az elektronikus aláírás bevezetése szolgálta. „Az elektronikus ügyintézésnek túl kell lépnie azon, hogy a kinyomtatott dokumentumokat aláírjuk, majd beszkenneljük és továbbküldjük, ez ugyanis súlyos visszaélésekre is alkalmat adhat. Ilyen esetekben nem csupán a munkavállaló diákok, de az iskolaszövetkezetek partnerei is kellemetlen helyzetbe kerülhetnek, amit a Meló-Diáknál mindenképpen szeretnénk elkerülni. Ugyanilyen hangsúlyt fektetünk a diákigazolványok érvényességének ellenőrzésére is, hiszen ehhez kapcsolódnak bizonyos járulékkedvezmények" – magyarázta Kott Zoltán. A Meló-Diáknál a beküldött dokumentumokra bizalmi szolgáltató által biztosított időbélyegző kerül, ami – az elektronikus aláírásról szóló törvény előírásaival összhangban – biztosítja, hogy az igazolás kiadását követő minden egyes módosításnak nyoma marad.

A fejlesztések másik iránya a regisztrációs folyamat „akadálymentesítésére" irányult. „Érdekes kettősség, hogy a fiatalok, akik online platformokon akár órákat is képesek eltölteni, a hivatalos ügyek online intézése során már sokkal kevesebb türelmet tanúsítanak. A fejlesztéseink ezért éppen azt célozták, hogy a munkavállalók a teljes adminisztráción – a MELÓ-DIÁK felületét el nem hagyva – kényelmesen, zökkenőmentesen végig tudjanak haladni anélkül, hogy más aláírás-szolgáltató felületére át kellene lépniük" – mondta el Kott Zoltán. A diákszövetkezet első tapasztalatai pozitívak, jelentősen csökkent azoknak a száma, akik a regisztráció során elveszítették a fonalat vagy a türelmüket, és idő előtt kiléptek a rendszerből.

A MELÓ-DIÁK-nál végrehajtott fejlesztés jelentősége nem merül ki a regisztrációs folyamat támogatásában. A legfontosabb, hogy az elektronikus aláírással a fiatal munkavállalók időt és pénzt takarítanak meg. „Mivel minden munkahelyen új megállapodást kell kötni, a diákoknak évente 2–3-szor kell aláírniuk a dokumentumokat. A digitális aláírás bevezetésével így évente 40 ezer MELÓ-DIÁK-os munkavállaló több mint 100 000 utazást spórolhat meg" – mutat rá Kott Zoltán. Ugyanezen okból a MELÓ-DIÁK a partnerek igényeire is gyorsabban képes reagálni, hiszen a diákok akár már az értesítés napján munkába állhatnak, nincs szükség külön adminisztrációra az iskolaszövetkezet irodáiban, amelyek természetesen az ország 40 pontján továbbra is a személyes ügyfélszolgálatot igénylő diákok rendelkezésére állnak. Végül, de nem utolsósorban a diákok digitálisan is edukálódnak, a későbbiekben már természetes lesz számukra az elektronikus aláírás használata – tette hozzá a vezérigazgató.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 04. 15., 11:20
2026-ban a versenyszféra dolgozóinak 48 százaléka részesült emelésben. Akik kaptak, azoknak a döntő többsége – tízből kilenc munkavállaló – mindössze 10 százalék alatti növekedést tapasztalt. 81 százalék azok aránya, akik az év hátralévő részében nem számítanak már fizetésemelésre – derült ki a Trenkwalder március második felében elvégzett munkaerő-piaci kutatásából.
2026. 04. 15., 11:20
Idén április 15-től június 9-ig tart az egységes kérelmek beadásának időszaka. A kérelmek kétharmadát minden évben a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara falugazdász tanácsadói adják be, tavaly ez szám meghaladta a 102 ezret.
2026-04-14 14:05:00
A parlamenti választásokat követően a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara vezetése megköszöni a leköszönő kormánynak az elmúlt másfél éves munkát, gratulál a választáson győztes, kormányt alakító TISZA pártnak és az új kamarai vezetés által meghirdetett szellemben várja az alakuló kormánnyal a közös gondolkodást, dinamikus közös cselekvést a magyar gazdaság új pályára állítása érdekében.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Az erős női jelenlét a magyar gazdaságban ma már nem kérdés: az OPTEN adatai szerint a cégtulajdonosok 40 százaléka nő, és a szerepük érdemi súlyt képvisel a döntéshozatali folyamatokban. A szerkezet közben átalakul, a női tulajdonosi kör fiatalodik, a több szereplős, női cégek működése stabilabb képet mutat. Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője ebben az epizódban kifejti, hogy a női vállalkozások hogyan erősödtek meg a legnagyobb árbevételi kategóriában is, miközben tavaly már több mint ezer vállalat éves árbevétele lépte át a lélektani egymilliárd forintos határt.
Az örökség Magyarországon illetékmentes lehet – de mi történik, ha a családi vagyon átlépi a határokat? Ha az örökösek külföldön élnek, és más országok szabályait kell követni, akár többszörös adóteher is felmerülhet. Német, francia vagy spanyol példákon keresztül mutatjuk meg, mikor válik igazán bonyolulttá a helyzet, és miért érdemes előre tervezni, ha a családi vagyon nem csak egy országban van. Dr. Hosszú Péter Áron, a Jalsovszky Ügyvédi Iroda adójogi szakjogásza több mint egy évtizede foglalkozik jelentős vagyonnal rendelkező magánszemélyek magánvagyon-tervezésével. A családi vagyonok védelmére és generációkon átívelő, személyre szabott vagyonstruktúrák kialakítására specializálódott szakember elmagyarázta, hogy milyen megoldásokkal kerülhető el a többszörös illetékfizetés, illetve leghangsúlyosabban az, hogy az örökölt vagyon elaprózódjon és elvesszen. Az ügyvéd ebben az epizódban is hangsúlyozza: a cél olyan jogi megoldások kialakítása, amelyek a család értékeit és hosszú távú működését egyaránt figyelembe veszik.
A Hays Hungary Salary Guide 2026 című riportja szerint tovább romlott a bizalom a magyar munkaerőpiacon: a dolgozók és a cégek többsége borúlátó, a béremelések üteme látványosan lassul, és visszafogottabb létszámtervek körvonalazódnak. Közben jön a bértranszparencia, erősödik a belső képzés és gyorsul az AI használata. Katona Tibor, a Hays kereskedelmi igazgatója a BizniszPlusznak adott interjúban mindezek alapján arról beszél, hogy 2026 a jelek szerint a józan tervezés éve lesz.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS

Pályakezdők és évtizedes tapasztalattal rendelkezők is csatlakozhatnak a Paks II. szakembergárdájához. Az aktuális lehetőségeket a tavaszi állásbörzéken is meg lehet ismerni.