„Népkonyha működtetésének a látszatát keltették” a nagypályás csalók

2024. 05. 18., 16:30

A Békés Vármegyei Főügyészség költségvetési csalás és pénzmosás miatt emelt vádat nyolc személlyel szemben, akik bűnszervezetet alkotva közel 16,5 milliárd forintot szereztek meg az állami költségvetésből, majd abból több mint 11 milliárd forintot mostak tisztára.

A vádirat szerint a bűnszervezet két vezetője – hat társuk közreműködésével – 2014 és 2022 között, az egyik magyarországi egyház által létrehozott intézményfenntartói hálózaton keresztül jogosulatlanul igényelt, illetve a jóváhagyott céloktól eltérően használt fel a magyar állam által szociális célra biztosított normatív és egyházi kiegészítő támogatásokat. Ezzel 16,5 milliárd forint vagyoni hátrányt okozott a központi költségvetésnek – olvasható a Békés Vármegyei Főügyészség közleményében.

A vádlottak azért, hogy a pénzhez hozzájussanak, egyrészt népkonyha működtetésének a látszatát keltették, másrészt a szociális gondoskodásra kapott egyházi kiegészítő támogatást színlelt hitéleti tevékenységre fordították, majd a felhasználást hamis okiratokkal igazolták.

A vádlottak ezután különböző pénzügyi műveleteket hajtottak végre több mint 11 milliárd forint értékben, külföldi bankszámlák és gazdasági társaságok igénybevételével utalásokat tettek, valamint nagy összegű készpénzt vettek fel. A bűnszervezet mindkét vezetője közel 2,5 milliárd forinttal gazdagodott közvetlenül, amelyből egyikőjük több mint 600 millió forintot, társa közel 1 milliárd forintot juttatott hozzátartozói részére bankszámlapénz, ingatlanok, nagy értékű ingóságok formájában.

A NAV Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság Békés Vármegyei Főosztálya és a Békés Vármegyei Főügyészség összehangolt munkájának eredményeképpen a nyomozás során 14 milliárd forintot meghaladó értékben sikerült ingatlanokat, bankszámlapénzt és ingóságokat biztosítani az államot ért vagyoni hátrány csökkentése érdekében.

Az ügyben a Békés Vármegyei Főügyészség bűnszervezetben elkövetett, minősített költségvetési csalás és pénzmosás miatt emelt vádat az elkövetőkkel szemben. Vádiratában beismerés esetére is valamennyi vádlottal szemben fegyházban végrehajtandó szabadságvesztés büntetésre és a bűncselekménnyel érintett vagyon elvonására tett indítványt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 11. 12., 16:05
A fizikai munkavállalók megbízhatósága ma a magyar munkaerőpiac egyik legégetőbb kérdése – derül ki a Jobtain kutatásából, amely több mint száz HR-szakember és vezető részvételével készült. A válaszadók 88 százaléka a megbízhatóságot nevezte meg a legfontosabb kiválasztási szempontként, megelőzve a fizikai állóképességet (60 százalék) és a szakmai tapasztalatot (54 százalék).
2025-11-11 18:10:00
A Duna House adatai szerint októberben az értékesítési idők szinte minden szegmensben tovább rövidültek, miközben a kereslet az augusztusi rekord után fokozatosan csökkent. A piaci dinamika átalakulása mögött az Otthon Start Program áll, amely nemcsak új vevői rétegeket aktivált, hanem a tranzakciós folyamatokat is felgyorsította.
2025-11-11 11:10:00
A munkavállaló alapvető kötelezettsége, hogy a munkáját a munkáltatói utasítások szerint végezze. Felmerülhetnek azonban olyan helyzetek, amikor kérdésessé válik, hogy az utasítást a munkavállaló köteles-e követni. Milyen esetben tagadható meg a munkáltatói utasítás végrehajtása? Milyen következményekkel járhat, ha a munkavállaló megtagadja a teljesítést? A kérdésekre dr. Szabó Gergely ügyvéd válaszol.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Ha felhív bennünket egy kérdezőbiztos, már nem száz százalék, hogy élő személyhez van szerencsénk – még akkor sem, ha természetes hangon beszélget velünk –, hiszen megjelentek a mesterséges intelligenciával lebonyolított telefonos közvélemény-kutatások. A technológia hazai úttörője a Minerva Intézet, amelynek vezetője, Pohly Ferenc elárulta: bár csak nemrég jöttek létre, már több sikeres kutatás és rengeteg tapasztalat van a hátuk mögött. Az AI-kérdezőbiztos a valódi emberre megtévesztésig hasonló módon beszélget a résztvevőkkel, és a több ezredik hívásnál is tűpontosan, változatlan hangnemben hajtja végre az interjút. A módszer jelentősen alacsonyabb költséggel, mégis sok lehetőséggel és ugyanolyan pontossággal, hosszú távon pedig számos más alkalmazási lehetőséggel kecsegtet, a piackutatásoktól az időpont-egyeztetéseken át az egészségügyi előszűrő beszélgetésekig.
Tudatos otthonteremtési stratégia újabb állomásának tartja a jelentős kamatkedvezménnyel igényelhető Otthon Start bevezetését a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára. Panyi Miklós az „albérletből otthonba logika” mentén ajánlja a hitellehetőség kihasználását, és hangsúlyozza: olyan albérletárak alakultak ki, hogy a 3 százalékos kölcsön érdemi segítség, hiszen a fiatalok a lakhatás finanszírozása helyett ugyanannyiért, vagy kevesebbért kezdhetik el kifizetni a saját otthonukat. A politikus úgy látja, a program serkenti az új lakások építését is, ami közép-hosszútávon egyensúlyba hozhatja az ingatlanárak emelkedését.
2025. 10. 05., 22:05
epizód: 2025 / 20   |   hossz: 36:31
Az ingatlan.com mérései szerint az albérletszezon első hónapjában lassult a drágulás: országosan 1,1, Budapesten csak 0,7 százalékkal nőttek az árak, éves szinten pedig 7,5, illetve 7,2 százalékos az emelkedés. A kínálat négyéves csúcson van (több mint 18 ezer kiadó ingatlannal), ami egyre erősebb versenyhelyzetet teremt a bérbeadók között. A fővárosban több kerületben csökkentek az albérletárak, vidéken pedig stagnálás, kisebb visszaesés, illetve felzárkózás is tapasztalható. A portál vezető gazdasági szakértője, Balogh László ebben az epizódban elárulja, hogy ez a jelenség hogyan áll összefüggésben az Otthon Start programmal, és milyen tendenciák jellemzik az átalakuló albérletpiacot.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS