Ötéves mélypontra esett júniusban a társas vállalkozások száma

2024. 07. 15., 17:55

Az elmúlt öt év legalacsonyabb cégszámát idén júniusban regisztrálták. Az új cégbírósági eljárások száma az év első hat hónapjában ismét meghaladta a 20 ezret. Úgy tűnik, hogy az idei évben nem várható jelentős változás a cégtrendekben.

Az OPTEN adatai alapján 2024 júniusában negatív rekord született a társas vállalkozások számában, a cégek száma nem érte el az 510 ezret. Az elmúlt öt év során ez a legalacsonyabb érték, és különösen szembetűnő a kontraszt, ha figyelembe vesszük, hogy ezalatt az 5 év alatt a működő cégek száma már volt, hogy meghaladta az 530 ezret is. A társas vállalkozások száma továbbra is csökkenő tendenciát mutat, amely közel két éve tartósan fennáll.

Tavaly év végére a cégszámcsökkenés meghaladta a 12 ezret. Idén félév év alatt több mint 7 ezerrel csökkent a társas vállalkozások száma, ami alacsonyabb az előző év hasonló időszakának több mint 8,5 ezres csökkenéséhez képest, de még így is jelentősnek számít. Ez azt jelenti, hogy az idei év első felében hetven cégből egy nem érte meg a nyarat.

Az új eljárások száma félévkor közelíti a 24 ezret, ami ugyan kevesebb a tavalyi első félévhez képest, de az elmúlt hét év második legmagasabb értéke. „Úgy tűnik, hogy a cégszámcsökkenés megfordulása nem a megszűnések számának csökkenésében rejlik, hanem az alapítási kedv növekedésében. A vállalkozások most inkább a racionális gondolkodást választják, és alkalmazkodnak a valós helyzethez, szemben a 2021-es időszakkal, amikor a járvány utáni gazdasági visszarendeződésbe vetett bizalom erős volt, és az alapítási kedv az egekbe szökött” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

A KSH adatai jól tükrözik a gazdaság nehézségeit. Az első negyedéves GDP-adatok szerény növekedést mutatnak, de a belső szerkezetet vizsgálva jelentős csökkenés tapasztalható fajsúlyos területeken. Az ipar teljesítménye 4,2 százalékkal, a feldolgozóipar pedig 4,8 százalékkal esett vissza az előző év azonos időszakához képest. A feldolgozóipari ágazatok közül a legnagyobb mértékben a villamos berendezések és a közúti járművek gyártása járult hozzá a csökkenéshez. A legfrissebb, májusi adatok sem mutatnak pozitív elmozdulást, az ipari termelés az év első öt hónapjában 2,4 százalékkal alacsonyabb volt, mint 2023 azonos időszakában. A beruházások volumene 2024 első negyedévében a nyers adatok szerint 9,6 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától. A beruházások csökkenése több nemzetgazdasági ágat is érintett, legnagyobb mértékben az ingatlanügyleteket, a feldolgozóipart, a szállítás, raktározást és a mezőgazdaságot.

Az idei év első félévében az alapítási kedv minden nemzetgazdasági ágban alulmaradt a tavalyi év hasonló időszakához képest, kivéve a feldolgozóipart és a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátást. Ezzel szemben a megszűnések száma jelentős növekedést mutatott az építőiparban, a kereskedelemben, a gépjárműjavításban, valamint a szálláshely-szolgáltatás és vendéglátás területén. „Vegyes a kép, és nehéz a jövőt előre jelezni. Bár a cégtrend az idei év első felében a tavalyi évhez képest pozitívabb képet mutat, még mindig negatív üzenetet hordoz. A gazdasági környezetet figyelembe véve úgy vélem, hogy idén nem várható jelentős fordulat a cégtrendekben, és a cégszámok tekintetében még nem értük el a mélypontot” – mondta Alföldi Csaba.

          OPTEN – CFI vármegyénként, 2024. június

Az OPTEN – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) júniusi értéke átlagosan 9-10 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Zala, Veszprém és Baranya vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-07-21 16:25:00
Már elérhető a NAV új alkalmazása, az eÁFA Tool, valamint a használatát bemutató felhasználói kézikönyv. A program megkönnyíti az Excel-sablonban előkészített eÁFA-adatok feldolgozását, ellenőrzését, az XML-állományok előállítását és az eÁFA-M2M-exportfájlok elkészítését.
2026-07-20 10:50:00
A zenga.hu szakértői összefoglalták, hol a legnagyobb most az albérletkínálat, hogy változtak tavaly óta a bérleti díjak, és hogy mire figyeljenek a leendő egyetemisták, mielőtt aláírják a bérleti szerződést.
2026-07-20 09:45:00
Érezhetően csökkent a Temuról érkező csomagok száma a FOXPOST hálózatában az Európai Unió új, kis értékű importküldeményeket érintő szabályozásának életbe lépését követően.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A vállalatvezetők szerepe ma már jóval túlmutat az üzleti eredményeken: a bizalom, az etikus működés és az értékalapú döntéshozatal egyre inkább a versenyképesség alapja. Ebben a környezetben választotta újra elnökévé a több mint harmincéves múltra visszatekintő, lassan jubiláló, száznál is több tagot számláló Hungarian Business Leaders Forum Istenesné Solti Andreát. A szervezetvezető ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen feladatok várnak rá a következő ciklusban, miért marad a HBLF fókuszában a sokszínűség, a felelős vállalatirányítás és az értékalapú vezetés, és hogy milyen küldetéssel kívánják folytatni a HBLF munkáját.
Az elmúlt időszakban bődületes mértékben nőtt a lakosság hitelállománya: március végére 13 278 milliárd forintra emelkedett, amivel a háztartások adóssága megelőzte a vállalatokét. A BiztosDöntés.hu elemzése szerint a növekedés mögött a reálkeresetek emelkedése, a fogyasztás bővülése, a csökkenő hitelkamatok és az Otthon Start megjelenése óta felpörgő lakáshitelpiac áll. Tóth Levente, a portál pénzügyi szakértője ebben az epizódban arról beszél, hogy milyen folyamatok gyorsították a hitelállomány bővülését, és mire érdemes figyelniük azoknak, akik a közeljövőben vennének fel hitelt: milyen változások jöhetnek, milyen lehetőségek nyílhatnak, sőt, meddig lehet érdemes kivárni, ha lehetséges.
Látványos fordulat zajlik a hazai lakáspiacon: egy év alatt csaknem 30 százalékkal emelkedett a panellakások átlagos négyzetméterára Nyugat-Magyarországon, amely előzi a tavaly még jobban teljesítő keleti régiót, és a legdinamikusabban dráguló panelpiaccá vált az országban. A háttérben a szűk kínálat, az erős kereslet és a jó állapotú lakások korlátozott elérhetősége áll. Az árrobbanás előzményeiről, következményeiről, várható hatásairól és további alakulásáról, valamint a vevői alku változásáról és a piaci kilátásokról Szegő Péter, a Duna House vezető elemzője beszélt a BizniszPlusznak, és azt is elárulta, mennyivel kisebb mértékben drágultak a téglalakások, illetve – némi meglepetésre – mely régióban indultak tömeges eladások a választások után.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS