Tovább csökkent áprilisban a társas vállalkozások száma

2024. 05. 16., 13:10

Csökkent a cégszám áprilisban is az OPTEN adatai szerint. Kétezer alatt az új vállalkozások száma. Minden második vállalkozás felszámolással szűnt meg. Az új eljárások során öt cégből négy felszámolással vagy kényszertörlési eljárással érintett.

Az OPTEN adatai szerint idén áprilisban tovább csökkent a társas vállalkozások száma, mintegy ezer céggel. A tavaly augusztusi, kismértékű – 50-et minimálisan meghaladó – cégszámnövekedést nem számítva 19 hónapja tartó tendenciát jelent ez, melynek eredménye, hogy 530 ezerről mintegy 512 ezerre esett a társas vállalkozások száma. „Továbbra is két tényező határozza meg az adatok szerint a cégtrendet. Egyrészt az alapítási kedv csökken, másrészt a tavalyi és az idei évben is magas új felszámolási eljárások száma” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az elmúlt hét év alapján 2021 volt az alapítások aranykora, amikor több mint 12 ezer új vállalkozás indult. Azóta viszont folyamatosan csökken az év első négy hónapjára eső alapítások száma. Korábban általában 9–10 ezer körül voltak az alapítások, 2022-ben pedig még 10 ezer felé közelített. 2023-ban azonban már nem sikerült átlépnie a 9 ezres határt, csupán 8,5 ezer új vállalkozás indult. Idén pedig még ennél is kevesebb, mindössze 7,97 ezer cég alakult. „Valószínűsíthető, hogy egy erőteljesebb gazdasági javulás pozitív hatással lehetne a vállalkozói kedvre. Jelenleg azonban úgy tűnik, hogy hiányzik az a lehetőség vagy az a bizalom, amely átlépné a vállalkozni kívánók kockázati küszöbét. Véleményem szerint ez mutatkozott meg az áprilisi 2 ezer alatti új vállalkozási számban.” – mondta Alföldi Csaba.

A megszűnések területén az április hónap általában nem kiemelkedő, sőt az év első harmadában általában a legalacsonyabb számok ebben a hónapban fordulnak elő. Idén áprilisban sem volt ez másképp, a cégmegszűnések száma nem érte el a 3 ezret – ami az elmúlt 8 év átlagának felel meg –, nem úgy, mint az idei év első három hónapjában, amikor 3 ezer feletti cégmegszűnéseket regisztráltak minden egyes hónapban.

Idén áprilisban minden második megszűnt cég felszámolással fejezte be a tevékenységét, és az új eljárások tükrében várhatóan ez a tendencia megmarad. Az áprilisi új – 3,2 ezer – eljárásokon belül mind a felszámolási, mind a kényszertörlési eljárások aránya 40-40 százalék, míg a végelszámolást választók mindössze 20 százalékot tesznek ki. Számos esetben a kényszertörlési eljárások felszámolási eljárásokba torkollnak, és jellemzően az új felszámolási eljárások 80 százaléka érkezik kényszertörlési eljárásból.

„Úgy gondolom, hogy további cégszámcsökkenéssel kell még az elkövetkező időszakban számolni. A gazdaság még mindig számos kihívással néz szembe, és valószínűsíthető, hogy a június 9-i helyi önkormányzati és az európai parlamenti képviselők választása is inkább a kivárásra készteti az új vállalkozás indítását fontolgatókat” – mondta Alföldi Csaba.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) áprilisi értéke átlagosan 8-9 százalék körül mozgott. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Budapest, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Zala, Vas és Veszprém vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 02. 06., 10:20
A februári időszak farsangi összejöveteleinek elmaradhatatlan és népszerű eseménye a tombolasorsolás. A tombolajáték azonban egyben szerencsejáték is, amelyet a szerencsejátékok szervezésére vonatkozó előírások szerint előzetesen be kell jelenteni a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságánál.
2026. 02. 06., 17:25
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozások között.
2026-02-05 14:15:00
A fizetések átlátható kommunikációja továbbra sem általános, és az uniós bértranszparencia-elvárásokra való felkészültség is vegyes képet mutat – derül ki a Manpower Magyarország „Fizetési és foglalkoztatási trendek” című, 2026 első félévére vonatkozó felméréséből.
2026-02-05 09:40:00
2025. decemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint 4,0, naptárhatástól megtisztítva 3,5 százalékkal meghaladta az előző év azonos időszakit; az előző hónaphoz képest – a szezonális és naptárhatással kiigazított adatok szerint – 0,2 százalékkal nőtt a forgalom – tájékoztatott a statisztikai hivatal. 2025-ben több mint 20 000 milliárd forintot hagytunk a boltokban.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A PwC friss Global Investor Survey kutatása szerint a befektetők a következő három évben egyértelműen a technológiát, különösen a mesterséges intelligenciát tartják a növekedés kulcsának. A többség a legvonzóbb beruházási területnek látja és százból több mint kilencven cég érzi úgy, hogy növelnie kell a technológiai átalakulásra fordított forrásokat. Az AI-tól növekvő termelékenységet és bevételt várnak, de az átláthatóság hiánya továbbra is kihívás. Polacsek Csaba PwC-partner ebben az epizódban kifejti, miért lenne indokolt a befektetői óvatosság a globális gazdasági kilátásokkal kapcsolatban, miközben jobb, ha mindenki kiemelt kockázatként kezeli a kiberfenyegetéseket, az inflációt és a geopolitikai feszültségeket. A szakértő szerint a tőkepiaci döntésekben egyre jobban felértékelődik a reziliencia mellett a fenntarthatóság is.
Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS