800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák

2024. 07. 02., 18:40

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme július 2-án indult el.

Az összesen 800 millió forint keretösszegű felhívás második eleme a Magyarország kormánya által a vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának – hívta fel a figyelmet közleményében a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Az első szakaszban 1600, egész évben nyitva tartó, vidéki étterem nyújtotta be a pályázatát, a cukrászdákat követő további ütemekben pedig a nyár folyamán a zenés-táncos szórakozóhelyek és az alkalmi vendéglátó üzletek, ősszel pedig a kávézók, a büfék, valamint az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

A vidéki kis- és közepes vendéglátóipari vállalkozások versenyképességének növelése című program második szakaszában korszerű konyhatechnológiák és eszközök beszerzésére, energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, valamint a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, vagy készletek beszerzésére igényelhetnek pályázatonként 1 millió forintos forrást a vidéki cukrászdák keddtől augusztus 1-ig. Sőt, a támogatásokat akár egy nagyobb beruházáshoz is felhasználhatják az érintett vállalkozások.

Annak érdekében, hogy tovább erősödhessen a turizmus ágazat digitalizációja, a jelentkezést minimális adminisztráció mellett a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) rendszeréből indíthatják a pályázók, amelyben az NTAK ügyfélszolgálat is segíti őket. A felhívás a kisfaludyprogram.hu weboldalon érhető el.

„A vendéglátóknak kiírt pályázat megnyitása óta nőtt az adatszolgáltató éttermek száma a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ felé, illetve a cukrászdák és a büfék adatküldési aránya is emelkedést mutat. A pályázattal együtt célunk volt, hogy erősítsük a szektor digitalizációját és a szereplők egyre aktívabban használják a működésüket segítő digitális megoldásokat. Így nemcsak célzott anyagi támogatással, hanem a saját adataik birtokában hatékonyabb üzletpolitika kialakításával is versenyképesebbekké válnak a vállalkozások” – emelte ki Könnyid László, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

A pályázatot benyújtó 1600 vidéki étterem többsége, 93 százaléka eszközök beszerzésére igényelt támogatást, míg további 7 százalékuk energiahatékonyságuk növelését kívánja megvalósítani a támogatásból.

A vidéki cukrászdák számára megnyitott pályázati szakasz a második eleme a kormány átfogó, a vidéki gazdaság élénkítését, valamint 13 ezer vidéki vendéglátó-üzlet működési stabilitását támogató programjának. Az összesen 13 milliárd forint keretösszegű program segítségével mérséklődhet a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a szektort, azon belül a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrány. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-08 16:10:00
A 2025-ben közzétett álláslehetőségek 8,7 százaléka, idén pedig 10 százalékuk kínál lehetőséget otthoni munkavégzésre. Az IT területeken és az SSC szektorban a leginkább jellemző, hogy a munkáltatók lehetővé teszik dolgozóiknak a home office valamilyen formáját. A UI, UX és webdesigner állások több mint felénél adott ez az opció – derült ki a Profession.hu legfrissebb adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS