Közel 1 milliárd forintból fejleszt a Nébih

2024. 06. 06., 18:40

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) 984,73 millió forint vissza nem térítendő támogatásból korszerűsíti fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak infrastruktúráját Monorierdőn, Pölöskén, Székkutason és Tordason.

A hatóság többek között új erőgépek, betakarítógép, kertészeti eszközök és meteorológiai állomások beszerzésére fordítja a támogatás összegét. A bemutatóüzemek fejlesztése során elért eredményeket elméleti és gyakorlati előadásokból álló programokon mutatják be a szakemberek

„A kormány célja az egész életen át tartó tanulásban való részvétel ösztönzése, amit a VP1-1.2.1-23 kódszámú, »Bemutató üzemek támogatása« című pályázat is tevékenyen támogat” – olvasható a Nébih közleményében. A Nébih fajtakísérleti és fajtakitermesztő állomásainak korszerűsítésével olyan növényfajta-kísérletek végezhetők el, amelyek jóvoltából „csökkenthetők a mezőgazdasági termesztés bizonytalanságából adódó negatív hatások, növelhető a termésbiztonság, és az élelmiszerbiztonság szempontjából kiemelkedő jelentőségű minőség”.

A 3485148078 azonosítószámú projekt támogatásával, 3 fajtakísérleti és 1 fajtakitermesztő állomáson (Monorierdő, Pölöske, Székkutas, Tordas) valósul meg bemutatóüzem. A fejlesztés eredményeként új erőgépekkel és betakarítógéppel, kertészeti eszközökkel, ökológiai gazdálkodásban használandó munkaeszközökkel, valamint meteorológiai állomásokkal és a vetőmagok feldolgozásában használandó eszközökkel fejlesztik az állomáshálózatot. A beruházásnak köszönhetően bruttó 982,49 millió forint értékben 10 db erőgépet (90-200 LE): parcellakombájnt, fagyvédelmi szélgépet, síkfalmetszőt, gyomfésűt, aprómagvető egységgel ellátott rövid tárcsát, mulcsozó, csávázógépet, vetőmagtisztítót, gabona egészmag analizátort, továbbá meteorológiai állomásokat szereznek be.

A bemutatóüzemek fejlesztése során elért eredményeket elméleti és gyakorlati előadásokból álló programokon mutatják be a hivatal szakemberei. A 3485148078 azonosítószámú projekt befejezése 2025. szeptember elejére várható.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2026 első félévében tovább bővült a hazai lízingpiac: nőtt az új finanszírozások volumene és a szerződések száma. A vállalati ügyfelek – főleg a kkv-k – továbbra is meghatározóak, miközben erősödött az állami támogatású konstrukciók szerepe. Kőszegi László, a Magyar Lízingszövetség főtitkára a személyautó- és buszpiac felfutásáról, az agrárium és a Széchenyi Kártya Program szerepéről, illetve a devizaalapú finanszírozás helyzetéről is beszámolt a BizniszPlusznak, elárulva továbbá, hogy a szövetség mely szegmensek növekedési trendjében érzékelt törést, vagy éppen hol lát még lehetőséget arra, hogy a lízingpiac hozzájáruljon a hazai gazdasághoz.
Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS