A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vármegyei szervezetei 2024-ben márciusban és áprilisban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket, amelyekkel egyidőben vállalkozói fórumot rendeznek.
A magyar gazdaság helyzete, kilátásai és a VOSZ programja volt napirenden a szövetség vállalkozói fórumán Pécsen és Szekszárdon április 10-én. Az aktív szerepvállalás a fenntartható gazdaság kialakításában, a növekedés beindítása, a vállalkozói aktivitás fokozása és egy korszerű, hatékony vállalkozásfejlesztési rendszer kialakítása a legfontosabb feladat.
Együttműködési megállapodást írt alá a VOSZ a Pécsi Tudományegyetemmel
Horváth László, a VOSZ Baranya vármegyei elnöke méltatta a nehéz időkben is kitartó vállalkozásokat. „Amikor sikeres vállalkozásról beszélünk, nemcsak a tulajdonosról vagy a vezetésről érdemes említést tennünk, hanem arról a széles munkavállalói körről, akiknek közvetlen családja is számít vállalkozásaink sikerére. Ugyanis egy vállalkozás a munkavállalóin keresztül több család megélhetéséért is felelősséget vállal, amely olyan erő, ami túlmutat a hétköznapi üzletmenetet érintő problémákon vagy akár sikereken” – mondta.
Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese ismertette a VOSZ hármas célját: a vállalkozások fejlesztését, a vállalkozói érdekvédelmet, valamint a társadalmi szerepvállalást, ami egyfajta kulturális misszió. Emlékeztetett a tavaly indult VOSZ Barométer kutatásra, amely szerint jelenleg a legnagyobb probléma a vállalkozások számára az infláció, a gazdasági kiszámíthatatlanság, valamint a jelentősen csökkenő vásárlóerő. A hazai foglalkoztatással kapcsolatban elmondta, hogy az uniós átlag feletti Magyarországon foglalkoztatása a nők és a férfiak között is.
Szekszárdon idén már az ezredik Tolna vármegyei VOSZ-tagvállalkozást köszöntenék
Dr. Fajszi Lajos, a VOSZ Tolna Vármegyei Szervezetének elnöke beszámolójában reményét fejezte ki, hogy a jövőben folytatódik a tendencia, és több vállalkozás alakul, mint amennyi megszűnik. Minden remény megvan arra is, hogy a régió a következő években kiemelt befektetési terület lesz, így az építőipar is újra fellendülhet, amiben a Paks II. beruházásnak nagy szerepe lesz. A vármegyei taglétszám jelenleg 700, tavaly 30 százalékkal nőtt a VOSZ-tagok száma, ha ezt a tempót tartani tudják, akkor év végére elérhetik az ezres létszámot. A vármegyei elnök örülne, ha a 2024-es, immár 19. Prima Gálán november 8-án a díjazottak mellett köszönthetnék az 1000. tagvállalkozást is. Idén januárban megnyitották az új VOSZ-irodát Szekszárdon, a vállalkozók folyamatosan jönnek konzultálni, szoros velük a kapcsolat. A Széchenyi Kártya Program igazi sikerprogram, az idei első negyedévben 4,5 milliárd forint hitelkérelem érkezett, 48 órán belül továbbítják a hiteligényt a bankoknak. Májusban egy vállalkozásfejlesztési tanácsadó is segíti a munkát – jelentette be dr. Fajszi Lajos.
Ádám Imre, a VOSZ elnökhelyettese bejelentette: idén nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy a vállalkozók minél nagyobb számban legyenek tisztában az ESG-vel kapcsolatos feladatokkal, mert jelenleg a kkv-k 88 százaléka nem is hallott róla. Az edukálás első jelentős állomása a VOSZFESZT ESG-tematikájú rendezvénye lesz április 25-én Veszprémben a Pannon Egyetemen.
A küllemében is a Balatont idéző sütemény helyi alapanyagokból készült, hangsúlyosan jelenik meg benne az otelló szőlő, szeder, málna.
Folytatódik a munkagödör kialakítása az 5. blokk területén – jelentette be Szijjártó Péter.