2024. április 12. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 04. 12., 08:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Emelkedtek az árak márciusban, az éves infláció alig változott

A februári 3,7 százalék után 2024. márciusban a fogyasztói árak átlagosan 3,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat; egy hónap alatt átlagosan 0,8 százalékkal emelkedtek az árak, a telefon- és internetszolgáltatás 10,8 százalékkal drágult – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

Néhány koppintással ellenőrizheti bárki, hogy szabályosan van-e bejelentve

A NAV mobilappjában, a NAV-Mobilban bárki néhány koppintással ellenőrizheti, hogy munkáltatója a szerződésüknek megfelelően bejelentette-e – hívta fel a figyelmet az adóhivatal.

Várják a pályázatokat az Európai Vállalkozásfejlesztési Díjra

A Nemzetgazdasági Minisztérium május 31-ig várja azon kreatív, innovatív és egyedi vállalkozásfejlesztési programok nevezését, amelyek segítik a vállalkozóvá válást és megkönnyítik a vállalkozások mindennapjait.

Már több mint háromezer elektromos jármű beszerzéséhez kértek támogatást a cégek

Közel 2500 vállalkozás több mint 3000 gépkocsi megvásárlásához igényelt állami hozzájárulást a közlekedés zöldítését szolgáló programban – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

Pécsen és Szekszárdon tájékoztattak a VOSZ stratégiai terveiről

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) vármegyei szervezetei 2024-ben márciusban és áprilisban tartják éves rendes beszámoló taggyűléseiket, amelyekkel egy időben vállalkozói fórumot rendeznek.

MNB: fokozott befektetői kockázattal járhatnak a kriptoeszközök és kriptotőzsdék

Piaci becslések szerint Magyarországon már mintegy 200 ezer ügyfél rendelkezik virtuális kriptoeszközökkel.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést

Főleg azok az ügyfelek jártak jobban, akik digitálisan bankolnak, és nem használnak készpénzt.

Családi vagyonból 50 millió eurós alapot indítottak régiós kezdő vállalkozások támogatására

Az Interactive Venture Partners kezdeti 50 millió eurós befektetéssel elindította első kockázati-tőke alapját, amely Közép-Kelet-Európában induló vállalkozásokba kíván fektetni.

A Facebook az Nvidia babérjaira tör: saját AI-chipet gyárt a Meta

Hivatalosan is bejelentette a Facebook, Instagram, WhatsApp tulajdonosa, hogy új AI-chip megjelentetésével jelenik meg abban a piaci szegmensben, aminek ma szinte egyeduralkodója az Nvidia. Már idén elkészül, két új chip.

Fenntarthatóbb és rugalmasabb gázpiacot ígér az uniós reform

Az Európai Parlament elfogadta a megújuló és alacsony szén-dioxid-kibocsátású gázok, köztük a hidrogén uniós gázpiacra való bevezetését elősegítő terveket.

Elfogadta az Európai Parlament az uniós villamosenergia-piac reformját

A reform célja stabilabbá, megfizethetőbbé és fenntarthatóbbá tenni az uniós villamosenergia-piacot.

Megállíthatatlannak tűnik a globális hotelipar szárnyalása

Különösen kiemelkedő a luxuskategóriás hotelek teljesítménye, ahol a foglaltság mértéke egy év alatt 59 százalékról 68 százalékra emelkedett.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 05. 28., 10:10
A szerződés alapvető jellemzője, hogy a felek egybehangzó akaratát fejezi ki. Mi a helyzet akkor, hogy az egyik szerződő felet tévedésbe ejtették, és emiatt döntött a szerződéskötés mellett? A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
2024-05-29 15:40:00
Az ingatlan.com májusi adatai, valamint az aktuális hazai ingatlanpiaci trendek alapján a money.hu összegyűjtötte, hol lehet érdemes most nyaralót vásárolni, és hogyan finanszírozható akár hitelből is egy balatoni víkendház.
2024-05-29 15:10:00
2024 I. negyedévének végén 56 ezer forint volt a normál használatú személygépkocsik kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja, ez az összeg az előző negyedévi átlagot 7 százalékkal, az egy évvel korábbinál 11 százalékkal haladja meg – tájékoztatott a jegybank.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS