Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést

2024. 04. 11., 13:10

Bár a bankok az infláció mértékével emelhették volna idén számlavezetési és egyéb díjaikat, a többségük jóval szerényebb mértékű drágításról döntött. Főleg azok az ügyfelek jártak jobban, akik digitálisan bankolnak, és nem használnak készpénzt – derül ki a Bank360.hu összegzéséből.

Kiderült, hogy mennyivel emelték vagy tervezik emelni a bankok a díjaikat. Elvileg ijesztő mértékű, 17,6 százalékos díjemelésre is joguk lett volna az idén, ennyi volt ugyanis tavaly az átlagos infláció. A bankok lakossági számlacsomagjaira szigorú szabályok vonatkoznak, nem emelhetik szabadon az áraikat, minden áremelést meg kell indokolniuk, és a fogyasztók számára előnytelen változásokat a bevezetés előtt 60 nappal be kell jelenteniük. Az előző évi átlagos inflációt viszont eddig rendszerint érvényesítették a díjemeléseikben, az idén azonban a többségük visszafogta magát.

Az OTP nyitotta a sort, amely már februárban bejelentette, hogy márciustól változnak a díjai, ám a digitális szolgáltatások díját csupán egyszámjegyű mértékben, 9,9 százalékkal emeli meg. Több más szolgáltatás, így a bankkártyák éves díja vagy a készpénzfelvétel és a fióki tranzakciók ára viszont 17,6 százalékkal nőtt. Emellett az OTP-nél is ingyenes maradt több szolgáltatás, például a Junior diákszámlás ügyfelek többnyire díjmentesen bankolhatnak, és arra is van lehetőség, hogy a 20 ezer forint alatti utalások ingyenesek legyenek.

Sok az ingyenes szolgáltatás, kisebb az áremelkedés

A Bank360 összeállítása szerint a legtöbb bank áprilisban változtatott a díjain. Köztük a CIB Bank is, amely közleményben tudatta az ügyfelekkel, hogy nem él a teljes inflációkövető áremelés lehetőségével a lakossági bankszámláknál. Az ügyfelek több mint felét nem érinti a bankszámlavezetési díjak emelkedése, miközben a legfontosabb napi tranzakcióknál tíz százalék alatti mértékben nőttek a díjak április 1-től.

A K&H is a tavalyi inflációnál kisebb mértékben emelte a hónap elején a mindennapi banki szolgáltatások díjait. A számlavezetési díjak például mintegy 5 százalékkal lettek magasabbak. A bankszámlás lakossági ügyfelek 63 százaléka részesül különböző kedvezményekben, mintegy harmada a számlavezetési díj felét fizeti, a negyedüket pedig egyáltalán nem terheli havi számlavezetési díj. Szintén az infláció alatt maradtak a betéti és hitelkártyák költségeinek változásai, amelyek idén 9 százalékkal emelkedtek. A készpénzfelvétel és különféle tranzakciók díja ugyanakkor többnyire a tavalyi infláció mértékével nőtt a bankban.

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

Hasonlóan a tavalyi évhez, az Erste az idén sem érvényesíti az inflációs emelés lehetséges maximum mértékét az elsődlegesen digitális ügyfeleknek szóló George számláknál és kártyáknál, illetve a gyerek- és a diákszámláknál, és az ezekhez tartozó kártyáknál. Ez azt jelenti, hogy az ilyen forint számlák ügyfeleinek a számlavezetési és utalási díjai, valamint a számlákhoz kapcsolódó kártyadíjai sem változnak majd. Máshol viszont lesz drágítás, így az Erste teljes lakossági ügyfélkörére átlagosan 13 százalékos áremelkedéssel szembesül majd májustól.

A Raiffeisennél a lakossági számlacsomagok többsége továbbra is 0 forintos számlavezetési díjjal, az eddig megszokott feltételekkel vehetőek igénybe a Raiffeisennél 2024. április 1-től is. A bank ügyfeleinek legnagyobb része átlagos használat mellett továbbra is akár teljesen díjmentesen bankolhat. Akinek mégis fizetnie kell, az jobban jár, ha digitális csatornákat használ, mert az ott indított és teljesült utalások díja csak 10 százalékkal emelkedik.

A Gránit Bank már több mint 10 éve nem módosította a legkeresettebb számlacsomagjainak díját, és ezt az idén sem tervezi. A számlacsomagok között több feltétel nélkül havidíjmentes konstrukció is található.

Az Unicredit Bank ugyan 2024-ben a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó számos szolgáltatás díjmentességét változatlanul megtartotta, és a legtöbb promóciós díjkedvezményt meghosszabbította újabb fél évre, de azoknál a díjaknál, amelyek idén változnak, inflációkövető, 17,6 százalékos emelést hirdetett meg április 1-jétől. A MagNet Bank számlacsomagok díjai is a 2023-as fogyasztói árindex változásának megfelelően módosultak szintén április 1-től.

Ugyanez a helyzet az MBH Banknál, csak ott később, május 1-től lépnek életbe az új díjak. A hitelintézet az üzletszabályzatban foglaltaknak megfelelően – inflációkövető díjemelést alkalmaz a lakossági és a vállalati számlacsomagokhoz kapcsolódó díjakban. Kivételt képez a legújabb, 2022. április 1-jén bevezetett lakossági számla, valamint a jelenleg értékesített vállalati számlacsomagok havi csomag- és számlavezetési díjai. Ez a díjtétel meglévő és új vállalati és lakossági ügyfeleink számára is változatlan marad.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024-05-29 09:10:00
2024 áprilisában a turisztikai (kereskedelmi, magán- és egyéb) szálláshelyeken 1,2 millió vendég közel 2,9 millió vendégéjszakát töltött el. A vendégek száma 1,3, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal kisebb volt az egy évvel korábbinál; a csökkenés az ünnepekhez kötődő hosszú hétvégék idei áprilisi elmaradásával van kapcsolatban.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Női pék, cukrász, kaviárszakértő is helyet kapott a rendezvény nagyszínpadán, hogy a fő téma, a „női energiák” mentén bemutassák a művészi szintre emelt szakmájukat. Nemes Richárd főszervező elárulja, hogy hogyan lehet még fenntarthatóbban működtetni egy műfajából adódóan sok hulladékkal járó gasztronómiai rendezvényt vagy milyen egyszerű ételekkel tudnak nagyot alkotni a Gourmet Fesztiválon bemutatkozó konyhák mesterei. Ha mindez nem lenne elég, kifejti, hogy a fine dining milyen vonásokkal ruházta fel a magyar vendéglátást az utóbbi pár évben és például hogyan lehet „veganizálni” megszokott fogásokat, amelyek ettől csak még jobbak lesznek! Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
Miközben a világ e-személyautó gyártói egyre élesedő versenyt vívnak a vásárlók kegyeiért, nem szabad elfelejteni, hogy a közlekedés károsanyag-kibocsátásának jelentős részéért a teherfuvarozás felel. Egyre több középtávú áruszállítást és utolsó mérföldes kézbesítést kiszolgáló depó elektrifikálja a járműflottáját és alakít ki hozzá megfelelő infrastruktúrát, ám nagyon nem mindegy, hogy az üzemeltetés mennyire tud hatékony és gazdaságos lenni – mutat rá ebben az epizódban Négyesi Szilárd, a Siemens Zrt. szakértője.
Újabb különleges hazai vállalkozás, az Ország Söre szavazást alapító Beerselection mutatkozik be a csatornán. A budapesti sörszaküzletbe hetente több tucatnyi újdonság érkezik, köztük akár olyan különlegességekkel, amelyekből egyszerre csak pár darab érhető el az egész országban. A sörkultúra hazai terjesztése fontos küldetés a tulajdonosoknak, hiszen akár 800-féle sörstílus létezik, miközben a legtöbb ember egyedül a lágert ismeri fel. A magyar sörrajongók által idén összeállított recept sorsáról, a kissé elhasznált „kézműves” kifejezés mögötti igazságról, illetve arról, hogy miért érdemes szaküzletben venni a sört a nagy áruházak helyett, Bárkai Péter mesél a BeerSelectiontől. Az ügyvezető persze igazságot tesz az örök, csapolt, palackozott, vagy dobozos kérdésben is...

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS