A Facebook az Nvidia babérjaira tör: saját AI-chipet gyárt a Meta

A Facebook az Nvidia babérjaira tör: saját AI-chipet gyárt a Meta
2024. 04. 11., 14:10

Hivatalosan is bejelentette a Facebook, Instagram, WhatsApp tulajdonosa, hogy új AI-chip megjelentetésével jelenik meg abban a piaci szegmensben, aminek ma szinte egyeduralkodója az Nvidia. Már idén elkészül, két új chip.

A Meta megerősítette, hogy a Meta Training and Inference Accelerator, vagyis MTIA v1 és v2 névre hallgató chipjei gyártásban vannak, és még ebben az évben – egyelőre házon belül – bevezetésre is kerülnek. A közösségi médiaóriás második generációs mesterséges intelligencia chipjei a vállalat nagyobb tervének részei – fejtegeti a Reuters: a Meta elsősorban saját AI-infrastruktúrát akar építeni, hogy olyan szolgáltatásokban használja, mint a Facebook, az Instagram és a WhatsApp.

A vállalat először 2023 májusában beszélt az MTIA 1-es verziójáról, és akkor azzal számoltak, hogy a gyártás 2025-ben indulhat. Ez az időablak került előrébb legalább egy évvel, részben éppen az Nvidiának köszönhetően, ami H100-as processzorokat szállított be a vállat AI-műveletekhez szükséges energiaellátására. A Meta 350 ezer H100-as chip beszerzését tervezi AI-alkalmazásokhoz, de végül 600 ezer AI-chip fogja működtetni a szolgáltatásait.

Mark Zuckerberg cége nyilván csökkenteni szeretné az Nvidiától való függőségét azzal, hogy még az idén áttér a saját fejlesztésű chipekre. Az MTIA v1 és v2-eseket főleg az adatközpontjaiknak szánják, de nyilvánvaló, hogy szeretnének betörni az AI-alapú chipek jelenleg Nvidia által uralt piacára, amin a chipgyártó nagyrészt monopolhelyzetben terpeszkedik.

Mit tudnak a Meta továbbfejlesztett MTIA chipjei?

A következő generációs MTIA chipek 5 nm-es architektúrát használnak, és 8×8 feldolgozóelem (PE) rácsából állnak, ami 3,5-szeres fejlődés a v1-hez képest. A Meta lényegében megháromszorozta a helyi PE-tároló méretét, és megduplázta a chipen lévő SRAM méretét is. 256 MB-ra, miközben 3,5-szeresére növelte a sávszélességet – foglalja össze az erről szóló sajtóközlemény. A Meta a chipek támogató infrastruktúráján is dolgozik: a szakemberei kifejlesztettek egy 72 gyorsítót befogadni képes hardverállványt. Ez a rack három vázból áll, amelyekben 12 lap helyezkedik el. A 90 wattos fogyasztású chipek 1,35 GHz-es órajelre képesek, szemben elődjük 800 MHz-es órajelével.

A kialakítás célja az, hogy nagyobb sávszélességet, memóriakapacitást és számítási teljesítményt biztosítson a chipeknek. A Meta célja kezdetben olyan következtetési funkciók elvégzése volt, mint a rangsorolás és a felhasználói kérésekre adott válaszok generálása, de most már azt tervezi, hogy a chipeket intenzívebb műveletekre, például nagy adathalmazok felhasználásával mesterséges intelligenciamodellek képzésére használja fel.

A Meta chipjeire való áttéréssel a Meta évente sokmillió dolláros energiaköltségeket takaríthat meg - a több milliárd másik dollár mellett, amit jelenleg az Nvidia chipjeinek megvásárlására költ.

Más is megtörné az Nvidia monopóliumát az AI-chippiacon

Nem a Meta az egyetlen technológiai vállalat, ami saját AI-chipeket szeretne tervezni és gyártani: a hagyományos gyártó Intel, ami eddig lemaradt az AI-chipek iránti iparági igények kielégítésében, szintén ezen a héten jelentette be új Gaudi chipjeit. Az Intel állítása szerint a dedikált AI-chip háromszor gyorsabban képes AI-modelleket betanítani, mint az Nvidia H100-as processzorai, és gyorsabban generál válaszokat, mint az Nvidia megfelelője. A vállalat legújabb chipje, a Gaudi 3 szintén az 5 nm-es architektúrát használja, és két fő processzorból áll, amelyek összeolvasztva kétszer akkora teljesítményt nyújtanak, mint az elődjük.

Az Nvidia processzorának legjelentősebb konkurenciája jelenleg nem a Meta, de nem is az Intel, hanem Google Tensor Processing Unitja, viszont a keresőóriás nem értékesíti ezeket a processzorokat, hanem bérbe adja - elsősorban fejlesztőknek, egy felhőplatformon keresztül. Ugyanilyen megoldással készül reklámszatyorba dugni új, Axion nevű központi feldolgozóegységét, aminek feldolgozási teljesítménye a Google szerint 50 százalékkal haladja meg az Nvidia-féle x86-os chipekét és 30 százalékkal az általános Arm-chipeket.

Gábor János

Főoldali kép: Meta

MVM
Rovattámogató ...
Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026-09-03 15:20:00
A személyautók kötelező gépjármű-felelősségbiztosításának átlagos éves díja közel 3 százalékkal csökkent idén június végén az előző év azonos időszakával összevetve. A kárráfordítási kiadásokat a járműjavítási, karbantartási költségek drágulása emelte, ami trendfordulót hozhat a díjaknál a továbbiakban, negyedéves szinten már stagnálás tapasztalható.
2026-09-03 09:10:00
Tíz év alatt 41 százalékkal csökkent az agrárgazdaságok száma, miközben 2023 és 2026 között 18 százalékkal nőtt az egy gazdaságra jutó átlagos mezőgazdasági terület. A gazdaságirányítók korösszetétele viszont alig változott az elmúlt években, 37 százalékuk már a 65 éves nyugdíjkorhatárt is betöltötte, a 40 év alattiak aránya pedig mindössze 10 százalék – derül ki a KSH „Agrárium 2026” felmérésének előzetes adataiból.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyre több magyar vállal munkát külföldön – de már messze nem csak a fizetés miatt. Ebben az epizódban körbejárjuk, mit tapasztalnak, akik hosszabb távra kelnek útra: mi motiválja őket, milyen nehézségekkel szembesülnek, és valóban javul-e odakint az életminőségük. Dencső Blanka, a Profession.hu piackutatási és üzletfejlesztési szakértője az állásportál e témában készült friss kutatási eredményeit mutatta be és magyarázta el. A legérdekesebb válaszok az anyagi okokon felül egyre fontosabbá váló tapasztalatszerzés, életkörülmény-javulás és családi integráció kapcsán érkeztek a felmérésben: már egy év alatt is sok minden változott.
Vendégünk Los Angelesben vezeti saját autó-, repülőgép-, hadi- és űripari fémalkatrészeket gyártó üzemét. A magyar mérnök cége, a Delta Machine olyan óriásvállalatok nagyra becsült beszállítója lett – hogy tényleg csak néhányat említsünk –, mint a Tesla, az Airbus, a SpaceX vagy a NASA. Utóbbi Artemis-programjához kritikus rakétaalkatrészeket gyárt, így az ő munkájának is köszönhető, hogy hamarosan újra ember lép a Holdra. Garaczi János a BizniszPlusz kérésére részletesen bemutatta a napjait leginkább meghatározó űripari munkát, és kifejtette, milyen kiugrási lehetőségeket lát Magyarország előtt, hogy hazánk végre kitörjön az összeszerelő üzem szerepkörből, és valódi hasznot húzzon, például a repülőgépiparból.
A magyar munkaerőpiacon továbbra is óvatos optimizmus érzékelhető: bár a gazdaságpolitikai környezet átalakulása miatt sok a bizonytalanság, a munkáltatók egyharmada létszámbővítést tervez. A Manpower felmérése szerint a foglalkoztatási kilátások összességében kedvezőek, ugyanakkor jelentős különbségek látszanak az egyes ágazatok és a hazai régiók között is. Mely területeken várható a legerősebb munkaerő-kereslet, hol számítanak visszaesésre, hogyan érdemes önfejlesztésbe vágni, és milyen tényezők alakítják a vállalatok toborzási döntéseit vagy épp AI-integrációját – például a munkaerő-optimalizálás jegyében? A kérdésekre Varga Péterrel, a Manpower Magyarország ügyvezető igazgatójával kerestünk szakmai válaszokat.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS