A reform célja stabilabbá, megfizethetőbbé és fenntarthatóbbá tenni az uniós villamosenergia-piacot.
A Tanáccsal már egyeztetett szabályokat – egy rendelet és egy irányelv – 433 szavazattal, 140 ellenében és 15 tartózkodás mellett, illetve 473 szavazattal, 80 ellenszavazattal és 27 tartózkodás mellett szavazta meg az Európai Parlament április 11-én.
Az új szabályok megvédik a fogyasztókat az áringadozásoktól. A fogyasztóknak joguk lesz hozzáférni a rögzített áras vagy a dinamikus áras szerződésekhez, és tájékoztatást kapnak majd az általuk kötött opciókról. A szállítók nem változtathatják meg egyoldalúan a szerződési feltételeket. A tagállamok megtilthatják a szolgáltatóknak, hogy a kiszolgáltatott fogyasztók áramellátását megszakítsák, többek között a szolgáltatók és a fogyasztók közötti viták során.
A jogszabály rendelkezik az úgynevezett „különbözeti szerződésekről” (Contracts for Difference, CFD), illetve az ezekkel azonos hatású, az energetikai beruházások ösztönzésére szolgáló rendszerekről. A CFD-k esetében a hatóság kompenzálja az energiatermelőt, ha a piaci árak túlságosan meredeken esnek, de kifizetéseket gyűjt be tőlük, ha az árak túlságosan magasak. A CFD-k alkalmazása minden új villamosenergia-termelésre irányuló beruházás esetében megengedett lesz, függetlenül attól, hogy megújuló vagy nukleáris energiából származik-e.
A szöveg a villamosenergia-árválság bejelentésére szolgáló mechanizmust határoz meg. Nagyon magas árak esetén és bizonyos feltételek mellett az EU regionális vagy uniós szintű villamosenergia-árválságot hirdethet ki, amely lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy átmeneti intézkedéseket hozzanak a kkv-k és az energiaigényes ipari fogyasztók villamosenergia-árainak meghatározása érdekében.
A Parlament jóváhagyása után a tagállamokból álló Tanácsnak is el kell fogadnia a jogszabályt, hogy az hatályba lépjen.
A lista nemcsak a borszakma számára remek visszajelzés a jelenlegi borpiaci kínálat minőségét illetően, hanem kiváló iránymutatás az érdeklődő, minőségi borfogyasztásra nyitott fogyasztóknak is.
2024. szeptember 16. és 20. között tartják Bécsben a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség közgyűlésének 68., éves rendes ülését, amelyet követően 17–18-án tudományos fórumot is tartanak az élelmezésbiztonságról.