„Tisztítsuk meg az Országot!” – Március 27-én éjfélig lehet pályázni a támogatásra

2024. 03. 26., 16:10

Március 27-én éjfélig jelentkezhetnek a települési önkormányzatok, civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházi jogi személyek az Energiaügyi Minisztérium által meghirdetett pályázatra, amelynek célja, hogy elősegítse a jogellenesen elhelyezett vagy elhagyott hulladékok felszámolását és támogassa az illegális hulladéklerakás megelőzésére szolgáló ingatlanvédelmi rendszerek kiépítését.

Az illegálisan lerakott hulladék felszámolása állami és önkormányzati együttműködéssel 2020 júliusában kezdődött meg a „Tisztítsuk meg az Országot!” program meghirdetésével, ebben 474 pályázat támogatásával több mint 165 ezer tonna illegálisan lerakott hulladékot számoltak fel. Emellett az illegális hulladék elhelyezés helyszínének beazonosítását segíti a HulladékRadar applikáció is, melyet eddig már több, mint 31 ezer felhasználó töltött le – tájékoztatott az Energiaügyi Minisztérium.

A Tisztítsuk meg az Országot! II. pályázat keretében települési önkormányzatok, magyarországi székhellyel rendelkező civil és gazdálkodó szervezetek, valamint egyházi jogi személyek igényelhetnek vissza nem térítendő támogatást az elhagyott hulladék felszámolására, ingatlanvédelmi eszközök beszerzésére és a projekt menedzsmenttel összefüggő feladatok ellátásra. Ingatlanvédelmi eszközök és rendszerek kiépítésére, bővítésére az önkormányzatok és az egyházi jogi személyek pályázhatnak, ők a megítélt támogatás legfeljebb 40 százalékát fordíthatják erre a célra. A maximálisan igényelhető támogatási összeg az önkormányzatok esetében 75 millió, az egyházi jogi személyek esetében 50 millió, a civil szervezetek esetében 35 millió, a gazdálkodó szervezetek esetében 30 millió forint.

A pályázatokat kizárólag elektronikus úton lehet benyújtani március 18-tól március 27-én éjfélig a tisztakornyezet.nhkv.hu oldalon.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2026. 01. 19., 10:00
A VOSZ idén tavasszal tisztújító választásokra készül: véget ér a 2021-től megkezdett időszak és kezdődik egy új, 2026-ban. Az elmúlt években – Eppel János elnöklevével – a VOSZ nagyot lépett előre, amelyet első sorban a VOSZ vállalkozói közösségének erősödése, a VOSZ hálózat fejlődése bizonyít.
2026. 01. 19., 09:05
1762 új traktort helyeztek forgalomba 2025-ben Magyarországon, 2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. A számok ugyanakkor azt jelzik, hogy a piac továbbra is óvatos, a gazdák beruházási döntései megfontoltabbá váltak – írják az Agroinform.hu szakértői.

  Rovathírek: HIPA

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Miközben az oktatási intézmények azon fáradoznak, hogy olyan készségeket adjanak a gyerekeknek, amelyekkel az átalakuló munkaerőpiacon évek múlva is el kellene boldogulniuk, a pályaorientáció kérdését általában letudják évi egy-egy tematikus nappal. Ebben a helyzetben mind nagyobb szükség van a fiatalok személyes útbaigazítására. Ahhoz pedig, hogy egyénileg rátaláljanak a nekik megfelelő karrierútra, sokszor irányba kell állítani őket – de csakis rávezetéssel, és nem úgy, hogy alávetjük őket egy külső akaratnak, például a szülő kívánságának – vallja Marton Katalin iránytű mentor, a Karrierkaland.hu alapítója. A HVG Állásbörze színpadán is megfordult tanácsadó jó okkal korlátozta tevékenységét a 14–24 év közötti korosztályra – ebben az epizódban pedig be is mutatja a fiatalokhoz vezető kommunikációs út kihívásait.
Elképesztően lendületes éven van túl a magyar ingatlanpiac. 2025-ben több felvonásban is jelentős hatások érték – főleg az állami beavatkozások következtében –, és ezeknek a folyamatoknak ugyanúgy megvannak a nyertesei, mint a vesztesei. Szegő Péter, a DH vezető elemzője elmondta, milyen előnyökre, kockázatokra és dinamikára számít 2026-ban, amikor a várakozások szerint a drágulás sem lesz olyan mértékű, mint a tavalyi, jelentős túlárazásokat eredményező csúcsidőszakokban. A szakértő kitér arra is, hogy hosszabb távon milyen változásokat jelenthetnek az új lakásépítések és szerinte mely társadalmi csoportok lesznek a piac motorjai.
A roma fiatalok továbbtanulási és munkavállalási esélyei továbbra is jelentősen elmaradnak az átlagtól – hívja fel a figyelmet a 15 éves HBLF-Romaster Alapítvány. A szegregátumokban élők gyakran alapvető tanulási feltételek nélkül nőnek fel, az iskolarendszer pedig sok esetben nem tudja kezelni a hátrányokat. Az EU és a KSH adatai szerint magas a szegregáció, a korai iskolaelhagyás és az alacsony végzettség aránya a roma fiatalok között, ami rontja a foglalkoztatottságot. Makádi Zsófia, az alapítvány ügyvezető igazgatója segít megérteni az okokat és elmondja, mekkora segítség lehet a jól célzott közösségi, ösztöndíj- és mentorprogram a helyzet hosszútávú rendezésében.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS