2024. július 3. – Információk, hírek vállalkozóknak

2024. 07. 03., 08:10

Az Üzletem.hu összefoglalója.

Mesterséges intelligencia használata: az uniós „vert mezőnyben” a magyar vállalkozások

Az uniós átlag a felét sem éri el a mesterséges intelligenciára épülő technológiák valamelyikét használó vállalkozások aránya Magyarországon.

Vállalkozásonként maximum 6 milliárd forint forrás nyerhető el elektromos töltőhálózat létesítésére

Országszerte több mint száz, fővároson kívüli helyszínen létesülhet új nyilvános e-töltőállomás a tervek szerint augusztusban megnyíló, 28 milliárd forintos támogatási lehetőség jóvoltából.

800 millió forintos támogatásra pályázhatnak a vidéki cukrászdák

Országszerte közel nyolcszáz vidéki cukrászda igényelhet egymillió forint vissza nem térítendő támogatást eszközbeszerzésre és fejlesztésre július 2-től augusztus 1-ig. Az összesen 13 milliárd forint értékű turisztikai támogatási konstrukció második üteme július 2-án indult el.

Az eÁfa-bevallás előnyei

A 2024-ben bevezetett elektronikus áfarendszer a bevallások elkészítésében vállalt adóhatósági támogatás révén csökkenti a vállalkozások adminisztrációs terheit, egyúttal kijelöli a fejlődés irányát is, amelyben a végső cél az új platformok használatának elterjedése. A digitális szabályozás részleteit Kenyeres Beáta, a HÍD Consulting szakértője mutatja be.

Mit kell tudni a garanciaszerződésekről?

A garanciaszerződés a szerződéses biztosítékok egyik típusa, amellyel az üzleti életben lehet találkozni. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.

Horváth Rita: Ügyfél oldalon is kipróbálnám magam cégvezetői pozícióban

Hiszek abban, hogy mindenki megtalálhatja a saját stílusát akár vezetőként, akár munkavállalóként – mondta az Üzletemnek Horváth Rita, a Publicis Groupe Hungary Chief Media Officere.

Lépett két nagybank: drágább lett a lakáshitel, olcsóbb a személyi kölcsön

Az MBH olcsóbbá tette a személyi kölcsönét, az OTP viszont a kamatplafon fölé drágította a lakáshiteleit.

63 ezernél több személyautót regisztráltak itthon az első félévben

2024 első félévében Magyarországon 63 331 autót regisztráltak, szemben az előző év azonos időszakában regisztrált 56 594 autóval.

Uniós támogatással fejlesztette gyártási kapacitását a Rabacsa Metalltechnik

Több mint 406 millió forintos uniós pályázati támogatásból fejlesztette gyártási kapacitását a fémmegmunkálással foglalkozó, szentgotthárdi székhelyű Rabacsa Metalltechnik Kft.

Európai vállalkozásfejlesztési díjat nyert a VOSZPort és a SEED Alapítvány a nemzeti fordulóban

A Nemzetgazdasági Minisztérium megvizsgálja a kisvállalkozások működési környezetét, és szeptember végéig versenyképességet segítő akciótervet hirdet meg számukra – mondta kedden, az Európai vállalkozásfejlesztési díj budapesti átadó ünnepségén a nemzetgazdasági miniszter.

Nyolc EU-tagállamban volt alacsonyabb a munkanélküliség a magyarországinál 2024 májusában

Ahogy 2023 májusában és 2024. márciusban és áprilisban, 2024 májusában is 6,0 százalékos volt a munkanélküliségi ráta az Európai Unióban.

Új, emberi szemhez hasonló látórendszer jelenhet meg a robotikában

Az emberi szem működése inspirálta azt a forradalmi kamerarendszert, ami jelentősen javítja a robotok látását, valamint reakcióképességét a körülöttük lévő világra. A látószervünk akaratlan mozgásait utánozza a tiszta és stabil látás fenntartása érdekében.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2024. 10. 03., 15:55
Több mint 900 jelölést mérlegelve választották ki azt a 30 művészt, sportolót, újságírót, oktatót és tudóst, akik közül tízen vehetik majd át a Prima Primissimákat és húszan a Primákat megillető kisplasztikát és az idén jelentősen megemelt pénzdíjat december 6-án a Művészetek Palotájában.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS