A vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek piacára is jelentős hatást gyakoroltak az elmúlt évek eseményei. A pandémia, a megugró energiaárak, majd a magas infláció okozta forgalom-visszaesés és a munkaerőhiány következtében a tavalyihoz képest 5 százalékponttal, 90 százalékra emelkedett a vendéglátóhelyüktől megválók aránya a Duna House 2023-as adatai szerint. Az üzlethelyiségek tulajdonosai változatlan, 60-40 százalékos arányban értékesítenék vagy adnák bérbe ingatlanukat.
Az elmúlt évek eseményei szélsőséges helyzetek elé állították a globális hazai ingatlanpiacot, beleértve a vendéglátóhelyek és üzlethelyiségek piacát is. Mire a pandémia éveiben jelentősen megtépázott szegmens elkezdett volna talpra állni, az energiaárak emelése állította újabb kihívás elé a vendéglátásból, kereskedelemből élőket.
A Duna House adatai szerint 2022-ben a szakértő kollégák segítségét kérő vendéglátóhely-tulajdonosok 85 százalékban adtak megbízást ingatlanuk értékesítésére, 15 százalékuk szeretett volna eladás helyett bérlőt találni. Az idén kötött megbízások adatai alapján azonban változott az elosztás.
„A kijárási tilalom okozta kiesés csak a kezdet volt a vendéglátók számára, azonban az energiaárak emelkedése a viszonylag enyhe tél ellenére is többeket kényszerített arra, hogy megváljanak tulajdonuktól. A magas infláció okozta forgalom-visszaesés sem javított a kialakult helyzeten, így 5 százalékponttal, 90 százalékra emelkedett azon tulajdonosok aránya, akik inkább értékesítenék a birtokukban lévő, vendéglátásra alkalmas ingatlanokat” – mondta Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője.
Az üzlethelyiségek tulajdonosai ezzel szemben változatlan arányban, megközelítőleg 60-40 százalékban döntöttek tavaly és idén is az eladás vagy a bérbeadás mellett országszerte.
Ahogy a lakóingatlanok piacán, úgy a vendéglátóhelyek, üzlethelyiségek vásárlása, bérlése tekintetében is előtérbe került a keresés során a lokáció, a belső állapot és kialakítás mellett az ingatlan energiafelhasználása is. A kereskedelmi ingatlanok esetében kiemelt fontosságú, hogy az érdeklődők pontos információkkal rendelkezzenek a választott ingatlan fenntartási költségeit illetően.
„A mai ingatlanpiacon akár tulajdonosként, akár érdeklődőként lép piacra az ügyfél, minden eddiginél tanácsosabb szakértő ingatlanos segítségét igénybe venni a minél pontosabb információk és a sikeres üzletzárás érdekében” – hívta fel a figyelmet a szakértő.
Aki ma, a megváltozott ingatlanpiacon új üzlet, szórakozóhely, étterem, vagy szálloda nyitásán gondolkodik, az ingatlanközvetítő hálózat szerteágazó kínálatából választhat. A fővárosban a hirdetési ár szempontjából legolcsóbbnak számító ingatlan egy 13 négyzetméteres, galériázott üzlethelyiség, amiért közel 19 millió forintot kér a tulajdonosa.
A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.
Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. 2023. november 16-án megtartotta az éves fizikai védelmi gyakorlatát az Országos Atomenergia Hivatal, az Országos Rendőr-főkapitányság és a Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság felügyelete mellett.