Robbanásra számít a Duna House az ingatlan- és a lakáshitelpiacon

2024. 04. 05., 14:10

A Credipass és a Duna House szakértői robbanásra számítanak mind az ingatlan-, mind a lakáshitelpiacon a következő hónapokban.

A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint februárban a háztartásokkal kötött új lakáshitel-szerződések értéke 85,13 milliárd forint volt, ami további enyhe bővülést jelent a januári, 82 milliárd forint értékű kihelyezéshez képest. A Credipass és a Duna House szerint a folytatás még erősebb lesz: a szakértők szerint mind az ingatlan-, mind a lakáshitelpiacon robbanásra számíthatunk a következő hónapokban. A cégcsoport becslése szerint a lakáscélú jelzáloghitel-volumen idén márciusban a 90 milliárd forintot is elérheti. „A decemberben kifutó állami támogatások jelentősen erősítették az első hónap adatait, de a februári bővülés részben már az új támogatások iránti aktív érdeklődésnek is köszönhető. Ezekkel kapcsolatban fontos megjegyezni, hogy volt olyan nagy bank, amely egészen február közepéig nem szerződött a CSOK Pluszt igényelni kívánó ügyfelekkel, így ez is jelenthet némi torzulást az adatokban, de az aktív piaci mutatók egyértelműen érezhetőek” – mondta el Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.

„A jelzáloghitel-piacon folytatódott a felívelés márciusban: havi és negyedéves szinten is óriási igény és volumennövekedés volt tapasztalható az előző évi adatokhoz képest – tette hozzá a szakember. – Ezt támasztja alá az a tény is, hogy az idei év eddigi összes hónapjában erősebb volt a forgalom, nagyobb lakáshitel volumennel számolhattunk, mint az előző év bármelyik hónapjában. A korábbi előrejelzésünk így helytállónak látszik az idei évre: 30–40 százalékos növekedés is elképzelhető a piacon a kedvezően változó gazdasági környezet, az új kormányzati intézkedések, vagyis az otthonteremtési támogatásokkal elérhető kedvező hitelkonstrukciók pozitív hatása miatt, ami éves szinten 750–850 milliárd forintos, havonta pedig átlagosan 70 Milliárd forintos piacot jelenhet. Jelentősen megnövekedett számú hiteligénnyel, érdeklődéssel találkozunk az elmúlt hónapokban: érezhető a csökkenő kamatok, valamint az új lakástámogatási rendszer okozta bizalom az ügyfeleknél.”

A Credipass hazai adatai alapján az idén februárban kihelyezett 85,13 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel volumen a tavaly februári mélyponthoz képest több mint kétszeres növekedést jelent. Ennek megközelítőleg 20 százalékát az államilag támogatott hitelkonstrukciók, míg 80 százalékát a piaci lakáshitelek teszik ki. Az első negyedévben az összes hitelkihelyezés meghaladhatja majd a 257 milliárd forintot. A hitelpiacon a mostaninál erősebb negyedév utoljára 2022 harmadik negyedévében volt.

„Összességében kijelenthető, hogy az első negyedévben dupla annyi lakáshitelt vettek fel a magyar családok, mint egy évvel korábban – mondta el Fülöp Krisztián. – A mostanra bevezetett és bejáratott új otthonteremtési támogatások innentől kezdve felfelé húzhatják a hitelpiacot, ez pedig a csökkenő/stagnáló kamatokkal kombinálva erősítheti a hitellel vásárolni szándékozók számát, ami természetesen az ingatlantranzakciók számában is emelkedést jelenthet.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Bár a neobankok és a nemzetközi trendek azt erősítik, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások vezetői ne pénzügyi operatív teendőkbe öljék a drága idejüket ahelyett, amihez igazán értenek, az ehhez szükség digitális megoldások hazánkban még nem vagy csak ritkán hozzáférhetőek. Lemák Gábor, a FinTechShow-t szervező FinTech Group társalapítója ezért tartja fontosnak, hogy a rendezvényükön megvizsgálhatják: ki, hogyan és mit tehet azért, hogy a mikrovállalkozások és kkv-k pénzügyei sokkal egyszerűbben intézhetőek legyenek. Rá is mutatott néhány olyan digitális gyakorlatra, ami kellően jövőbe mutató ahhoz, hogy a hazai vállalkozások is alkalmazzák végre.
A vendéglátóipari vezetők részéről a feladatok delegálásának hiánya az egyik legsúlyosabb probléma, ami miatt nehezen áll talpra az ágazat a COVID utáni években. Továbbra is érezteti hatását, hogy a pandémia szétverte a jól kialakult szakmai közösségeket, a vendéglátósok már nem vagy alig járnak össze eszmecserére és a tudás átadására, amiből pedig kölcsönösen, mindenki profitálhatna. Persze erre a helyzetre is van megoldás: hozzá kell látni a céges mikroközösségek, aztán a nagyobb együttműködések felépítéséhez – osztotta meg a BizniszPlusz csatornával Gréczi Szilárd, a Skill Trade operatív és projektmenedzsere.
A legtöbb munkavállaló nem díjazná, ha a home office határait szűkebbre szabná a munkahelyük, de a felük csak emiatt azért nem mondana fel – legalábbis rögtön. A cégek nem kapkodnak a keretek módosításával, amit valószínűleg jól tesznek, pedig az alkalmazottakat aligha érné váratlanul. Milyen arányban morzsolódnának le a dolgozók a távmunka elvételével? Milyen előnyeit és hátrányait érzik a pandémiából örökölt gyakorlatnak napjainkban? A Profession.hu felmérte, Dencső Blanka piackutatási és üzletfejlesztési szakértő pedig összefoglalta, mire érdemes számítani home office fronton a közeljövőben.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS