Otthonteremtés állami támogatással? Ezekre a határidőkre figyeljen!

2023. 05. 26., 13:45

Kedvezőbb helyzetbe kerültek az otthonteremtési támogatásokkal élő családok, ugyanis nemrégiben többféle változás, enyhítés is életbe lépett a betartandó határidők tekintetében. Az igénylés sikerességéhez és a támogatások feltételeinek teljesüléséhez szükséges legfontosabb tudnivalókat a Credipass pénzügyi szakértői foglalták össze.

A család bővülése – legyen szó az első gyermek érkezéséről vagy testvérek vállalásáról – számos megoldandó feladat elé állítja a házaspárokat. Egy bővülő család igényeinek megfelelő otthon megteremtése nem egyszerű, a jelenleg elérhető otthonteremtési támogatások köre azonban jelentős könnyebbséget jelent sok ezer család számára. Az idei év során többféle változás, enyhítés is bevezetésre került a támogatások igénylésével kapcsolatos határidők tekintetében, ennek köszönhetően számos igénylő került a korábbinál kedvezőbb helyzetbe.

A Credipass pénzügyi szakértői sorra vették, hogy mely határidőket érdemes feljegyezni a naptárba, hogy a támogatással élő ügyfelek semmiképp se csússzanak ki a feltételek teljesítésére szabott időkeretből.

„A gyermekvárás hónapjai ideális esetben folyamatos odafigyelést és stresszmentes életvitelt követelnének meg a szülőktől, azonban, ha ez az időszak egybeesik az otthonteremtéssel, akkor máris nehezebb tartani a fókuszt. Az ingatlan kiválasztásában és finanszírozásában, az elérhető állami támogatások és az egyéni igényeknek megfelelő lakáshitel-konstrukciók megtalálásában és a teljes ügyintézésben érdemes ingatlan- és pénzügyi szakértő segítségét kérni” – mondta Fülöp Krisztián, a Credipass magyarországi vezetője.

„A banki hitelajánlatok közötti különbségeket és a szerteágazó állami támogatások változó feltételeit nehéz fejben tartani, a pénzügyi szakértők naprakész tudásának köszönhetően azonban az ügyfeleknek ezekkel nem is szükséges bajlódni” – tette hozzá a vezető.

Babaváró támogatás

Az első és talán legfontosabb dátum, hogy a népszerű Babaváró támogatás igénylési határidejét meghosszabbították: a hitel 2024. december 31-ig igényelhető, az eddigiekhez képest változatlan feltételekkel. Mindenképp érdemes észben tartani, hogy a hitel folyósítását követő első 5 év alatt, ha nem születik meg az első gyermek, akkor az addig igénybe vett támogatás összegét 120 napon belül egy összegben kötelező visszafizetni.

A gyermek születését követő 180 napon belül kell bemutatni a hitelintézetnek a gyermek születési anyakönyvi kivonatát, lakcímkártyáját és adóigazolványát. Örökbefogadást engedélyező határozat, vagy a magzati halál bejelentése esetén is ez a határidő érvényes. Nem csak a jogosultság bizonyítását, de a törlesztés szüneteltetésére vonatkozó kérelmet is ebben az időszakban lehet beadni, ami jelentős könnyítés a korábbi 60 naphoz képest.

Ha gyermek születik a hitelszerződés aláírását követő első 5 évben, akkor a hitel a futamidő végéig kamatmentes lesz, a havi törlesztés pedig 3 évre felfüggeszthető. A második gyermek 12 hetes magzati korát követően a fennálló tőketartozás 30 százaléka elengedésre kerül, valamint újabb 3 évre szüneteltethető a törlesztés. Ha még egy, harmadik gyermeket is vállal a család, akkor a fennálló teljes tőketartozás elengedésre kerül, a hitel megszűnik.

Új szabályozás

Idén májusban módosult a csok feltételeit szabályozó kormányrendelet is, amely szintén könnyítést jelent az igénylő családok számára. A csok esetében az egyik alapvető elvárás, hogy az igénylők és gyerekeik a szóban forgó ingatlanban lakjanak, méghozzá a csok folyósításától számítva 10 éven át.

A támogatás folyósítását követően 90 napon belül szükséges lakcímet létesíteni az adott ingatlanban és lakcímkártyával igazolni azt a bank felé. Azonban 2023. július 1-től életbe lép egy jelentős változás: emiatt többé nem kell bemenni a pénzintézethez, ugyanis a Kincstár fogja kötelezően ellenőrizni a beköltözés tényét, az előírások megsértése esetén pedig tájékoztatja erről a kormányhivatalt.

Vannak esetek, amikor mentesül az igénylő a lakcím létesítési határidő betartása alól. A gyermeknek nem kell bejelentkeznie az ingatlanba, ha tanulmányai miatt átmenetileg más lakcímen él. Átmenetileg a szülők és gyermekeik is lakhatnak más lakcímen, ha a szülő munkahelye miatt térítésmentesen biztosított szolgálati lakásban lakik, azonban az említett helyzetek megszűnése esetén teljesíteni kell a feltételeket! Akárcsak a Babavárónál, a korábbi 60 nap helyett itt is 90 napra bővítették a gyermek születése után a megfelelő dokumentumok benyújtási határidejét. Ez a módosítás már 2023. május 13-a óta érvényes, a korábbi igénylésekre is.

Falusi csok

A preferált kistelepüléseken lévő ingatlanokat érintő Falusi csoknál is változással számolhatunk július 1-től. A korszerűsítési célú Falusi csoknál, a munkák befejezésére rendelkezésre álló határidő 3-ról 4 évre emelkedik. Az új határidő a már folyamatban lévő korszerűsítésekre is érvényes!

A Credipass pénzügyi szakértői szerint arról sem árt tudni, hogy a 337/2017. (XI. 14.) számú kormányrendelet értelmében, a családvédelmi akcióterv részeként az arra jogosult családok számára a gyermekek után a meglévő lakáshitelük és bizonyos szabadfelhasználású jelzáloghitelük tőketartozásának egy részét állami támogatásként elengedhetik vagy csökkenthetik. Így, ha a második vagy a harmadik gyermek is tervben van, akkor érdemes lehet körültekintően felmérni a támogatási lehetőségeket, hiszen jelentős segítséget kapnak a családok.

A második gyermek megszületése után 1 millió, a harmadik gyermek megérkezését követően további 4 millió, az összes további gyermek esetén pedig még 1-1 millió forint kerül elengedésre a fennálló lakáscélú jelzáloghitel tőketartozásából az adósok számára. Azonban a határidőket itt is fontos betartani: a gyermekek születését vagy örökbefogadását követő 60 napon belül nyújtható be a kérelem a kormányhivatalhoz.

A rovat támogatója a KAVOSZ Zrt.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 05. 17., 12:50
A NAV-nak a külföldi bankszámlák adatairól is van információja; az adóbevallás ellenőrzésekor, kiegészítésekor az ilyen számlákkal kapcsolatos, valamint a számlákra beérkező jövedelmeket is figyelembe kell venni – hívja fel a figyelmet az adóhivatal.
2025-05-16 16:25:00
Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  Rovathírek: HIPA

Heteken belül elindul a BYD európai üzleti és kutatás-fejlesztési központja Budapesten, és a kínai társaság már az idén több száz magasan képzett munkatárs felvételét tervezi – mondta Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2025. 05. 04., 10:25
epizód: 2025 / 9   |   hossz: 29:18
A cégvezetői és értékesítői tréningeken, illetve mentorprogramokon túl azt az összetett feladatot is vállalni kell, hogy fejlesszük, ne csak a gazdasági szereplők, hanem az egész társadalom fizikai és mentális egészségét – vallja Turcsán Emese, az Einstein Akadémia (érdekes módon kriminálpedagógiára szakosodott szociálpedagógus) alapítója és vezetője. Beszélgetésünk apropóját az akadémia mellett életre hívott Einstein Alapítvány, illetve a kibontakozóban lévő Kék Zóna Projekt adta. Előbbi fiatal tehetségek felkarolására és díjazására jött létre, míg utóbbi hazánkban akarja kialakítani a hosszú, kiegyensúlyozott életet élő emberek közösségét – egészen átfogó kutatásokkal és gyakorlatokkal.
2025. 04. 21., 20:15
epizód: 2025 / 8   |   hossz: 27:33
Bár a dolgozók nem kizárólag a bér miatt állnak tovább a munkahelyükről, kár lenne tagadni, hogy a nem versenyképes fizetés a legfőbb oka annak, ha új állás után néznek. Sinka Judit, a Jobtain Munkaerő-kölcsönző HR vezetője ebben az epizódban elárulja, hogy a felméréseik szerint hazánkban mennyivel nő a bérigény, és hogy van-e realitása a fizetések emelkedésének a 2025-re várható gazdasági körülmények, illetve a várható infláció mellett. A szakértő arra is választ ad, hogy a magasabb béren kívül még milyen módszerekkel lehet megtartani a tehetséges dolgozókat.
Nem sokkal a lakásbiztosítási kampány után máris látszanak a legfontosabb piaci változások. Az ügyfelek jobb szolgáltatásokat és akár jelentősen alacsonyabb díjakat érhetnek el, ha legalább annyira figyelnek a lakásbiztosításukra, mint a kgfb-re. Erre Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója szerint óriási szükség is van, hiszen sokan akár 10 évig érintetlenül hagyják a meglévő biztosításukat, ami idővel alkalmatlanná válik arra, hogy fedezze a károk mai helyreállítási költségeit. További tanulság, hogy évi pár ezer forinttal többért milyen remek kiegészítő szolgáltatásokhoz lehet hozzáférni.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS