Nem kell kapkodniuk az ingatlant eladóknak Szlovákiában

2019. 08. 05., 14:30

A szlovák jegybank ugyan szigorított a hitelhez jutás feltételein, a lakáspiacot ez mégsem rengette meg. Az idei második negyedévben is folytatódott a lakásárak növekedése, igaz, már nem annyira markánsan, mint korábban.

Hogy a jegybanki szigorítások eddig nem vetették vissza az ingatlanpiac növekedését, azt egy ingatlanpiaci portál elemzői legfrissebb felmérésükben azzal magyarázzák, hogy a szigorításokat fokozatosan vezették be, a piaci szereplőknek így volt idejük a felkészülésre – írja az Új Szó.

A második negyedévben a kétszobás pozsonyi lakások ára 3,3, a háromszobásaké 2,6 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest. Visszafogottabban nőtt a kassai lakások ára is, a város egyes kerületei között azonban látványos eltérések vannak– olvasható az elemzésben.

A nagyobb városokban a következő időszakban is nagy lesz az érdeklődés az új építésű lakások iránt, ezért az árak tovább nőhetnek. A Statisztikai Hivatal legutóbbi jelentése szerint az elmúlt időszakban ugyan megugrott az új építésű lakások kínálata a szlovák piacon, a kereslet azonban még így is meghaladja a kínálatot.

Ha sikerül tovább növelni a foglalkoztatottságot és a fizetéseket, nem kell tartani látványosabb ingatlanpiaci visszaeséstől. Ez azt jelenti, hogy akik ingatlant szeretnének eladni, azoknak nem kell kapkodniuk.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-12-02 15:20:00
A Duna House Cégcsoport havi tranzakciószám becslése szerint 2023 novemberében országosan 8800 lakóingatlan cserélt tulajdonost; a cégcsoport pénzügyi márkája, a Credipass hazai adatai szerint a hónap folyamán 55 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott.
2023-12-02 11:20:00
2023 III. negyedévében hazánkban a helyközi személyszállítás teljesítménye 8,4 százalékkal nőtt, az áruszállításé 11 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – tájékoztatott a statisztikai hivatal.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egyetlen vállalkozás sem építi fel önmagát, és a legfőbb erőforrása a vezető, aki – pláne egy új üzlet megalapozása közben – sajátos támogatást igényel. A többféle vállalkozás- és vezetőfejlesztő tréninget szervező SEED Alapítvány az ügyvezető igazgató szerint még frissebb módszerekkel, gyakorló vállalkozókkal mentorálja a kezdőket. Lakatosné Lukács Zsuzsanna ebben az epizódban világít rá, hányféle teendő van egy üzleti ötlettel, mire az működő vállalkozássá alakul. Ezen az úton tereli végig az újdonsült cégeket a RajtUp programjuk is.
Ebben az epizódban Pataki Tamás, a Canon Business Development Managere segítségével mutatjuk be, hogy milyen eszközök és mesterséges intelligencia megoldások lehetnek az orvosok segítségére – már nem is a jövőben, hanem akár napjainkban. Az elöregedő társadalmakban egyre több pácienst kell ellátnia az egészségügynek, így olyan technológiák nélkül, amiket például a Canon Medical Solutions képalkotó rendszerei nyújtanak, egyre nehezebb megfelelő számú és pontosságú diagnózist felállítani. De mi köze mindennek a ReCaptcha internet-felhasználó azonosításhoz és az önvezető autókhoz? Ez is kiderül a beszélgetésből.
2023. 10. 25., 09:33
epizód: 2023 / 16   |   hossz: 24:08
Az országos munkaerőhiány nagyon jól leszűkíthető adott gazdasági szegmensekre, és nem feltétlenül az elvándorlás okozza - mondta a BizniszPlusz podcastnak Somodi Bettina. A Beck and Partners nemzetközi HR tanácsadó cég üzletágvezetője szerint egy jó szabályozással a külföldi munkavállalók is szépen belesimulhatnának a rendszerbe, és kellenek, mert a nehéz fizikai munkahelyeket a magyarok már évek óta nem töltik be. A szakemberrel azt is megfejtettük, miért és milyen szempontok fontosak a ma már jóval bátrabban váltó munkaerőnek, különösen a fiataloknak.

  Rovathírek: GUSTO

A gamay a jelek szerint 129-szer izgalmasabb fajta a portugizinél, még akkor is, ha anno Merész Fülöp, Burgundia hercege hitvány fajtának titulálta és irtotta, mintha gyomnövény volna.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS