Netrisk: ennyibe kerül egy garzonlakás és egy családi ház biztosítása

2024. 03. 27., 12:10

A lakásbiztosítási kampány harmadik hetében 19 százalékkal nőtt az új kötések száma az egy héttel korábbihoz képest – derül ki a Netrisk összeállításából, amely a lakásméretekhez tartozó átlagdíjakat is bemutatja. A garzonlakások esetében alig több mint 15 ezer forint az éves átlagos összeg, míg a másik végletet 150-300 négyzetméteres családi házak több mint 53 ezer forintos díja jelenti. A márciusi kampányban Budapesten belül a XIV., a XIII. és a XI. kerület a „legaktívabb”, a vidéki nagyvárosok közül pedig Debrecen. Lakosságarányosan Székesfehérváré az első hely.

Sikerült megfejelni a harmadik héten a korábbi eredményeket a márciusi lakásbiztosítási kampányban – közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A harmadik héten 19 százalékkal nőtt az új kötések száma a másodikhoz képest, ami éves szinten bő tízszeres emelkedésnek felel meg. Az elmúlt hétvégén pedig 47 százalékos volt a többlet az egy héttel korábbihoz képest.

„Ahogy közeledünk a március elején indult egy hónapos kampány végéhez, egyre többen kalkulálnak és kötnek új lakásbiztosítást, amelyekkel számos ingatlantulajdonos akár több mint 20 ezer forintos megtakarítást érhet el éves szinten. Sokan pedig az adott lakóingatlan mostani piaci értékéhez igazíthatják a lakásbiztosítást. A régi, akár tíz-tizenöt évvel korábban kötött lakásbiztosítások ugyanis jó eséllyel nem nyújtanak fedezetet a jelenlegi értékre” – mondta Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Garzon kontra családi ház

A szakember a díjak alakulásáról elmondta, hogy a Netrisken történt kötések esetében közel 35 ezer forint az átlag. Ugyanakkor a lakóingatlanok méretétől nagyban függ az éves díj. A 40 négyzetméternél kisebb alapterületű garzonlakások esetében az éves átlagdíj 15 200 forint. A 40-80 négyzetméteres lakásoknál 18 700, a 80-120 négyzetmétereseknél pedig 32 200 forint ugyanez. A családi házak közül a 150 négyzetméteresnél kisebbekre 35 700 forintért, a 150-300 négyzetméteres társaikra pedig 53 500 forintos átlagdíjjal kötöttek biztosítást márciusban.

„A lakások esetében kedvező esteben akár 66-67 forint is lehet az egy négyzetméterre vetített éves díj, a családi házaknál pedig ugyanez 120 forint. Az éves díjak épülettípusonkénti átlagára közötti különbség pedig a családi házakra vonatkozó nagyobb kockázattal magyarázható, ezek ugyanis például viharok esetén rizikósabbak” – tette hozzá Besnyő Márton.

A legtöbb új szerződést a KÖBE, a Genertel, a Groupama, és a K&H-nál kötötték, míg a legnagyobb növekedést a portfoliónkon belül a KÖBE, a Genertel, a Gránit, a Generali, és a K&H érte el a Netrisknél.

Itt kötöttek a legtöbben

A kampány eddigi eredményeiről Besnyő Márton azt is elmondta, hogy a fővároson belül a XIV., XIII., XI. kerületi ingatlanokra kötötték a legtöbb lakásbiztosítást, a Budapesten kívüli piacon pedig Debrecen az első. Lakosságarányosan pedig Székesfehérvár áll az élen a Netrisk adatai szerint.

Az alapbiztosítások mellé sokan kötnek különböző kiegészítő szolgáltatásokat. Ezek közül a legnépszerűbbek az ablak- és tetőbeázásra, elfolyt víz költségének megtérítésére, duguláselhárításra, klímaberendezésekre és a besurranó tolvajok okozta károkra szólnak.

„Egyelőre korai mérleget vonni a lakásbiztosítási kampányról, azt csak majd csak a zárás utáni összesített adatok alapján lehet megtenni. A Netrisk adataiból azonban az látszik, hogy sokan kapcsoltak és kötöttek új biztosítást. Így a kampány biztosan hozzájárult ahhoz, hogy az ingatlanok újjáépítési értéke alapján korábban látható alulbiztosítottsági arány javuljon.”

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2025. 02. 12., 21:45
Ki választhatja, milyen nyomtatványon, milyen határidővel? Kell-e arányosítani, hogyan áll át a pénztárgép, mi a teendő a már kiállított számlákkal, nyugtákkal? A NAV honlapján már elérhetők a válaszok a legtöbbeket érintő kérdésekre, jó néhány speciális eset megvilágításával egyetemben.
2025. 02. 12., 13:20
2025. január 2-től jelentős változás lépett életbe a személyi jövedelemadótól mentes juttatások köre tekintetében. A módosítás a sérelemdíjak adómentességét érinti, szigorodtak a feltételek az adómentes kifizetésekre vonatkozóan – hívták fel a figyelmet a Bán, S. Szabó, Rausch & Partners Ügyvédi Iroda szakértői.

  Rovathírek: HIPA

A beruházásösztönzésben is ki kell használni, hogy rendkívül Magyarország-barát az új washingtoni adminisztráció, és a legnagyobb amerikai cégeket is ösztönözni kell magyarországi befektetésekre – hívta fel a figyelmet Joó István kormánybiztos, a HIPA Nemzeti Befektetési Ügynökség vezérigazgatója.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

A magyarok először idén tehetik meg, hogy ingatlan célra fordítsák a nyugdíjpénztári megtakarításaikat. Herman Bernadett, a Bank360 vezető szakértője ennek a lehetőségnek az előnyeiről és hátulütőiről, valamint a pénztárakra gyakorolt jelenlegi és távlati következményeiről is beszélt a BizniszPlusznak. Szóba került az is, hogy milyen hatással volt a nyugdíjvagyonokra a részvénypiacok tavalyi sikere, illetve hogy milyen tényezőktől függ a gyarapodás az idei évben.
2025. 01. 17., 08:20
epizód: 2025 / 2   |   hossz: 24:49
A kiskorú gyermeket nevelő szülők adóalapját csökkentő családi kedvezmény mértéke 2025. július 1-jétől 50 százalékkal nő, így a kétgyerekes családok az év második felében már nem havi 40 ezer, hanem 60 ezer forint adót és járulékot takarítanak meg. Nem mindegy azonban, hogy mikor és hogyan nyilatkoznak erről a dolgozók, miközben a munkáltatóknak is érdemes odafigyelni az ezzel kapcsolatos változásokra. A legfontosabb tudnivalókról Honyek Pétert, a PwC Magyarország személyi jövedelemadóval foglalkozó területének igazgatóját kérdeztük.
Az amerikai vállalat éppen Budapesten nyitott irodát, hogy a magyar fővárosból kiindulva Európában és Ázsiában is terjessze a forradalmi alumínium-újrahasznosító technológiáját. Az Austin AI Europe a kontinens klímacéljai felé lökdösi mindazokat a gyártókat, akik nem csak a szén-dioxid-kibocsátást, hanem a költségeket is visszafognák – közvetlenül hulladékból származó, azonnal feldolgozható alumínium újrahasznosításával. A részben vagy egészben a timföldgyártást is kiváltó megoldást a cég hazai munkatársai, Demmer Dóra és Cholnoky Miklós mutatták be a BizniszPlusznak. Ismerje meg közelebbről a fenntartható alumíniumgyártás úttörő rendszerét, amely Magyarországról folytatja útját a világhír felé!

  Rovathírek: ATOMBUSINESS