A válaszolók felének fogalma sem volt, hogy mire szolgál a kaució

2019. 07. 25., 17:30

Egyre tudatosabbak az emberek a lakásbérleti szerződések megkötésénél, ugyanakkor a megkérdezettek fele továbbra sem tudja, mire szolgál pontosan a kaució, és a bérleti szerződés jogszerű felmondásával kapcsolatban is sok a bizonytalanság – derült ki a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) online felméréséből.

A felmérésben részt vett 500 válaszoló 63 százaléka helyesen tudta, hogy a lakásbérleti szerződés kizárólag írásban érvényes, így mindenképpen szükséges szerződést írni az ingatlanba költözés előtt. 

A válaszadók mintegy 20 százaléka helytelenül úgy vélte, hogy a szerződést mindenképpen ügyvédnek vagy közjegyzőnek kell készítenie, és ahhoz szükséges a Nemzeti Adó- és Vámhivatal jóváhagyása. 15 százalékuk pedig a szóbeli megállapodást is elfogadhatónak tartotta, ha az tanúk előtt történik.

A felmérésben résztvevők fele nem tudta, hogy a kaució kizárólag az esetleges károkozás vagy nem fizetett közüzemi számlák fedezetére szolgál, és csak akkor tartható vissza, ha a bérbeadó ezeket a feltételeket nem teljesíti, egyéb esetekben vissza kell adni a bérlőnek.

A válaszadók kétharmada nem volt pontosan tisztában a felmondás szabályaival sem: negyedük tévesen úgy vélte, hogy szóban is fel lehet mondani a zajos bérlőnek, ötödük szerint pedig a határozott idejű szerződést is azonnal fel lehet bontani, ha a tulajdonos visszafizeti a kauciót.

Valójában a bérleti szerződést még szerződésszegés esetén is csak írásban lehet felmondani, a határidőket pedig az is befolyásolja, hogy határozott vagy határozatlan idejű bérleti jogviszonyról, rendkívüli, esetleg rendes felmondásról van-e szó.

Közjegyzők tapasztalatai szerint a bérleti szerződések felmondására 10 esetből 7 alkalommal azért kerül sor, mert a bérlő nem fizeti a bérleti vagy a közüzemi díjakat, ritkább esetben pedig azért, mert nem a szerződés szerint használja az ingatlant.

A felmérés rávilágított, hogy a válaszadók több mint fele tisztában van azzal, az ilyen helyzetek megelőzésére közjegyzői okiratba foglalt bérleti szerződés jelenthet megoldást, hiszen ez esetben a szerződésszegő bérlő ellen közvetlenül meg lehet indítani a végrehajtási eljárást, amely során akár ki is költöztethető a bérleményből.

Az elmúlt két évben 22 százalékkal nőtt a közjegyzők előtt megkötött lakásbérleti szerződések száma. (MTI)

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-09-22 19:22:00
Szeptember 21-én hatályba lépett a chipekről szóló európai jogszabály, amelynek célja, hogy a félvezető-technológiák és -alkalmazások terén biztosítsa az EU ellátásbiztonságát, rezilienciáját és technológiai vezető szerepét.
2023-09-22 15:22:03
Számos, egymást kiegészítő technológia fejlődésének köszönhetően az Internet of Things (IoT) egyre gyorsuló növekedési pályán halad. Az 5G megjelenése zökkenőmentesebb végfelhasználói élményt biztosít a nagyobb számú összekapcsolt eszköz számára – állítják a Deloitte szakértői.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

Egy igazán kreatív szakács, Szatmári Ferenc, alias Főzelékes Feri elárulja, hogyan építi forradalmi megoldásokkal a vállalkozását. A hartai gasztroblogger és influenszer több szakácskönyvvel a háta mögött, unokatestvérével közösen hívta életre a HIPPEACE főzelékbárt, amelynek alapjait a vásárlók is segítenek lerakni, közösségi finanszírozással. Ez az a helyzet, amikor a kedves vendég a receptet is hazaviheti az étteremből, de bőven van még újítás, amivel a franchise-ban szintén gondolkodó szakács előállt. Vigyázat, étvágygerjesztő epizód!
2023. 09. 04., 12:00
epizód: 2023 / 13   |   hossz: 27:16
Az epizódban cégvezető- és szervezetfejlesztésről, a munkahelyi kommunikáció gyógyításáról és csapatok összehangolásáról beszélgetünk Szopkó Beatrixszal. Az [eureka] consulting üzletágvezetője 20 év szakmai tapasztalattal rendezi vállalatok működési struktúráját és konfliktushelyzeteit, vagy hozza helyre a döntések lehetséges negatív következményeit.
2023. 08. 06., 10:25
epizód: 2023 / 12   |   hossz: 28:19
Vajon hogyan vizsgázunk napjainkban stresszkezelésből és időmenedzsmentből – pont akkor, amikor a karrierünkre gazdasági nehézségek lehetnek hatással? Hogyan segíthet ezen az irányított játék, az ún. gamifikált fejlesztési folyamat, és hogyan gyógyít vele munkahelyi közösségeket, döntéshozó stratégiákat, karrier és magánélet egyensúlyában keletkezett zavarokat a „Mit játsszunk?” vlog egyik vezetője, Győri-Nádai Réka? A kreatív szakembert a vállalati soft skill tréningek és a játszva megoldható céges folyamatok sajátosságairól is faggattuk.

  Rovathírek: GUSTO

  Rovathírek: ATOMBUSINESS