Karácsonyra az ingatlanpiac is felpörög

2018. 12. 12., 15:00

Lélektani, érzelmi és adóügyi okai vannak, hogy sokan még az újév előtt lebonyolítják az ingatlanvásárlást. Karácsony és szilveszter között is sok adásvételi szerződést írnak alá, és az sem ritka, hogy szenteste kerül pont az üzlet végére.

Az ingatlanpiac decemberben rendre megélénkül, rengeteg lakás cserél gazdát. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa szerint a trend alapvetően három tényezővel magyarázható.

„Előfordul, hogy valaki a gyerekét akarja meglepni vagy a családtagját akarja segíteni. Ez olyan, mint az eljegyzés, amit szintén sokan karácsonykor ejtenek meg. Mások még az adott adóévben ki akarnak költekezni, ezért nem akarják a következő évre csúsztatni az adásvételt. A harmadik lélektani dolog, amikor valaki új életet akar kezdeni, és ezt a naptárhoz köti” – mondta Gadanecz Zoltán.

A szakértő arról is beszélt, hogy a november-december jellemzően mindig erős, csak szilveszter előtt érezni egy kis visszaesést. Ilyenkor azonban a kevesebb vevő agresszívebben hozna döntést.

A decemberi dömping után január elején erős visszaesés érezhető az érdeklődők számában és aktivitásában.

„Már nincs az, hogy január 2-án ébred az ország. A második héten kezdenek aktívabbak lenni az emberek. Január közepétől pedig minden visszaáll a régi kerékvágásba. Nyáron augusztus utolsó két hete nevezhető uborkaszezonnak, télen ez inkább januárban jelentkezik. Érdekes viszont, hogy ez csak az utóbbi két évben jellemző, és várhatóan így lesz idén is” – magyarázta Gadanecz Zoltán.

Ha tetszett a cikk, kövesse az ÜZLETEMET
a Facebookon!

Még több friss hír

2023-06-09 13:23:56
Sietniük kell azoknak, akik tervezik biztosítói megtakarítás elindítását, de még nem kötöttek szerződést. Ha mentesülni szeretnének a megtakarítások kamatjövedelmére kivetett 13 százalékos szociális hozzájárulási adó (szocho) alól, a megtakarítást a rendelet hatálybalépését megelőzően, legkésőbb június 30-ig el kell indítaniuk.
2023-06-09 12:23:00
Megjelent a NAV évkönyve, amely a 2022-es év legfontosabb adóhatósági eseményeit és statisztikáit foglalja össze. Kiderül többek között, hogy mennyi bírságot szabott ki az adóhatóság, és az is, hogy milyen hatékonysággal lehet megtámadni a határozatait. A legfontosabb és legtanulságosabb mutatókat a Jalsovszky iroda szedte csokorba.

  BIZNISZPLUSZ PODCAST

2023. 05. 29., 17:20
epizód: 2023 / 8   |   hossz: 22:26
Az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének elnökével áttekintettük az építőipar első negyedévi visszaesésének okait, és arra is megkértük, hogy vázolja az ágazat továbbiakban várható sorsát. Bár nem minden szakmabeli járt rosszul az utóbbi időben, „sok pozitívumot nehezen tudna mondani“. Az elnök tisztázta a nemzeti tüzépek körül halmozódó félreértéseket, és azt is elárulta, hogy milyen modern éptőipari megoldásokat kedvelnek az embereket, illetve melyek felfutását reméli.
Dr. Baracsi Katalin internetjogászt az általa cégek kollektívái számára tartott online jogi tréningek kapcsán a legfontosabb, az embereket leginkább aggasztó problémákról kérdeztük. A szakértő maga is meglepőnek tartja, hogy hányszor találkozik olyan emberrel, aki még mindig nincs tisztában az interneten elkövethető bűncselekmények súlyával. Sőt, azzal sem, hogy online egyáltalán lehet bűnt elkövetni. Ha mindez nem lenne elég, azt is viszonylag kevesen tudják, hogy mit tehet meg a céges IT-eszközökkel és a rajta felhalmozódott adatokkal a dolgozó, illetve maga a vállalat. Utóbbi egyébként nem árt, ha jó előre leszögezi, hogy mire lehet használni a céges számítógépet és mire nem.
Ebben az epizódban bebizonyítjuk, hogy szemléletváltással sokkal olajozottabb és jóval jövedelmezőbb szervezetté válhat bármely vállalkozás. A gyengeség szemléletet felváltó erősség szemlélet megváltást jelenthet a cégeknek, akik olyan erőforrástömegre bukkannak meglévő kollektívájukban, amire jó eséllyel nem is számítottak. Arról, hogy vezetőképzéssel, csapatépítéssel és mindezek tudományosan megalapozott stratégiáival hogyan lehet sikerre ítélni egy üzletet, az [eureka] Consulting and Games fehérgalléros ügyfélkörrel dolgozó üzleti tanácsadó cég társalapítójával, Bódi Gabriellával beszélgettünk.

  NÉPSZERŰ HÍREK

  Rovathírek: GUSTO

Megkerülhetetlen cukrászlegendák, a csoki iránti szerelemből született friss kisvállalkozások, ékszerdobozhoz hasonlító helyiségek és nagypolgári miliő.

  Rovathírek: ATOMBUSINESS